A fiatal lengyel úgy gondolja, nevetségesek azok a hangok melyek azt sugallják, Wengernek távoznia kell az Ágyúsok kispadjáról.
Bár az Arsenal vasárnap 1-0-ra megverte a Manchester Unitedet, és életben tartotta bajnoki reményeit, elég kicsi a valószínűsége, hogy a hátralévő három fordulóban meg tudják előzni a három pontra lévő Chelsea-t és a hat pontra lévő Unitedet.
Éppen azért néhány kritikus és szurkoló szerint a csapatot 1996 óta irányító francia menedzsernek távoznia kell az Emirates Stadionból. A 21 éves kapus szerint azonban a klub jövője jó kezekben van.
─ Nevetséges. ─ kezdte Szczesny. ─ Bármelyik játékost megkérdezhetik, mindegyik ki fog állni a menedzser mellett. A semmiből építette fel ezt a csapatot, szerintem ő a világ legjobb edzője. Ráadásul ismertségét fiatal játékosokra alapozva érte el.
Wenger fiataljai azonban 2011-ben sem tudtak maradandót alkotni. A csapat sokkoló vereséget szenvedett a Ligakupa-döntőben a Birmingham City ellen, nem sokkal később a Barcelona kiverte a Bajnokok Ligájából, és ugyanígy járt az FA-kupában a Manchester United ellen. A bajnokság ─ a United legyőzésének ellenére ─ a sok kínos döntetlen, és a Bolton elleni vereséggel látszik elúszni.
A Ligakupa-döntő elbukása pont egy Szczesny és Koscielny közötti értetlenség miatt történt meg, melyből Obafemi Martins húzott hasznot, s lőtte be a győzelmet jelentő gól az utolsó percekben. Wenger szerint ez volt az a pillanat, amikor a csapat megrogyott.
Szczesny szerint azonban az ilyen dolgok csak erősebbé tehetnek egy csapatot.
─ Mindannyian személyes felelősséget vállalunk hibáinkért, mindenki kivette a részét ebből a csalódást keltő szezonból. Csapatként kell ezen túllépnünk, nem hibáztathatjuk a menedzsert, hiszen ő egész évben segített minket.
Kádár Pál (premierleague.com)
Szczesny kiáll menedzsere mellett
Az Arsenal kapusa, Wojciech Szczesny szerint Arsene Wenger a világ legjobb edzője.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!