A 46 éves egykori dán válogatott kapus csapata Mario Basler szabadrúgása után került hátrányba müncheni ellenfelével szemben a barcelonai döntőben, és végig úgy tűnt, hogy a Bayern szerzi meg a BL-trófeát. De a hajrában először Teddy Sheringham egyenlített, miután a kapujából az ellenfél tizenhatosára előrejövő Schmeichel lefejelte a labdát és a felszabadítás után Giggs őt találta meg lövésével. Majd jött Ole Gunnar Solsjkaer, és megnyerte a meccset Manchesternek a hosszabbítás perceiben. Peter Schmeichel elmondta, hogy tizenegy nap alatt három meccset kellett játszaniuk. A Tottenham elleni győzelmükkel megnyerték a bajnokságot, a következő, az Arsenal elleni meccs csak a presztízse miatt számított. De a barcelonai döntő előtt a MU-nek még az FA-kupa döntőjében a Newcastle ellen kellett pályára lépnie. A kapus csak az FA-kupa siker után mert a Bayern elleni BL-döntőre gondolni: „Nem játszott Roy Keane és Paul Scholes sem. Ők alkották a csapat gerincét. Így David Beckham futballozott a középpálya közepén, de az elején nem igazán érezte jól magát ezen a poszton.” Schmeichel szerint ezért a meccs kezdetén még csak kereste magát a Manchester. „Miután bekaptuk a gólt, megtaláltuk a ritmust, a szélekre kidobtuk a labdákat, és próbáltuk beadásokkal elérni Dwight Yorke-ot és Andy Cole-t.” A csapat megnyugodott, de tudták, hogy gólt kell lőniük, ami megerősítette a manchesteri lelkeket. Schmeichel szerint nem volt elég bátor a München: „csak arra törekedtek, hogy megtartsák az eredményt. Biztos voltam benne, hogy egyszer kiegyenlítünk.” – emlékezett Schmeichel, aki tudta, hogy ha megszületik a manchesteri gól, akkor lendületben maradnak. Amikor végre kiegyenlített a United, Schmeichel is extázisba került: „arra gondoltam, hogy tiszta fejre van szükséged, koncentrálj, nem kaphatunk gólt – csak nyugodj meg, és készülj fel, mert most száz százalékig koncentrálni kell. És miközben erre gondoltam, belőttük a második gólt. Nem hittem el, hogy ez történt.” Schmeichel elmondta még, hogy nem akarta felemelni a BL-serleget, mert szerette volna, ha Alex Ferguson teheti ezt meg, mert szerinte ő teremtette meg nekik ezt a nagyszerű lehetőséget. „Néha az őrületbe kergetett minket az elvárásaival, de ő volt az, aki lehetővé tette számunkra azt, hogy soha ne hagyjuk el a pályát anélkül, hogy ne 100 százalékot adjunk bele. Az, hogy vele együtt emelhettem fel a kupát, csodálatos volt. Ez volt az utolsó dolog, amit a Manchester Unitedben csináltam, és nem is kívánhattam volna jobb befejezést.” (uefa.com)
Schmeichel megidézi az 1999-es Manchester-sikert a Bayern ellen
Peter Schmeichel, a Manchester United legendás kapusa visszatekint a Bayern München feletti hihetetlen győzelemre az 1999-es Bajnokok Ligája-döntőben.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!