Doll (balra) viszont elégedetlen… (Fotó: fradi.hu)
„Először is gratulálok a Haladásnak a megnyert meccshez. Két teljesen különböző félidőt láttunk: az első 30 percben nyújtott teljesítmény miatt nagyon csalódott vagyok. Nem voltak megnyert párharcaink, mindig egy lépéssel lemaradtunk, a Haladásban sokkal több tűz volt, mint bennünk.
„Aztán 11-est kaptunk, amikor 2-3 góllal vezethetett volna a Hali: talán a futballistenek úgy döntöttek, hogy nem volna igazságos, ha akkor megszerezzük a vezetést. A második félidőben már sokkal jobban játszottunk, megvoltak a lehetőségeink, de sajnos nem használtunk ki egyet sem. Ha pedig egy ilyen jobb periódusban nem lövünk gólt, akkor – különösen egy ilyen hektikus, sok furcsa sárga lappal tarkított meccsen – könnyen a vesztes oldalon találhatjuk magunkat.”
„Nem ez az első meccs, amikor azt érzem, hogy nagyon könnyelműen, már-már örömmel adják nekünk a sárga lapokat. Ez nagyon zavaró, hiszen sárga lappal a birtokában nyilván máshogy megy bele párharcokba egy-egy játékos. Ugyanakkor ki kell jelentenem, hogy nem a játékvezető hibája, hogy elvesztettük a meccset, a saját hibáink vezettek a vereséghez.” „Sajnos jelenleg több játékosunk megelégedettnek tűnik, mintha kicsit hátradőltek volna. Ezen gyorsan változtatnunk kell, és mindenkinek mondom, hogy ha esetleg nem megy igazán jól a játék, akkor még többet kell futni, még több párharcba belemenni, azokat megnyerni és küzdeni. Sajnos ismét megtapasztaltuk, hogy a hosszú szünetek után nem tudunk jó ritmusban visszatérni a pályára, ismét idő kell, hogy visszaszerezzük. Az első 30 perc miatt akkor is csalódott lettem volna ma, ha esetleg mi nyerünk 2-0-ra. Túl kell lépni ezen a meccsen, és eredményesebbnek kell lennünk.”
Thomas Doll: Több játékosunk elégedettnek tűnik!

A Ferencváros idegenben 2-0-s vereséget szenvedett a Szombathelyi Haladástól. A csapat vezetőedzője a klub honlapján értékelt.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!