Száz éve halt meg az első magyar szövetségi kapitány

---

---

1916. november 9-én, épp 100 éve halt hősi halált a fronton Gillemot Ferenc, aki egyebek mellett arról híres, hogy ő volt a magyar labdarúgó-válogatott első szövetségi kapitánya.
Szerdán 9 órától a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) és a Magyar Sportújságírók Országos Szövetsége (MSÚSZ) Vörösmarty úti székházában tartanak emlékülést, amelyet Gillemot unokái, köztük elsősorban Gillemot Katalin szervezett.
Az emlékülésen a MÚOSZ nevében Tóth Károly ügyvezető elnök, a Xántus János Gimnázium nevében nevében dr. Fehérvizi Judit igazgató, a MAFC nevében dr. Hegyháti József tiszteletbeli elnök, az MLSZ nevében Berzi Sándor alelnök, a Magyar Honvédség nevében Kiss Balázs főhadnagy mond ünnepi beszédet. Az esemény moderátora Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke, a FourFourTwo magazin főszerkesztője lesz. 11.30-kor katonai tiszteletadás mellett koszorúzzák meg Gillemot Ferenc sírját a Fiumei úti temetőben.
A FourFourTwo magazin legfrissebb, pénteken megjelenő decemberi számában terjedelmes cikket közlünk Gillemot Ferenc páratlan pályafutásáról. A cikket ezúttal itt is közzétesszük, tisztelegve a nagyszerű sportember emléke előtt.
Hős a hőskorból
Gillemot Ferenc a századfordulón nemcsak játszotta, de tanította, szervezte és irányította is a foot-ballt
Szöveg: Dénes Tamás
Száz éve hunyt el Gillemot Ferenc, a magyar labdarúgás hőskorának méltatlanul elfeledett, nagyszerű alakja. Játszott az első magyarországi klubmeccsen, tagja volt az először osztrák klubcsapatot legyőző magyar alakulatnak, pályára lépett a magyar válogatott ma már nem hivatalosként elkönyvelt első mérkőzésén, és ő volt, mai kifejezéssel élve, a szövetségi kapitány a nemzeti tizenegy első öt, hivatalosként számon tartott országok közötti mérkőzésén. Hősi halált halt az első világháború közepén, Petrozsénynél.

A BTC kerete a XIX. és a XX. század fordulóján. Hátul, balról: Gillemot, Manno Miltiadész, Róka. Középen Gillemot előtt balra Yolland, mellette Minder, Róka előtt Lucius. Elöl: Klebersberg, Gabrovitz, kettővel mellette a labdával Iszer, Hajós, Ordódy, Balogh. A többiek nevét nem őrizte meg az emlékezés
„A Markó utcai főreáliskola I. c osztályában ismertem meg. Év közben iratkozott be, és a túlzsúfolt tanteremben helyet kellett neki szerezni. Mellettem két vézna gyerek ült, ezeket az első sor külön padjaiba ültették s helyükbe került egyedül a már tízesztendős korában erősen fejlett, érdekes arcélű, lenszőke, hallgatag Gillemot Ferenc. Francia származású nyelvtanárunk, Pugin Leó, nevének hallatára franciául Zsilmónak szólította, amit Gillemot nem értett meg. Családja Francia-országból telepedett Magyar-országra, édesapjának Budán híres és jól menő műkertészete volt. A nyelvtanár zavarba hozta kérdésével, de a szégyenkező gyermek kék szeméből kicsillanó akaraterő és ökölbe szorított keze sejtette, hogy legközelebb nem jön zavarba, és francia választ ad a francia kérdésre. Első sportsikereit a reáliskola győzhetetlen füleslabdacsapatában érte el, ahol valamennyiünk közül a legmesszebbre hajította a labdát és a legbiztosabban fogta. Titokban, apja kertjében gyakorolta magát, tehetségének fogyatékosságát mindig csodálatos akaraterővel, önmegtagadással pótolta. Testi kondíciója nem predesztinálta őt nagy teljesítményekre. Rövid lábaival mégis a legjobb középtávfutók közé küzdötte fel magát, merev teste és félszeg mozdulatai dacára vezérevezős és válogatott futballjátékos volt.

