Wayne Rooney, a Manchester United csatára reméli, csapata képes lesz idén kupákat nyerni, legfőképp Európában. Az angol válogatott játékos bevallja, megviselte az eddigi zaklatott szezon, a körülötte kialakult botrányok és átigazolási sztorija mind hozzájárultak ahhoz, hogy idén ne a legjobbját tudja nyújtani. Azonban végül aláírta új, hosszú távú szerződését és talán sikerül végre lezárnia sérülését, mely miatt nem tudott visszatérni elvárt formájához. Rooney elhatározta, visszanyeri tavalyi évben mutatott formáját és a szezon hátralévő részében azt fogja mutatni, amit várnak tőle annak érdekében, hogy csapatával trófeákat tudjon nyerni. "Jól érzem magam, a formám az utóbbi mérkőzéseken jó volt. Csatárként azt szeretnéd, hogy gólokat szerezz, én pedig annyit akarok rúgni a szezon hátralévő részében, amennyit csak lehet" – mondta Wayne a Bajnokok Ligája hivatalos magazinjának. "Nagy megkönnyebbülés, hogy véget értek a szerződésem körüli bonyodalmak. Úgy érzem, a legjobb döntést hoztam, mikor maradtam. Nehéz idők vannak most, de nagyon várom, hogy segíthessem a csapatot minél több trófea megnyerésében." Rooney bevallotta, idén számára a Bajnokok Ligája megnyerése a legfontosabb, mert a Wembleyben szívesen ünnepelne. "Nagyon jó érzés lenne nekem, mint angolnak győzni a Wembleyben, akárcsak a szurkolóknak. Nem kellene messzire menniük most." "Amikor 2008-ban megnyertük a Bajnokok Ligáját, a szurkolóinknak Moszkvába kellett repülniük. Különleges lenne számukra, hogy hazai földön láthatnának nyerni minket."
manutdfanatics.hu
Rooney trófeákat akar
A támadó leginkább Európában alkotna nagyot idén.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!