Verőfényes napsütésben, szélcsendben, mondhatni tökéletes fociidőben kezdődött a mérkőzés, melyen az első helyzet(ecske) a csehek előtt adódott, ám Cermák fejesét könnyedén fogta Demjén. Az első tíz percben aztán sokminden nem történt, leginkább a középpályán folyt a játék, igaz, a cseheknél volt többet a labda. Az első magyar lehetőség a 13. percben jött el, ám Bíró Bence begurítását Kovács Dávid nem tudta kapura lőni.
Sajnos a folytatásban sem sikerült komolyabb helyzetet kialakítani a magyar csapatnak, sőt, Cermák lévén a vezetést is megszerezhették volna a csehek, de megpattanő lövése valahogy elakadt Demjénben, majd három perccel később Rezek lecsúszó beadási kisérletét védte nagy bravúrral a magyar kapus.
A második játékrészben is a csehek domináltak, igaz, az 51. percben Kovács Dávid minimum gyanús körülmények között esett össze a tizenhatoson belül, ám büntető helyett a magyar játékos kapott sárgalapot.
Érezhető volt, hogy egyetlen hiba dönti el a mérkőzést, és ezt a hibát a magyar védelem követte el.
Král két magyar játékos díszkisérete mellett adott középre, Lingrről levágodott a labda, és mivel a cseh játékosra két magyar játékos is mozdult, a kaputól hathét méterre álló Sasinkán nem állt senki. Ő pedig köszönte szépen, megszerezte a vezetést, és mint később kiderült, a győztes gólt is. Igaz, a végén egyenlíthettünk volna, de Bíró három méterről sem találta el a kaput.
– Az első félidőben rengeteg labdát szereztünk, jól zártunk, jól mentünk át támadásba. A második félidőben is jól kezdtük, de egy idő után szétesett a középpályás játékunk. Ezután sok labdát adtunk el, sokat hibáztunk, a csehek itt ekkor már ránk erőltették az akaratukat, volt, hogy átrhonatak rajtunk. A második félidő második részében kapokodóvá váltunk, és bár a szünetben mindent megbeszéltünk, a játékosok rossz döntéseket hoztak. Jó lenne, ha a hátralévő két meccsen az első félidei játékunkat hozzuk, akkor továbbjuthatunk, de ehhez az is kell, hogy a játékosok ne lógassák a fejüket a vereség miatt – mondta a lefújás után Belvon Attila szövetségi edző
Sasinka volt a magyar csapat veszte

A csehek elleni mérkőzéssel kezdte meg szereplését a magyar U17-es válogatott a Európa-bajnoki selejtező elitkörében. A Telkiben rendezett mérkőzésen egy gól döntött.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!