Közös manchesteri pályafutásuk alkalmával inkább a portugál csillogott: több gólt lőtt, és a címlapokon is ő szerepelt többet. Nem csoda, hogy sokan kételkedtek benne, hogy a United képes lesz pótolni az Aranylabdás klasszist, de úgy látszik, Wayne Rooney felnőtt a feladathoz.
Az angol válogatott csatár káprázatos formában játszik az egész szezonban, már 27 gólnál jár. Ronaldo elmondta, figyelemmel kíséri ex-csapattársa pályafutását, és nem gondolja, hogy Rooney az elmúlt pár hónapban fejlődött volna ilyen sokat, hiszen mindig is a csapat egyik meghatározó embere volt.
– Nem lep meg a teljesítménye, mert mindig is lenyűgözően játszott, amikor ott voltam – mondta Ronaldo a Sky Sports Newsnak. – Három vagy négy évig játszottam mellette, és mindig remek volt, nem csak ebben a szezonban.
Ronaldo elismerte, nem valószínű, hogy megint egy csapatban fognak játszani, de tetszik neki a gondolat. – Remélem, fogunk még együtt játszani. Nem tudom, hogy erre mennyi esély van, de kedvelem őt, és az összes manchesteri játékost. – fejezte be a portugál.
(skysports.com)
Ronaldo: szívesen lennék megint Rooney csapattársa
Cristiano Ronaldo elmondta, valamikor a jövőben szeretne megint Rooney oldalán játszani.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!