„Az európai piacon most hajtják végre a nagyobb átigazolásokat, ezért januárban már nehéz elképzelni jelentősebb műveleteket. Másrészt tudjuk, hogy a játékos nehezen alkalmazkodik új csapatához, amennyiben januárban érkezik, a csapatok ugyanis már készen vannak” – árulta el a Gazeta Esportiva hasábjain Wagner Ribeiro, aki később egy másik brazil forrásnak azt is elárulta: a Real Madrid valóban szerződtetné a támadót, de egyelőre nem tudott megfelelő ráhatást kifejteni.
„Az alapvető probléma, hogy a Real Madrid most akarja Neymart, a játékos azonban nem szeretné ezt. Ezért nem volt eddig üzlet, a Santos visszautasította a beérkező ajánlatot, mivel Neymar nem akarta kifizetni a záradékot. Mindenképp szeretne ott lenni a klubvilágbajnokságon, de januárban még visszatérünk a megbeszélésekhez” – tette hozzá.
Ribeiro mondandója utolsó részében leszögezte, neki semerre sem érdeke befolyásolni „védencét”, aki enélkül is határozott elképzelésekkel rendelkezik. „Én csak egy futballügynök vagyok. Megkaptam a Neymarért tett ajánlatokat, és továbbítottam azokat a játékos családjának. Jelenleg ha a játékos maradni akar, akkor az édesapja és én is támogatni fogjuk. Nincs semmiféle indíték, hogy másképp legyen. Én mindig a labdarúgó oldalán állok, és a legjobb az, ha maga Neymar dönti el a kérdést családjával közösen.”
Tóthpál Zoltán
(Marca)
Ribeiro: Neymar játszani akar a klub vb-n


Az ismert brazil játékosügynök is megszólalt Neymar kacifántos helyzete kapcsán, és többekhez csatlakozva megerősítette: nehezen elképzelhető, hogy a Real Madrid télen szerződtetné a játékost, továbbá az idő múlásával arra is egyre kevesebb az esély, hogy a nyáron realizálódik az átigazolás.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!