A műegyetemen a gépészmérnöki fakultásnak volt hallgatója. A műszaki vonatkozású tárgyak rendkívül érdekelték, de ezenkívül csak a sporttal törődött, amelynek igen sok időt áldozott. A legelsőnek lenni: ez volt életének legforróbb vágya. Csodálatos kitartással, öntudatos munkával elérte célját, amelynek beteljesülése után már más ambíciók fűtötték. Mint versenyző, nem tartozott a nagy tehetségek közé, viszont mint organizátort és mint vezért a magyar sportéletben a legnagyobb tehetségnek ismerték el.”
A fenti jellemzést egy egykori iskolatársa adta róla, az Est című lap 1935. április 14-i, a huszonöt éves fennállását ünneplő, jubileumi számában. A szerzőt Gillemot még Guttmann Arnoldként ismerte meg az 1880-as évek közepén, a magyar sport és a magyar futball történetében méltán legendássá vált Markó utcai főreálban – a legidősebb Guttmann fiúból aztán Hajós Alfréd lett, ezen a néven szerezte gyors-úszásban Magyarország első két olimpiai elsőségét, és lett a századforduló időszakának, a Belle Époque-nak az egyik legkiválóbb hazai sportembere.

A temérdek érem is bizonyítja: Gillemot kiváló kerékpáros is volt
Megfertőződött a sporttal Aki hajdanán a Markó utcai főreáliskolába járt, s Ottó József tanítványa lehetett, biztosan „megfertőződött” a sporttal. Főleg, ha olyan rendkívüli versenyszellem és győzni akarás szorult bele, mint Gillemot Ferencbe. Noha más sportágakban – elsősorban kerékpározásban, evezésben és középtávfutásban, amelyekben bajnoki címeket szerzett és rekordokat tartott – tehetségesebbnek bizonyult, ott volt a magyar futball születésének minden fontos állomásán. Játszott az első nyílt, kétkapus edzőmérkőzésen, amelyet akkor még training-matchnek neveztek. 1897. május 9-én – a 36 éves kora ellenére már Tatának becézett – Iszer Károly, a BTC egyik vezetője által szervezett bemutatón a klub két csapata játszott egymással, a piros-fehér csíkos mezesek a kék-fehér csíkos mezesekkel. Vagy inkább utóbbiak az előbbiekkel, ha azt vesszük, hogy 5:0-ra megnyerték a találkozót. A Sport-Világ című lap, amelynek akkori főszerkesztője Iszer Károly volt, s amely minden lehetséges módon propagálta a születő új játékot, már egy héttel a nagy premier előtt, május 2-i számában beharangozta az eseményt: „Az első magyar football-matchet f. é. május 9-én d. u. 4½ órakor tartják meg a Budapesti Torna Club I. M. F. B. csapatjai. A Millenáris pályának vasárnap délutánonként állandó vendégei voltak a kék-fehérek és a piros-fehérek, kiknek játékát számos érdeklődő szokta végignézni.” Ugyancsak a Sport-Világnak köszönhetjük, hogy fennmaradt a győztesek névsora: Sajó Béla kapuvéd, Klebersberg, Bauer hátvédek, Pesky Vilmos, Harsády, Iszer fedezetek, Ray (kapitány), Guttmann, Kokas, Gillemot, Szűcs csatárok. Csak azt bizonyítandó, hogy milyen kiváló sportemberek mondhatták magukat az első magyar labdarúgó-mérkőzés győztesének, jegyezzük meg: Guttmann néven ugyebár a kétszeres olimpiai bajnok Hajós Alfréd szerepelt, a többiek közül Bauer Rudolf 1900-ban diszkoszvetésben szerzett ötkarikás elsőséget, az apró termetű Kokas Gyula két olimpián vett részt tornászként.

