"Én is hibás vagyok!" (Fotó: fradi.hu)
– Nem érdemes azzal foglalkoznunk, hogy milyen Debrecen látogat hozzánk, hiszen elsősorban a saját futballunk hibáit kell kijavítanunk. Amúgy is csak a saját formánkat tudjuk befolyásolni, a vendégekére maximum a pályán nyújtott teljesítményünkkel lehetünk hatással. Mindenki láthatja, hogy problémákkal küzdünk, mindemellett az új játékosokat ugyanúgy integrálnom kell a csapatba, mint az Európa-bajnokságról kimerülten és kisebb sérülésekkel visszatérő válogatottjainkat. Pintér, Lovrencsics, Böde és Gera is több fizikai problémával küzd, ugyanakkor nem szabad hagynunk, hogy belesüppedjünk az áldozat szerepébe.
Thomas Doll szerint az év első felének pozitív példái, és a csapat gondolkodásmódjának megváltoztatása jelenthetik a megoldást.
– Választhatnánk azt, hogy megcsömörlünk a problémák okozta sikertelenségben, és sajnáltatjuk magunkat, ugyanakkor az én csapatom nem ezt teszi. Gondolkoztam azon, hogy miként is hozhatnék több életet, több tüzet a játékunkba, végül levetítettem a srácoknak a pár hónappal ezelőtti kupadöntőnket, amit az Újpest ellen vívtunk meg sikerrel. Közel húsz percet töltöttünk azzal, hogy visszanézve a jeleneteket kielemeztük, mikor hogyan cselekedtünk, milyen helyzetben milyen döntéseket hoztunk és hogy milyen gondolatiság mentén futballoztunk. Szükség van a rendszerezett és pozitív gondolkodásmódra ahhoz, hogy teret adhassunk a bátor, váratlan és eredményes megoldásoknak.
Thomas Doll mindemellett a saját felelősségéről is beszélt.
– Csapatsportról lévén szó nem hibáztathatunk egy valakit, de edzőként természetesen vállalom a felelősséget. Ettől függetlenül el lehet mondani, ha bárki egyénileg hibázik, és szerintem el is kell ezt mondani, egymás közt biztosan. Emellett persze én is hibás vagyok, hiszen úgy hittem, hogy képesek vagyunk ugyanabban a ritmusban megkezdeni az új szezont, mint ahogy a legutóbbit abbahagytuk, ez több probléma forrása is volt, ezt elismerem. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy továbbra is a bajnokság második helyén állunk, nem pedig a középmezőny végén szerénykedünk, mint ahogy azt tettük pár éve. Alig lettünk bajnokok, már mindenki a Bajnokok Ligájába várt minket, közben a lengyel vagy a skót bajnok példája mutatta meg leginkább, hogy távol járunk még a legjobbaktól. Ez sajnos tény, bár kellő idővel és lelkiismeretes munkával mindezen képesek lehetünk változtatni. Fontos, hogy türelmesen álljunk önmagunkhoz és strukturálva fejlesszük a képességeinket. Nem szabad elfejtenünk, hogy honnan indultunk.
(Forrás: fradi.hu)