Miután David Sullivan és társa David Glod – mindketten nagy West Ham-szurkolók – megvásárolták a klubot, bejelentették, a Kalapácsosok tartozása 110 millió fontra rúg. Majd Sullivan kifejtette véleményét a nagy klubok vásárlási politikájáról:
– Ártalmasak a futballnak. Talán az egyetlen megoldás a fizetési plafon – mondta Sullivan, aki korábban a Birmigham City tulajdonosa volt.
Amikor a két üzletember megvette a klubot, azt mondták, azért tették, mert nagy West Ham-drukkerek voltak egész életükben:
– Nem kereskedelmi szempontok vezéreltek minket. Ha bármelyik másik klub lett volna ilyen helyzetben, nem vettük volna meg. Szurkolóként vásároltuk meg a klubot, nem anyagi megfontolásból.
A mostani eladás előtt a West Ham egy izlandi befektetési csoport kezében volt, amely a gazdasági válság miatt komoly pénzügyi gondokkal küszködött, ezért adták el a klubot.
A West Ham tulajdonosa szerint a klubok egyébként is instabil helyzetén az Abramovics és Manszur sejk-féle milliárdosok csak rontanak. Rendkívüli módon felverik a fizetéseket, melyekkel a kisebb klubok képtelenek versenyre kelni, így szakadék közöttük egyre csak nő.
Az átigazolási időszakban egyébként Sullivan elmondta, hogy egy meg nem nevezett játékosnak hajlandó lett volna 100 ezer fontot fizetni, de végül inkább leigazolták Benny McCarthy-t a Blackburntől, az egyiptomi Midót, és kölcsönbe a brazil Ilant.
Mido egyébként mindössze 1000 fontot fog keresni hetente, így az esetet Sullivan „minden idők legszenzációsabb átigazolásának” nevezte. Sullivan azt is megerősítette, hogy tárgyalásokat folytattak Robbie Keannel is, de a játékos túl sokat kért, így nem igazolták le. Az ír játékos végül a Celtichez igazolt.
Ennek kapcsán Sullivan arra is kitért, hogy a játékosokat gyakran ügynökeik befolyásolják.
– Az ügynökeik irányítják őket. Némelyikük jófej, mások nagyon kapzsik. Egy ügynök karrierje nem túl hosszú, és ez alatt annyi pénzt akarnak keresni, amennyit csak tudnak. Már nincs olyan, hogy klubhűség, a játékosok legtöbbje oda megy, ahol több pénzt kap – mondta el Sullivan.
(news.bbc.co.uk.)
Sullivan: a milliárdosok teszik tönkre a futballt
A West Ham újdonsült tulajdonosa, David Sullivan szerint a Chelsea és a Manchester City kifogyhatatlan pénzkészlete ártalmas a futballnak, és a kisebb klubok tönkremenetelét megelőzendő, fizetési plafon bevezetésére van szükség.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!