A BTC csapata a hőskorból. Hátul, balról: Klebersberg, Hajós, Ordódy, Gillemot, Ramaszéder, Langfait. Középen: Thompson, Lucius, Iszer, Róka, Minder. Elöl: Harsády, Stobbe, Manno Miltiadész
Akkoriban a klubhűség más fogalmakat takart, mint évtizedek múltán, a kor leglelkesebb játékosai egyszerre több csapatban is felbukkantak, sőt bábáskodtak újak alakításánál is. Gillemot Ferenc a XIX. század utolsó éveiben már a Királyi József Műegyetem hallgatója volt, legjobb barátjával, Guttmann Arnolddal (azaz Hajós Alfréddal) együtt. Az utóbbitól tudjuk, a Nemzeti Sport 1928. februári számában írt arról, hogy Gillemot Ferenccel „azért alakították meg az I. MFCS-t, hogy a műegyetemi ifjúságot megtanítsák futballozni, s miután ez megtörtént, újra visszatértek anyaegyesületükbe”. (Az I. MFCS, azaz Első Műegyetemi Football Csapat a következő évek egyik legerősebb csapatát, a Műegyetemi FC-t, a későbbi MAFC-ot takarta. Az egyetem első csapatában játszott velük egerfarmosi Kandó Gyula Péter, a későbbi műszaki tanácsos, a feltaláló Kandó Kálmán nyolc évvel fiatalabb öccse is.) első az elsők között

Néhány fontos „elsőség” még Gillemot Ferenc labdarúgó-pályafutásából! 1898. február 6-án először rendeztek hazánkban klubközi párbajt. A BTC második csapata 5:0-ra kikapott az I. MFCS Hajóst, Gillemot-t és Kandót is soraiban tudó alakulatától. Egy évvel később tagja volt annak a műegyetemista gárdának, amely a magyar futball történetében először győztes mecset vívott osztrák ellenfelével. A Műegyetemi FC, akkor már így hívták, háromezer néző előtt (!) verte meg a Csömöri úti pályán az Athletiksport Club Viktoria Wient. Gillemot, aki általában a fedezetsorban kamatoztatta erőnlétét, és azt, hogy tekintélyes futómennyiségre képes, ezúttal jobbhátvédet játszott. Egy héttel később még nagyobb bravúrban vállalt tevékeny részt: a BTC csapatának tagjaként 1:1-re végzett Bécsben, a kor legjobb osztrák csapata, a Cricketerek ellen. (A Cricketerek a magyar sajtóban használt név, a császárvárosban Cricketersként emlegették a fekete-kékeket.) Meggyőződéssel mondhatjuk, hogy Gillemot ekkor, a Bécsben először pontot szerző magyar csapat tagjaként szerepelve futballozott pályafutása során a legerősebb fedezetsorban: két oldalán az első magyar bajnoki mérkőzést mesterhármasával eldöntő Róka János, valamint az 1901-es és az 1902-es bajnokság legendás gólkirálya, Manno Miltiadész lépett pályára.

Gillemot Ferenc 1900-ban és 1916-ban

Történelmi válogatottság Gillemot futballista-pályafutásának egyik legizgalmasabb éve, az 1901-es egy válogatott mérkőzést is magába foglalt. 1901 áprilisának első felében két angol alakulat, a Richmond AFC és a Surrey Wanderers is ellátogatott Budapestre. A jeles alkalmat kihasználva a négy hónappal korábban megalapított MLSZ úgy döntött – története során először –, válogatott keretet jelöl ki a találkozókra. Április 11-én a Richmond AFC ellen a Bádonyi (BTC) – Lucius (BTC), Gilly (MüFC) – Ordódy (BTC), Windett (BTC), Pozsonyi (MUE) – Koch (MüFC), Gillemot (MüFC), Manno (BTC), Missky (MüFC), Ray (MUE) tizenegy állt ki. Játszott egy nem magyar állampolgárságú fiatalember is a színeinkben: Fred Windett.
„Csak az első rendez-vous-jára menő gimnazista várakozási izgatottsága fogható a közönség ama izgatottságához, mellyel az angolokat leste – írta a Sport-Világ a Millenáris közönségéről. – a két tribün olyan volt, mint valami virágállvány, a férfiak világos tavaszi ruhája, a katona-uniformisok aranyos paszomántja, a szebbnél szebb hölgyek színpompás tavaszi toalettje szemkápráztató kolorit quodlibetté vegyült. Az itt tobzódó színorgia érdekes kontrasztja: az állóhelyen tömött, fekete falansszal fogta körül a játékteret a sportkedvelő ifjúság” – írta a kor egyik legjelesebb szakírója, Speidl Zoltán, érzékeltetve, igazi társadalmi esemény volt az angolok vendégjátéka. Egyébként a tiszta amatőrség legszebb éveiben sem hiányzott az üzleti szellem a magyar labdarúgásból: a mérkőzést követő napon már anzikszkártyákat árultak az angolok fényképével.
1901-ben megindult a bajnokság, akkoriban a szövetség még nem tiltotta, hogy egy játékos két különböző csapatban is szerepeljen. Ezt, mások mellett, Gillemot is kihasználta, aki a Műegye-temi FC mellett a Halmay Zoltán későbbi úszó olimpiai bajnokot is soraiban tudó Magyar Úszó Egylet sárga-fehér szerelését is viselte. Még 1902-ben is játszott bajnoki találkozót a Marczibányi téri „33” FC tagjaként, de akkor már elsősorban sportvezetőként, edzőként tevékenykedett.

