Régi kedvenceink (5. rész): Roberto Carlos

---

---

Roberto Carlos 1973. április 10-én született a brazíliai Garcában. Az Uniao Sao Joaóban nevelkedett, de első profi klubja a Palmeiras volt. Európába az Internazionale hozta át 1995-ben, de a Serie A-ban némiképp más feladatokat vártak el egy balhátvédtől, mint ami neki az erőssége volt, így egy idény után távozott is, a Real Madridba, amelyben 11 évet húzott le. A királyi klubbal nyert három BL-serleget (1998, 2000, 2002), egy európai Szuperkupát (2002), két Világkupát (1998 és 2002), négy spanyol bajnoki címet (1997, 2001, 2003, 2007). Eközben a brazil válogatottból is kihagyhatatlan volt, 125-ször viselte a címeres mezt, és védő létére 24 gólt szerzett. No meg világbajnoki címet 2002-ben, vb-ezüstérmet 1998-ban, Copa Américát 1997-ben és 1999-ben, Konföderációs Kupát 1997-ben. A Real Madridtól 2007-ben távozott, utána a Fenerbahcében, a Corinthiansban, az Anzsi Mahacskalában és az indiai Delhi Dynamosban vezetett le. Az edzősködésbe is belekóstolt, de 2015, a Delhi Dynamostól való távozása óta nem erőlteti.
Ezek a száraz tények, de nézzük, az FFT Online szerkesztői miként emlékeznek a játékára!
Mit jelentett számomra Roberto Carlos?
Tóthpál Zoltán: Az egyik legelső kedvenc játékosom, a tökéletes balhátvéd, aki megreformálta ezt a posztot, és aki miatt megérte leülni a tévé elé. Őszintén csodáltam a játékát, bivalyerős lövéseit, hihetetlen technikáját. Azóta sem láttam hozzá hasonló játékost ezen a poszton. Napjainkban talán Marcelo van hozzá a legközelebb, de ő is minden téren elmarad attól a szinttől, amit Roberto Carlos képviselt annak idején.
Vámos Tamás:Bár öt évvel fiatalabb Paolo Maldininél, nyugodtan említhetjük őket a korszak két legjobb balhátvédjének. A mindig mosolygó brazil talán annyival volt jobb az olasz legendánál, hogy a hátsó alakzat tagjaként nem csak a csatárok, hanem elsőrangú technikája, és bivalyerős szabadrúgásai, lövései miatt – a kapusok rémálma is volt…
Lakat T. Károly:Több válasz is van rá. A legfontosabb, hogy Roberto Carlos egyike a jelen, az utóbbi tizenöt év azon kevés futballistájának, akik forradalmasosították a posztjuk játékát, akik olyanra voltak képesek, amire az elődjeik nem. Pedig láttam már ezen a poszton néhány olyan futballistát (Facchettit, Breitnert, Krolt, hogy csak hármat említsek a szerintem legnagyobb, emblematikus balhátvédek közül), akik rengeteget tudtak a játékról. Ha valakire, Roby Carlosra nem volt igaz, a magyar futballnyelv argováltozata, amely balbunkónak nevezte a balhátvédeket. De fentebb már említettem, nem csak egy válaszom van a kérdésre. Írhatnám, hogy azt a futballistát jelenti, aki miatt fizikusok kezdték elemezni Newton törvényének a hatását, aki, egész egyszerűen fogalmazva, a futballtörténelem legnagyobb szabadrúgásgólját lőtte. S akkor még nem emlegettem azt, ha valaki látta őt kisgatyában, biztosan arra gondolt, ilyen combokkal születni kivételes adomány lehet.
Bodnár Zalán:Eleinte nem kedveltem, úgy voltam vele, hogy nehogy már ez az ember hátvéd legyen, nem is tud védekezni, mindenkinek csak a bikázásai miatt tűnik fel. Azt pedig egyenesen személyes sértésként fogtam fel, ha Paolo Maldinihez hasonlították, akihez senkit nem lehet hasonlítani. Idővel azonban engem is elkezdett lenyűgözni az a hihetetlen rúgótechnika, valamint az a fáradhatatlanság, amellyel szántotta a gyepet az oldalvonal mentén. Tény, hogy valóban forradalmasította a balhátvédi posztot, és a forradalmárok minden tiszteletet megérdemelnek, még ha nem is szeretném, hogy minden balhátvéd ilyen felfogásban futballozzon, viszont valóban űrt is hagyott maga után. Paolo Maldinihez nálam azért továbbra sem fogható, de a második hely már az övé a történelem legjobb balhátvédei között (bocs, Facchetti…).

Az első, ami eszembe jut róla
T. Z.:A rengeteg fontos gól, amit szabadrúgásból szerzett, és persze a nagyon könnyed, már-már laza hozzáállása ehhez a játékhoz.
V. T.:Nem a futballpályáról való az epizód… Köztudott, hogy Roberto Carlosnak egy magyar hölgytől is van egy tündéri gyermeke, aki már egészen kis kora óta futballozik. Állítólag nem ügyetlen, ha csak fele annyira lesz tehetséges, mint az édesapja, biztos, hogy befér majd a magyar válogatottba!

