A zöld-fehérek a másodosztályú Mosta és az élvonalban szereplő Hamrun Spartans csapata ellen léptek pályára. Az első találkozón Craig Short tanítványai 2-0-ra verték a Mosta csapatát, majd a második meccsen a Mosta 1-0-ra vereséget szenvedett a Hamrun Spartans ellen.
A Ferencváros ezt követően az utolsó, egyben döntő mérkőzésen a Hamrun ellen lépett pályára, amely találkozó a 26. percben félbeszakadt. Az egyik Hamrun-játékos ugyanis lekönyökölte, majd leköpte Balog Zoltánt. Az incidenst látva a kispados és pályán lévő játékosok a társaik segítségére siettek, de ott végül csak szóváltásba keveredtek. A heves indulatok végett a bíró kettéválasztotta a két csapatot, akik türelmesen a pálya két oldalán, majd a játékvezető kérésére az öltözőben várakoztak. A Ferencváros folytatni kívánta a játékot, ám a játékvezető véget vetett a találkozónak.
Dave McCarthy vezérigazgató-helyettes kiemelte a csapat ártatlanságát a történtekben, és azt, hogy a játékosok mennyire fegyelmezetten, egymásért kiállva, igazi csapatként viselkedtek egy ilyen kiélezett szituációban. McCarthy hangsúlyozta, hogy az incidens nem fogja beárnyékolni az edzőtábor jó hangulatát, és a máltaiak vendégszeretetét. A holnapi pihenőnapot követően pedig egy újabb edzőmeccs vár a fiúkra Gozo szigetén.
(ftc.hu)
Sajtóközlemény a hamruni tornáról
A Ferencváros labdarúgó csapata január 28-án egy háromcsapatos tornán vett részt Hamrunban, ahol a csapatok 45 perces mérkőzéseket vívtak egymással.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!