A gyengén játszó Casemiro is gratulált a mesterhármast szerző CR7-nek (Fotó: Reuters)
A nagy meglepetésre egészen a döntőig menetelő ázsiaiaknak előzetesen nem sok esélyt adtak a nagynevű, és csaknem a legjobb csapatával felálló Real Madrid ellen, a meccsen azonban bebizonyosodott: hatalmasat tévedett, aki oly könnyen leírta a japán együttest, amely úgy is megérdemel minden dicséretet, hogy végül 4-2-re elveszítette a finálét. A fordulatos, de nem kimondottan magas színvonalú találkozón Karim Benzema révén korán vezetést szerzett a Real, amely ezután még elhihette, hogy simán megnyeri a döntőt. A madridiak azonban rosszul kalkuláltak, mert a hazai pályán futballozó Kasima egy perccel az első félidő vége előtt a semmiből egyenlített, majd a szünet után végtelenül lelkes és elszánt játékának köszönhetően általános megdöbbenésre a vezetést is átvette – a japánoknál Gaku Sibasaki duplázott. A Real ezután gyorsan kapcsolt, és Cristiano Ronaldo révén egy jogos büntetőből szinte azonnal egyenlített is, a rendes játékidőben azonban újabb gólt már nem tudott szerezni, mi több: a Kasimának az utolsó percekben komoly nyerési esélyei voltak, de végül két nagy helyzetben is rontottak a hazaiak, akik ráadásul a hajrában még Sergio Ramos jogosnak tűnő kiállítását is számon kérhették a játékvezetőtől. Meglehetősen zavaros forgatókönyv után jöhetett a hosszabbítás, ahol már a sokkal jobb erőben lévő Real volt az úr: Cristiano Ronaldo lesipuskás módjára rövid időn belül két gólt szerzett, ezzel a Real is maga javára fordította a meccset, és végül 4-2-re megnyerte a döntőt, amit akár el is veszíthetett volna. Klubvilágbajnokság – döntő: Real Madrid (spanyol) – Kasima Antlers (japán) 4-2 Gólszerzők: Benzema (9.), C. Ronaldo (60. – 11-esből, 97., 104., ill. Sibasaki 44., 52.)
