Carlos Santillana a Real Madrid igazi ikonja. Pályafutását a Racing Santandernél kezdte, 1971-ben került a Real Madridhoz. 18 éven keresztül volt a klub játékosa, ezzel klubrekorder holtversenyben Francisco Gento (1953–1971), Miguel Angel González (1968–1989) és Manuel Sanchís Hontiuyelo (1983–2001) társaságában. Kilenc bajnoki címet szerzett, négyszer nyerte meg a Spanyol Kupát, egyszer a Spanyol Szuperkupát, egyszer a Ligakupát, kétszer az UEFA-Kupát. A Real Madrid színeiben 461 mérkőzésen 186 gólt szerzett A spanyol válogatottban 56 mérkőzést játszott, ezeken 15 gólt szerzett. 1984-ben EB ezüstérmes lett. És hogy mi Santillana véleménye Ronaldóról? – Ronaldo minden létező rekordot meg fog dönteni. Teljesen más dimenzióban mozog a többiekhez képest, jó értelemben véve egy szörnyeteg. Hihetetlen futballista, és a játéka remélhetőleg szép sikereket hoz majd a Real Madrid számára. Már amikor idejött, tudtuk, hogy kiváló a levegőben is, de szerintem még tovább fejlődött ebben a tekintetben, és a technikája is csiszolódott. Mindenben kimagasló, a valaha volt legtökéletesebb futballistának tartom – mondta Santillana az AS-nek adott interjúban.
Santillana szerint Ronaldo még jobb lehet

Cristiano Ronaldo immár 186 gólt lőtt a Primera Divisiónban, ezzel beérte az örökrangsorban Carlos Santillanát. Ám az előd szerint ezzel még nincs vége a rekorddöntéseknek.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!