LTK:Válaszolhatnám, hogy a szabadrúgásgólja. Vagy az, hogy 2002-ben (kicsit) felháborodott a világ, hogy nem Roberto Carlos, hanem Ronaldo kapta az aranylabdát. Ha azt veszem, hogyan játszott Ronaldo a vébén, hogy megnyerte azt, amit 1998-ban elveszített, elképzelhető, hogyan futballozott Roberto Carlos. Nekem, pedig aztán nem lehetne azzal vádolni, hogy napestig a bulvárhíreket bújom, bevallom, az is eszembe jut róla, hogy van egy magyar kisfia, aki ráadásul tehetséges futballista, mekkora sztori lenne egyszer magyar mezben látni!
B. Z.: Természetesen a franciák elleni szabadrúgásgólja az 1997-es, franciaországi négyes minitornáról.
A legemlékezetesebb meccse
T. Z.: Többet is tudnék mondani, már csak azért is, mert nála nagyon hangsúlyos volt, hogy 25 és 35 évesen is ugyanolyan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, sosem voltak nagy hullámvölgyei. De ha mindenáron választani kell, akkor legyen mondjuk a 2007-es Recreativo elleni meccs, amikor az utolsó utáni pillanatban lőtt győztes gólt, ami pár fordulóval később bajnoki címet ért a Capello-féle Realnak.
V. T.:Sok mérkőzés volt, amelyen átlag fölöttit nyújtott, néha éppen remekbe szabott góljai miatt. Pályafutásának legkiemelkedőbb éve egyértelműen 2002 volt, amikor nem csak Bajnokok Ligáját nyert a Real Madriddal, hanem a Világkupát is, valamint a világbajnoki címet is begyűjtötte a válogatottal! S ha egy brazil futballista vb-címet nyer (pláne, ha pályafutása során egyet) lehet emlékezetesebb meccse a vb-finálénál? Ugye, hogy nem… Tehát én a 2002-es világbajnokság Brazília – Németország (2-0) döntőjére szavazok, amelyet Roberto Carlos – természetesen – végigjátszott. S cseppet sem mellékesen: bekerült a torna All Star-csapatába is…

LTK:Bármennyire is szeretném, erre nincsen más válasz, mint a franciák elleni 1997-es lyoni mérkőzés, amelyen „azt” a gólt lőtte. De az még később úgyis előkerül, ezért a két világbajnoki döntőt említem. Az egyik, a 2002-es, csodálatos emlék neki, teljesült élete vágya, megnyerte azt a címet, ami egy brazil futballistának olyan, mint egy magyar vízilabdázónak az olimpiai aranyérem. Az 1998-as? Rémálom, eljutott a nagy diadal kapujáig, várta a franciák elleni finálét, azok ellen kellett már „csak” játszani, akiknek egy évvel korábban szétlőtte a kapuját a szabadrúgásával. Ám, ahogyan utólag mesélte, nem tudott a meccsre figyelni, szinte rettegve félt attól, hogy meg fog halni az a srác, aki a legjobb barátja volt az akkori csapatból, a szobatársa, s aki többször is elájult a mérkőzés előtti órákban. Talán ezért is borultak aztán Jokohamában egymás nyakába a Fenoménnel, biztosan mindkettőjük fejében ott volt a négy évvel korábbi, párizsi döntő napja.

B. Z.: A Real Madrid 32 év utáni első, 1998-as BEK/BL-győzelméhez nem kis részben járult hozzá: az ő lövése után pattant a labda a Juventus elleni döntő egyetlen gólját szerző Mijatovics elé. Az volt az első nagy trófeája, átszakadt a gát. Aztán a harmadik, a 2002-es diadal során szintén nem semmi gólpasszt adott Zidane-nak…

