Thomas Doll elégedett (Fotó: Fradi.hu)
A Ferencváros szerdán 2-0-ra győzött a Honvéd otthonában, így 4-1-es összesítéssel továbbjutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé. A mérkőzést követően Thomas Doll a következőképpen értékelte a látottakat. – Természetesen boldogok vagyunk, hogy a következő körbe jutottunk – mondta Doll. – Tudtuk az elején is, hogy ez egy nehéz mérkőzés lesz. Az volt a helyes döntés, hogy öt játékossal védekeztünk. Ez nem azzal függ össze, hogy be akartunk állni védekezni, inkább azzal, hogy a Honvéd középpályásainak, támadóinak kevesebb helyet hagytunk. Számunkra az volt a fontos, hogy fogjuk az embereket, akkor is, ha valamelyik támadó el tud szakadni a védőjétől, ne tudjon elszökni, közel legyünk hozzá. Jól hajtották végre ezt a feladatot, ezt már hétfőn megbeszéltük a srácokkal. Az első félidőben volt pár olyan szakasz, ahol különböző szerkezeti problémáink voltak. A második félidőben újrarendeztük a sorainkat, a fiúk ezt nagyon jól hajtották végre, nem adtak esélyt a Honvédnak. A kispestiek megmutatták, hogy miért vezetik a tabellát, harciasak voltak, de úgy érzem, megérdemelten jutottunk tovább. A Fradi mestere Kleinheisler Lászlóra is kitért egy újságírói kérdést követően. – Ismerjük Lacit, és tudjuk, hogy nagyszerű focista, nagy minőséggel bír – folytatta Doll. – A második félidőben szabaddá tudta magát játszani, de egyébként is mindig nagyon sokat dolgozik a pályán, rengeteg kilométert tesz meg egy mérkőzésen. Nagyon fiatal játékos, így bizonyos helyzetekben nagyobb nyugalmat és több rutint kell szereznie. Remek a felépítése, mindent nagyon gyorsan, a legnagyobb iramban szeretne elintézni, megcsinálni. Ugyanakkor vannak olyan szituációk, amikor néha lassítani kell, össze kell játszani. Úgy gondolom, hogy az elmúlt időszakban rengeteg hatás érte, ezeket megemészti, és megtalálja a helyes irányt.
(Fradi.hu)
