– Az elmúlt időszak eredményei után szurkolóink egy része már a kieséstől félti a csapatot. Ön szerint jogos a félelmük? – A kiesés nem opció a Megyeri úton. Az Újpest FC-nek az élvonalban van a helye. Nagy a tét mindannyiunk számára, de egyeznek az érdekeink is. Mindenki az NB I-ben szeretné látni a klubot. Akár egy szurkoló, akár egy játékos, edző, vagy éppen tulajdonos szemével is nézzük a dolgokat, csak az első osztályú szereplésnek van értelme. Így tehát minden cselekedetünket annak rendeljük alá, hogy feljebb kerüljünk a tabellán. – Lesz következménye annak, ha a teljesítmény nem javul? – Nem azért költöztem Magyarországra, hogy az alsóházban szerepeljünk, hanem azért, hogy élcsapat legyen az Újpest FC-ből. Jelen állás szerint nem tartunk ott, ahol kellene. Ez az edző, a játékosok és persze az én közös felelősségem. Felelőtlenek pedig nem leszünk, ha továbbra sem jönnek az eredmények, akkor annak lesznek következményei. Mindenki tudja, hogy ennek mi a menete, főleg az edző, aki a munkájából adódóan különösen tisztában van ezzel. A kölcsönös tisztelet, valamint az egyenes kommunikáció nem írja felül labdarúgás törvényeit, ez mindenki előtt tiszta. A játékosok ma határozattan kijelentették nekem, hogy bíznak az edzőjükben. Ez csak megerősíti a haditervünket. – Ami pontosan mi is? – Összességében ambiciózusak és realisták vagyunk. A szezon elején elmondtuk, hogy építkező szakaszban vagyunk. Persze ettől függetlenül az eddiginél jobb eredményeket szeretnénk elérni, szóval ezen javítanunk kell. A klubépítést folytatjuk, de ezzel együtt egy magasabb fokozatba váltunk. A tavalyi szezonnal ellentétben, ezúttal tervezünk erősítéseket a téli átigazolási időszakban – már a nyári átigazolási időszak lezárása óta dolgozunk azon, hogy extra minőséget hozzunk a keretbe. Ez mellesleg növelné a küzdőszellemet is a csapaton belül. Az edzőnek és a csapatnak koncentrálnia kell arra, hogy egészként működjenek, hogy meglegyen a szikra, ami feltüzeli a csapatot. Kevés támogatás érkezik a lelátóról, szóval a többi csapatnál mélyebbre kell ásnunk és meg kell találnunk a belső hajtóerőt. Alapvetően tehát a mostani kerettel és a téli erősítésekkel a közös feladatunk az, hogy valami nagyot alkossunk. Biztosíthatok mindenkit arról, hogy nem vesszük majd félvállról a feladatokat.
Forrás: ujpestfc.hu
Roderick Duchâtelet sejtetett, ha nem változik a helyzet Újpesten

Az Újpesti szurkolók, és valljuk be, a közvélemény sem ezt várta. Az Újpest nevéhez és hagyományaihoz méltatlanul szerepel - és akkor még finoman fogalmaztunk. A klub elnök-tulajdonosa, Roderick Duchâtelet értékelte a kialakult helyzetet.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!