Páratlan, utolérhetetlen Messi – áll rögtön a címlapon, nem sokkal az óriási betűk mellett a Marcán, valamint a FIFPro álomcsapatának csoportképével is találkozhatunk. Talán itt volt legmegdöbbentőbb a spanyol bajnokság fölénye, a csapatba ugyanis öt-öt Real Madrid- és Barcelona, és egy Atlético-játékos került be, azaz más ligák még csak játékossal sem képviseltették magukat.
A spanyolok annak is külön örültek, hogy ezúttal nem csak a bajnokságukat, de a válogatottjukat is elismerték: azok után, hogy két éve a megszerzett világbajnoki cím sem volt elég José Mourinho legyőzéséhez, Vicente del Bosque most révbe ért a legjobb edző kategóriájában, és az Európa-bajnoki címnek köszönhetően mindenkit megelőzött.
Érdekes, hogy azért nem mindenhol volt vezető hír a zürichi gála: a másik vezető sportlap, az AS címlapja például kedden is Mourinhóval foglalkozott, hangsúlyozva, hogy a portugál edző még csak tévén sem követte az eseményeket, helyette fia edzését nézte meg a Canillas edzőpályáján.