A Vörös Ördögök hátrányból álltak fel Ronaldinho korai gólját követően a Bajnokok Ligája egyik legjobban várt összecsapásán.
A Milan hiába dominált végig az első félidőben, Paul Scholes szerencsés egyenlítő gólját követően kezébe vette az irányítást a United, különösen a második játékrészben. Rooney, aki kétszer is megzörgette Dida hálóját, nagyon boldog, hogy részese lehetett ennek a még valószínűleg sokáig a szurkolók emlékezetében élő győzelemnek. – Nagyon rosszul kezdődött számunkra a mérkőzés, de aztán visszakapaszkodtunk, és a második félidőben magasabb fokozatba kapcsoltunk – mondta a Sky Sportsnak. – Összességében úgy vélem, hogy mi voltunk a jobb csapat, és megérdemeltük a győzelmet. – Nem szeretném ezt mondani, de szerintem néhányan nem végezték megfelelően a dolgukat – tette hozzá. – Mindenki nagyon frusztrált volt, de miután megkaptam a sárga lapomat, az valahogy továbbsegített minket, és a végén mi nyertük meg a mérkőzést, amivel nagyon elégedett vagyok. Clarence Seedorf késői, sarkazásos góljával nyílt maradt az összecsapás végkimenetele, de Rooney szerint még így is kiváló eredményt értek el. – Azt hittem, hogy csak mi akarunk újra gólt szerezni (3–1-nél), ezért nagyon elszomorított a második bekapott gól. – Ez életben tartotta a Milan esélyeit, de a San Siroban 3–2-re győzni nagyszerű eredmény.
Rooney: Megérdemeltük a győzelmet
Wayne Rooney úgy érzi, a Manchester United jó esélyekkel néz a jövőbe a San Siroban az AC Milan ellen aratott 3–2-es győzelmük után.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!