– Letudtuk a kötelezőt, a három pont a zsákban, most pedig készülünk az észtek elleni selejtezőre – összegezte röviden a mini-állam elleni találkozót az angolok szövetségi kapitánya, Roy Hodson. A mestert sokkal inkább feldobta, hogy a csoport másik mérkőzésén Svájc meglepő vereséget szenvedett Szlovénia ellen. – Igazából már nem szabad meglepődni az ilyen eredmények hallatán a nemzetközi futballban. Már nem lehetünk biztosan abban, hogy Svájc, Spanyolország, vagy Oroszország simán nyeri a korábban kötelezőnek gondolt meccseit. Elég ha csak San Marinót nézzük. Jobbak voltak, mint tavaly, úgyhogy fejlődtek, előre léptek. Időbe tellik, de nem elképzelhetetlen, hogy ezek a most amatőrnek számító csapatok egyszer nyerjenek ellenünk. Akár a Wembley-ben is, de addig persze még sok időnek kell eltelnie. Legalábbis remélem.
a találkozón ismét betalált Wayne Rooney, aki ezzel már 42 gólnál jár az angol válogatottban, mindössze 7 találattal elmaradva Bobby Charlton 1970-ben felállított rekordjától. – Igyekszem nem ezzel foglalkozni, de bevallom úgy érzem: elérhetem ezt a rekordot. Ettől függetlenül minden meccsnek azzal megyek neki, hogy nyerjen a válogatott, nem pedig úgy, hogy teszek egy újabb lépést a rekord felé. Ha elérem, nagyon büszke leszek rá, de nem erre koncentrálok elsősorban. Vasárnap egy nagyon fontos meccs vár ránk Észtország ellen. Ezzel foglalkozom, és remélem sikerül majd nyernünk azon a találkozón is. A csoport eddigi eredményeit figyelve nagyon fontos három pont lenne az számunkra.
Rooney még nem gondol a rekordra

A papírformának megfelelően sima, 5-0-s győzelmet aratott Anglia a sorozatban 60. tétmérkőzését is elbukó San Marino ellen az Eb-selejtező csütörtöki játéknapján. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a találkozón ismét betalált Wayne Rooney, aki ezzel már 42 gólnál jár az angol válogatottban, mindössze 7 találattal elmaradva Bobby Charlton 1970-ben felállított rekordjától.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!