Az első magyar bajnokcsapat, a BTC legénysége a megnyert trófeákkal. Hátul, balról: Cservenka, Buda, Róka, Manno, Hajós, Minder. Középen: Bádonyi, Skrabák. Elöl: Wagner, Lucius, Ordódy, Fey, Harsády.. Közülük Bádonyi, Buda és Hajós is szerepelt Gillemot első, 1902-es válogatottjában

Öt mérkőzés kapitányként Az MLSZ már 1901-ben beválasztotta az úgynevezett bíróvizsgáló-bizottságba, majd 1902-ben, az akkor még Bécs–Budapest találkozónak nevezett, immár a magyar labdarúgás első hivatalos mérkőzésének számító, októberi találkozón, a császárvárosban a szövetségi kapitányi tisztséget is betöltötte. Mindent egybevetve öt mérkőzésen dirigálta a csapatot, a mérlege három győzelem, két vereség – kétszer nyert az osztrákok, egyszer a csehek ellen, kétszer pedig kikapott Bécsben. Olyan futballisták játszottak ezeken a mérkőzéseken a többnyire bordó színű magyar dresszben, mint Hajós Alfréd, Fehéry Ákos, Minder Frigyes, Kiss Gyula (mindegyikükből szövetségi kapitány lett a későbbiekben), valamint Koltai József, Pozsonyi Imre, Borbás Gáspár, Károly Jenő, hogy csak néhányat említsünk.
Gillemot mérkőzéseket vezetett, 1903 végétől betöltötte az MLSZ főtitkári posztját, továbbra is rendületlenül sportolt (mi több, az evezés és a kerékpár mellett megismerkedett egy új szerelemmel, diplomás gépészmérnökként nagyon érdekelte a repülés), de elsősorban edzőként dolgozott. Amúgy ő volt az első magyar, aki legálisan megélhetett a futballból, miután 1904-ben az MLSZ vezérkara megszavazta, hogy Gillemot főtitkár 600 koronás díjazásban részesült az akkor még csak inkább elméletben létező apparátusban végzett munkájáért. Később éppen a javadalmazása miatt „fúrták meg”: 1905-ben egy újabb rendelet már azt rögzítette: „Hivatásos (professzionista) labdarúgóknak tekintendők mindazok, akik bármely sportot azért űznek, hogy abból anyagi hasznot húzzanak, vagy pedig magát a sportot kenyérkereső pályának tekintik. Amely csapatban csak egy ilyen értelemben vett játékos is szerepel, az a csapat már nem tekinthető amatőrnek.”
Nehéz nem látni, hogy a döntés részben a korábbi főtitkár ellen irányult, mivel a szövetség a szabály elfogadása után sietett kijelenteni: „Gillemot Ferenc, mint hivatásos evezős, a labdarúgás terén sem tekintetik ezután amatőrnek, ennél fogva az MLSZ kebelében semminemű funkciót nem végezhet.”
A fentiek miatt az egyre erősebb lábakon álló magyar labdarúgás 1907 elejéig nélkülözte egyik legjobb szervezőjét. Akkor ellenben visszatért, elvállalta a MAC már a legjobbakkal is konkurálni tudó gárdájának felkészítését.

