Thomas Doll és Böde Dániel is bízik a Fradi továbbjutásában (Fotó: fradi.hu)
A zöld-fehérek vezetőedzője azt mondta: – Jó a kiindulási helyzetünk, és mindent elkövetünk azért, hogy továbbjussunk. A hétvégén sikerélményt szereztünk, remélem, ezt szerdán tovább tudjuk vinni. Nem szabad 0-0-ra játszani, ez ugyanis visszafelé is elsülhet. Éppen ezért gólokat akarunk szerezni. Nagyon várjuk a mérkőzést, meggyőződésem, hogy továbbjutunk. A frissesség és az önbizalom is egyre jobban visszatér a játékosokba. A Bajnokok Ligájában vigyázni kell, hogy olyan könnyelmű hibákat ne kövessünk el, mint amilyeneket az odavágón. Az a fontos, hogy harcoljunk, győzelemre éhesek legyünk. Okosan, intelligensen kell játszani, nem kell minden játékosnak előrerohannia, és támadnia, abból ugyanis kontrázhat az ellenfél. Böde Dániel pedig így nyilatkozott: – Nem érzek nyomást sem magamon, sem a többieken. A legfontosabb, hogy továbbjussunk. Becsülettel felkészültünk, bízom benne, hogy sikerül nyerni. Mindenkinek önbizalmat adott a Haladás elleni győzelem, jó, hogy még egy meccs van a lábakban. A mester cserélt is, hogy frissen tartsa a játékosokat. Volt ugyan egy védelmi hibánk, ezért jobban kell koncentrálni. Ha ezt megtesszük, továbbjutunk. Az első perctől irányítani kell a mérkőzésen!