A kedvenc gólja
T. Z::Hosszú listát tudnék írni, a válogatottban nyilván sokan emlékeznek az 1997-es mini-vébén szerzett szabadrúgásgóljára a franciák ellen, amit később fizikusok is elemeztek, annyira hihetetlen ívet írt le a labda a levegőben. A Real Madridban pedig 1998-ban a szögletzászlótól lőtt gólt a Tenerife ellen. Tisztán emlékszem, hogy utóbbi meccset élőben láttam a spanyol tévében az egyik este, nem akartam elhinni, amikor beakadt a labda.
V. T.:Tényleg rengeteg bombagólt lőtt klubcsapataiban és a válogatottban is, de ismét megkérdezem: lehet mást választani, mint az 1997-es francia-brazil meccsen lőtt sistergőjét?! Amelynek röppályáját a mai napig elemezgetik a futball-szakértők és a fizikusok. Nem véletlenül nyilatkozta – évekkel később! – e találat után a franciák kapusa, szegény Fabien Barthez, hogy – napokig nem tudott aludni…
LTK:Nincs mese, itt azt kell emlegetni, amely világhírű lett. 1997. június 3-án, a Tournoi de France-on lőtte Fabien Bartheznek. Már le sem írom, hány éve nézem a futballt, láttam néhány nagy szabadrúgásgólt, magyar és külföldi játékosoktól egyaránt, de ilyet keveset. Talán ez volt az egyetlen, amelynél nem akartam hinni a szememnek. Idén nyert egy hasonló a FIFA-díjon, vethetné közbe bárki, de meggyőződésem, hogy ott nem a rúgó érdeme volt a gól, hanem a szélé. Roberto Carlosé ellenben százszázalékosan az övé volt. Utóbb olvastam, hogy 37,84 méter röppálya után került a labda a kapuba, s hogy Roberto Carlos 93,66 km/órás sebességgel rúgta meg. Erősen tehát, de nem ez volt a lényege. Úgy rúgta meg a labdát, hogy a labdaszedő gyerek, aki tízméternyire a kapufától, kifelé guggolt, összehúzódott, mert azt hitte, halálra sebzi a labda. Ehhez képest az bekanyarodott, leírt egy parabolaívet, mint a fizikusok kiokoskodták, újból igazolta Newton harmadik törvényét – soha nem gondoltam volna, hogy ezt a mondatot leírom egy lövésről –, s bevágódott a hálóba. Megjegyzem, lőtt még egy különlegeset, bő félévvel később, a Tenerife ellen a spanyol kupában. Aki nem látta, sajnálhatja. Majdnem az alapvonalról vágta be.

B. Z.: Hogy ne a franciák elleni csodagólját mondjam, egy gólpasszát idézem fel, amely ugyancsak hihetetlen. Az 1999-2000-es idényben a végső győztes Real Madrid a második csoportkörben oda-vissza kikapott a Bayern Münchentől, nem is akárhogy: otthon 4-2-re, idegenben 4-1-re. A hazai meccsen 1-3-nál RC az alapvonal közeléből kapásból adott egy hajszálpontos gólpasszt Raúl fejére. Hátborzongató.

Melyik csapatban tudtad volna elképzelni, amelyben soha nem játszott?
T. Z.:Sehol máshol, ugyanis Roberto Carlos volt az a játékos, akit Isten is a Real Madridba teremtett. Ezért is sajnálom nagyon, hogy nem innen vonult vissza, azt meg talán még inkább, hogy utána még évekig „elbohóckodott” más csapatokban. Nem megbántva a törököket vagy az oroszokat, a Fener és az Anzsi eleve méltatlan volt hozzá, egyik kitérő sem passzolt igazán a csillogó pályafutásához.
V. T.:Semelyikben. Ő tipikus brazil balhátvéd volt, akinek klubszinten a világ akkori legjobb csapatában, a Real Madridban kellett játszania! Azt viszont a mai napig nem értem, miért nem a Galaktikusoktól vonult vissza…
LTK:Röviden: mindegyikben. Másképpen: a magyar válogatottban, mert szerintem egyedül kivitte volna egy nagy tornára az ezredforduló környékén. De félre a tréfával: ha szó szerint veszem a kérdést, tényleg mindegyikben. Paradox módon minél jobb volt egy csapat, minél többet támadott, annál jobban Roberto Carlos lehetett volna a számára az álombalhátvéd. De, mivel nem akarom megkerülni a választ, eszembe jutott valami kézenfekvő. Az 1970-es brazil válogatottba tenném! Noha már eleve azt mondják sokan, az volt minden idők legerősebb válogatottja, éppen a balhátvéd, Everaldo volt benne a leggyengébb láncszem. Képzelje el csak a Tisztelt Olvasó, mire lett volna képes a Roberto Carlos, Rivellino „balhátvéd, balszélső kombó”. Csak azt nem tudom, hogyan osztották volna el egymás között a szabadrúgásokat…

Rivellino nem szívesen adta volna át a szabadokat
B. Z.: Az Interben még úgy is nehéz elképzelni, hogy tudjuk, játszott ott egy évet, de a Lippi-féle Juventusban mondjuk lehetett volna neki helyet találni mondjuk Pessotto helyett.
Pályafutása értékelése 10-es skálán
T. Z.:Világbajnok, BL-győztes, a Real Madrid történelmének egyik legjobb légiósa, és szerintem minden idők legjobb balhátvédje. Aranylabdát nem nyert, pedig 2002-ben bőven megérdemelte volna. Szerintem még Ronaldo is neki adta volna. De így sem adhatok mást, csak 10-est!
V. T.:Fantasztikus játékos volt, akinek a tudása és az elért eredményei egyértelműen 10-est érdemelnek!
LTK:Tizes. Írtam már, nála jobb balhátvédje még nem volt a futballtörténelemnek. Pedig brazilból is volt „némi” konkurencia, Nilton Santostól Júniorig, Leonardótól Brancóig.
B. Z.: Ha nem nyert volna soha semmit, akkor is nehéz volna lepontozni a játéka alapján. De a világbajnoki arany- és ezüstérem, a három BL-serleg önmagáért beszél. 10/10.

A korábbi részek:
1. rész: Dennis Bergkamp
2. rész: Roberto Baggio
3. Davor Suker
4. rész: Gabriel Batistuta