Gillemot Ferenc az íróasztalánál
„Még ma is előttem van. Boldog békeidők!” 1907. február eleje, enyhe téli hideg, hóval borított a Millenáris-pálya, és rajta a MAC 16-20 éves közép- és főiskolás fiúkból álló csapata – amely meglehetősen rosszul szerepelt, és az ötödik helyen állt az őszi szezon után –, játszik a bajnokság vezető helyén lévő MTK csapatával. A pálya szélén egy szikár, őszes bajuszú, fekete kabátos, magas úr járkál, lehetőleg csendes hangon itt-ott egyet szól az ő kék-sárga inges gyerekcsapatának és – a gyerekek csodát művelnek. A néhány hónappal ezelőtt magasan felettük álló, vezető csapattal 1:1-re végeznek, de ahogyan csinálják, az szenzáció. Aztán jött siker siker után, remek győzelmek, mindig elegáns stílusban, lapos passzokkal, ragyogó labdavezetéssel, az összjáték trükkjeinek fényes sorozatával. És a pálya szélén mindig ott volt a dirigens, a magas, szikár úr, akire halálos bizalommal tekintett mind a tizenegy MAC-fiú. Ez a szikár ember Gillemot Ferenc volt. A játékosok legjobb tanítója és barátja a pályán és azon kívül egyaránt. Művésze az edzéseknek” – emlékezett rá, már jóval a halála után, az Est már citált különszámában dr. Vangel Gyula, a MAC egykori játékosa, a Magyar Atlétikai Szövetség későbbi elnöke, aki gólkirálya volt a Gillemot által edzett „griffmadarasoknak”. A jeles tréner, akit okkal tartanak a magyar labdarúgás históriájában az első igazi edzőnek, 1909-ben átlépett az MTK-hoz, de ott Brüll Alfrédék inkább a brit trénerekben bíztak.
A háború mint sport A következő évtől egyre többet foglalkozott új szenvedélyével, az újságírással. Az akkoriban alakult népszerű napilap, az Est sportrovatának élén számtalan érdekes cikkel népszerűsítette a sportot. Az első világháború kitörése után bevonult katonának. Sokfelé szolgált, példás hősiességgel. „Alig néhány hete meg itt járt Budapesten; Albániából jött, hogy a román frontra vigye géppuskás osztagát. Vidáman élcelődve beszélt a harctér borzalmairól, sportnak tekintette, hogy végigküzdötte a nagy Kövess-féle offenzívát, stopperórával mérte, hogy mennyi idő alatt hány kilométert gyalogoltak, arról egy szava sem volt, hogy hány véres ütközetben harcolt, hogy milyen csodálatos példáját adta hazaszeretetének. Ha erről esett szó, hallgatott és mosolygott. Szerény volt. Mert egy igazi sportsmannek szerénynek kell lenni” – írta 1916. november 11-én, azaz két nappal a halála után megjelent nekrológjában az Est, méltóságteljesen szemléltetve, hogy Gillemot Ferencnek a háború is egy sportviadal volt, ahol bizonyíthatta férfiasságát, bátorságát, eltökéltségét. Az emlékezők aztán megfestették a nagyszerű férfiú egy másik arcát is: „Amikor az ifjúság sportlázai elmúltak, és a bajnokból csendes tanító lett, a meglett, okos, jó ember bontakozott ki előttünk. A leghívebb kolléga, az odaadó jó barát, aki családjának rajongó gyámolítója, aki büszke feleségére, két apró gyermekére. És most mindennek vége. Szürke hadnagyi ruhájában a magyar népfölkelőtiszt a petrozsényi csatatéren fekszik, talán sátorlappal van letakarva, halálos sebe örökre elhallgattatta nemes szívét, és ólomnehéz karja többé soha nem emelkedik fel.”
Gillemot Ferenc elesett a romániai fronton. Holttestét hazaszállították Petrozsényből, májusban Bárczy István, Budapest polgármestere mondta a búcsúbeszédet a temetésén.

