A Manchester United önbizalmat meríthetett a Manchester City elleni FA-kupa diadalból, de ne feledjük, a bajnokságban két kellemetlen vereségen vannak túl. A Bolton ideális ellenfél lehet a renomé helyreállításához, hiszen ősszel Sir Alex Ferguson csapata öt góllal verte a jelenelg kiesőzónában álló gárdát. Ha a United megint nem tud nyerni, akkor könnyen lecsúszhat a dobogó második helyéről, hiszen a Tottenham ott lohol a nyakukban Az a Tottenham mely a Wolverhamptont fogadja, s mely pontszámban már utolérte a Unitedet. Jó formában van Harry Redknapp csapata, hazai pályán pedig eddig tízből nyolc meccset megnyertek. Jó eséllyel készülnek tehát a Farkasok elleni meccsre, akik idegenben nem igen harapnak, az idényben eddig mindössze egyszer tudtak nyerni otthonuktól távol. A hat meccse nyeretlen Mick McCarthy-csapatnak hátrafelé is egyre sűrűbben kell tekintgetnie, mivel veszélyesen közelednek a kiesőzóna felé. A Chelsea-nek is pislognia kell hátrafelé, ha ugyanis nem verik meg a Sunderlandet, akkor a Liverpool és az Arsenal eredményétől függően akár a hatodik helyig is visszacsúszhatnak. Andre Villas-Boas-t bizonyára nem kell figyelmeztetni, hogy Roman Abramovics szemében öt meccsből egy győzelem korántsem nevezhető jó teljesítménynek. Azért is aggódhat a portugál menedzser, mert a Sunderland Martin O’Neill szerződtetése óta száznyolcvan fokos fordulatot vett, máris 13 pontot szereztek, s a biztonságot nyújtó középmezőnybe zárkóztak fel. Pont tíz pontra állnak a Liverpool mögött, mely még nem adta fel azt a célját, hogy odaérjen a negyedik Bajnokok Ligája indulást jelentő helyre. A Manchester City kiverése a Ligakupa elődöntőjéből jó előjel lehet a Stoke ellen, s az is feldobhatja a csapatot, hogy Steven Gerrard új szerződést kötött. Szeptemberben kikaptak a Stoke-tól, mely legutóbbi nyolc meccséből ötöt is meg tudott nyerni. A Premier League szombati programja: Blackburn–Fulham Aston Villa–Everton Chelsea–Sunderland Liverpool–Stoke Manchester United–Bolton Wanderers Tottenham Hotspur–Wolverhampton Wanderers West Brom–Norwich Minden mérkőzés magyar idő szerint 16:00-kor kezdődik.
Talpra áll a Manchester United?
A United zsinórban harmadik vereségét szeretné elkerülni, a Chelsea, a Liverpool és a Tottenham is hazai pályán játszik, hozniuk kell a kötelezőt.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!