A parádés formának örvendő csatár magányosan vezeti a Premier League góllövőlistáját 20 találatával, és az Arsenal ellen szerzett gólja már a 22. volt a szezonban, minden sorozatot figyelembe véve. Rooney talán pályafutása eddigi legjobb napjait éli, és Sir Alex Ferguson is tudja, hogy megtalálta játékosa számára a legmegfelelőbb helyet. Bármi is történt a múltban, akár a szélen játszott, akár kicsit lélektelenül, most már megtalálta igazi posztját. – A legjobb az, ha csatár lehetek – mondta Wazza. -Szélsőként és középpályásként is kellett játszanom a múltban, de úgy érzem, hogy támadóként lehetek a legnagyobb hatással a csapatom játékára. Köszönhetően a menedzsernek, idén az egész szezonban itt kapok szerepet. Még 14 bajnoki van hátra a Premier League 2009/2010-es idényéből, emellett pedig a Ligakupa döntőjével együtt akár további 8 mérkőzésen is pályára léphet, ha sikerül továbbjutnia a Vörös Ördögöknek a Bajnokok Ligájában. Ez tehát azt jelenti, hogy Rooneynak még számtalan lehetősége van, hogy összegyűjtse a 30 gólos szezoncsúcshoz szükséges találatokat. Ennek sikerességében nem is kételkednek a United-szurkolók, hiszen a Manutd.com szavazása szerint 76%-uk biztos abban, hogy az angol válogatott csatára eléri a harmincas határt, míg a harmaduk szerint akár a 35 gólt is átlépheti. Wayne elárulta, hogy mi rejlik a világklasszis forma mögött – ez pedig nem más, mint hogy nagyon sokat fejlődött a tizenhatoson belüli befejezésekben, és nem szégyelli, hogy mindezt rengeteg munkával érte el. – Elkezdtem egyre több gólt szerezni a tizenhatoson belülről, amelyre karrierem korábbi szakaszaiban nem nagyon volt példa – tette hozzá. -Azon dolgozom, hogy próbáljak minél védhetetlenebbül betörni a büntetőterületre, és több területem legyen egy közelebbi lövésre. Ez kezd kifizetődni.Rúgóedzés után ott szoktam maradni, hogy magamban gyakoroljak.Néha az emberek nem mérik fel, hogy milyen nehéz dolog mindennap ezt gyakorolni. Nehéz folyamatosan nagy mennyiségű energiát abba fektetni, hogy fejlődjön a játékod. De ha le akarod aratni a gyümölcsét, akkor muszáj. A legjobb játékosok folyamatosan gyakorolnak, hogy mindig a csúcson maradjanak. Ez az, amire én is törekszem, már nem is tudom, mióta. Egész életem során szinte mindennap futballoztam. Ez az, amit a világon a legjobban élvezek.
Rooney 30 gólos célkitűzése
Wayne Rooney nagyon élvezi, hogy a Manchester United támadószekciójának vezetőjeként játszhat hétről-hétre - emellett pedig imádják a szurkolók is. Célja, hogy karriere során első alkalommal elérje a 30 gólos álomhatárt.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!