A kiváló sportember, a hős katona budapesti temetése 1917-ben. Bárczy István polgármester beszél

A Markó utcai „bölcső” Kevesen tudják ma már – hacsak nem járnak éppen a Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gyakorló Középiskolába, illetve jártak oda vagy annak elődjeibe –, hogy a budapesti Belvárosban, a Markó utcában, még mindig megvan az a tornaterem, amelyben Stobbe Ferenc és Ray Ferenc megismertette az új játékot, a foot-ballt a diákokkal, mások mellett Gillemot Ferenccel. Az alma mater, az egykori V. kerületi Állami Főreáliskola (másképpen: a Markó utcai főreál), az első magyar bajnokcsapatot adó, mi több, valójában a magyar labdarúgósportot életre hívó BTC egykori székhelye, fészke ma is őrzi a(z h)ősök emlékét. Domborműről néz le az utókorra Ottó József, a legendás testnevelő tanár, üvegablak, emléktabló, fejszobor tiszteleg Hajós Alfréd életműve előtt – egyszersmind a nagyszerű építész, s egyben olimpiai bajnok keze nyomát őrzi az iskola korábbi tanulói közül az első világháborúban hősi halált haltak emlékműve. A 2016-ban 130 éves épületben olyan híres diákok tanultak hajdanán, mint Gillemot Ferenc, az első labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, valamint Hajós Alfréd, Halmay Zoltán, Weisz Richárd, Berczelly Tibor, Dömölky Lídia olimpiai bajnokok, Knapp Miksa válogatott labdarúgó, illetve más területek kiválóságai közül Gábor Dénes, Bánki Donát, Radnóti Miklós, Karinthy Frigyes, Feleki Kamill, Ascher Oszkár, Zerkowitz Béla, Jacobi Viktor és Pór Bertalan.
Gillemot Ferenc Született: Budapest, 1875. szeptember 11. Elhunyt: Petrozsény, 1916. november 9. Sportágai: atlétika, evezés, kerékpár, labdarúgás Labdarúgóként: a BTC (Budapesti Torna Club), a Műegyetemi FC, a MUE (Magyar Úszóegylet), majd a „33” FC tagja, jobbhátvéd, fedezet. Tagja az első (nem hivatalos mérkőzésen szerepelt) magyar labdarúgó-válogatottnak. Szövetségi kapitányként az első öt hivatalos mérkőzésen irányította a válogatottat Edzőként: hivatásos evezősedző, majd az első magyar hivatásos labdarúgóedző, a MAC trénere (1907–09) Sportvezetőként: az MLSZ alapító tagja, első alelnöke, főtitkára. Újságíróként: a Sport-Világ (1897-től), a Pesti Hírlap (1905-től), az Újság (1909-től), a Nemzeti Sport (1910-től) munkatársa, az Est sportrovatának vezetője (1910–16)
Egy igazi „dribbler” Gillemot Ferencnek egy fia és egy lánya (László és Katalin), mindkét gyermekétől pedig három-három unokája született. László lánya, Katalin vezetésével az unokák összefogtak és november 9-re, halálának századik évfordulójára emléknapot szerveztek, amelyet az MLSZ, a Honvédelmi Minisztérium, a MÚOSZ, az MSÚSZ, a MAFC és a Xántus János Gimnázium is felkarolt, valamint a Sportmúzeum is támogatott. Gillemot Katalin az FFT kérésére megvilágította legendás nagyapja személyes, emberi vonásait is. Tőle tudjuk, hogy a háborúba is vitte a stopperóráját, azzal edzette a katonákat; hogy a fronton sem akart senkit megölni, mindig lábra célzott; hogy emberfeletti kitartása volt, egy országos kerékpárversenyen az utolsó kilométereket törött lábbal tette meg. Azt is elárulta, hogy mindeközben nagy „dribbler”, vagyis kópéságokat elkövető ember volt: előfordult, hogy a homokos talajhoz szokott ellenfél elleni hazai meccs előtt éjjel még fellocsoltatta a pályát, vagy volt olyan futóverseny, amelyen kiszólt hangosan az edzőjének, hogy már nem bírja sokáig erővel, majd simán lehajrázta az ezt meghalló és emiatt elkényelmesedő riválisát. Imádott lóversenyeken fogadni, és tudományos alapon tette: jegyzeteket készített a lovak koráról, korábbi helyezéseiről, satöbbi. „Igaz, többnyire veszített” – tette hozzá mosolyogva az unokája.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. decemberi számában.)