Régi kedvenceink (4. rész): Gabriel Batistuta

---

---

Gabriel Omar Batistuta 1969. február 1-jén született az argentínai Avellanedában, Buenos Aires közelében. A Newell's Old Boysban nevelkedett, amelynek felnőttcsapatában csak egy idényt töltött, utána máris lecsapott rá a River Plate. Egy-egy idényt töltött a két argentin óriásnál, a Rivernél és a Bocánál, majd 1991-ben Európába szerződött. A Fiorentinánál tett szert világhírnévre, kilenc éven át erősítette a Violát, amelynek mezében 168 bajnoki gólt szerzett (összesen pedig 207-et). Gólkirályi címet nyert Firenzében, de bajnokká a Romával vált 2001-ben. A Roma után tett még egy rövid próbát az Internél is, majd Katarban vezetett le és 2005-ben visszavonult. Az argentin válogatottban 78 mérkőzésen 56 gólt jegyzett.
Ezek a száraz tények, de nézzük, az FFT Online szerkesztői miként emlékeznek a játékára!
Mit jelentett számomra Gabriel Batistuta?
Tóthpál Zoltán:Az egyik legjobb csatár volt akkoriban, amikor a 90-es évek közepén elkezdtem követni ezt a sportágat. Úgy maradt meg az emlékezetemben, mint egy klasszikus gólvágó, aki mindig, minden erejével a gólszerzésre törekedett. A tipikus középcsatár, a mostani divatos szóval élve, a 9-es megtestesítője, egy igazi argentin csatáristenség.
Vámos Tamás: Az argentin futball mindig hatalmas egyéniségeket vonultat föl, talán elég csak három nevet, Mario Kempest, bizonyos Diego Armando Maradonát vagy éppen Jorge Valdanót említeni. Ezt csak azért mondom, mert ilyen közegből kitűnni csak a legnagyobbaknak sikerül. Mint például Gabriel Omar Batistutának…
Lakat T. Károly:Két válaszom is van a felvetésre. Az egyik, hogy egy korszakváltást, vagy, ha úgy tetszik egy új korszak nyitányát. A kilencvenes évek elején ő volt a két Copa Américát is nyerő Albiceleste vezéralakja, nem mellékesen azé a csapaté, amelyik 1993-ban országa futballválogatottjának utolsó fontos titulusát nyerte meg egy nagy tornán. 1994-ben, az Egyesült Államokban, a vb-n még visszatért Maradona, még volt egy kicsit Caniggia, de ez már egy új generáció volt, amely szerintem a következő három világbajnokságon mindig a legjobbak között volt a játékosállományát tekintve, s mégsem nyert soha, semmit. A másik, hogy Batistuta kicsit eloszlatott bennem egy kételyt: mégiscsak lehet az argentinoknak is világklasszis centere. Mert, hogy sem az 1978-as, sem az 1986-os világbajnok válogatottjukban nem volt. Nekem Luque sem volt az, Mexikóban meg nem is akadt köztük igazi center.
Bodnár Zalán: A futball romantikáját: szálfatermet, lobogó haj, szenvedély, góléhség. Felerészben neki, felerészben Tottinak köszönhető, hogy 2000-ben Milan-szurkolóként úgy keltem fel egy szép napon, hogy immár Roma-szurkoló vagyok.

Az első, ami eszembe jut róla
T. Z.:Természetesen a gólok minden mennyiségben, nem véletlenül volt a beceneve Batigól. Lehet, hogy nem ő volt a világ legfinomabb befejező csatára, de hogy az egyik leghatékonyabb, ahhoz kétség sem férhet. Lobogó hosszú barna haja is kiemelte őt a szürkeségből, szerintem félelmetes érzés lehetett ellene védőként játszani.
V. T.: Az az őserő, amely egész pályafutása alatt jellemezte. No, meg a lobogó haja, amely eme őserő mellé tökéletesen párosult. Nem szívesen játszottam volna ellene, mert már a puszta megjelenése egyfajta – jó értelemben vett – félelmet keltett.
LTK:Egy 2006-os találkozás, amit a véletlen szült. A németországi világbajnokságon, még az első napokban, sőt, lehet, hogy a rajt előtt, bementem egy Média Marktba, ami tekintettel a műszaki felkészültségemre, már önmagában meglepő volt, még nekem is. Az meg végképp, hogy Batistuta ott álldogált. S mondhatom, teljesen hétköznapi „srácnak” tűnt. De, hogy mondjak egy futballos emléket is, nehezen tudnám felejteni, hogy Amerikában, ha jól emlékszem, Bostonban, élete első világbajnoki mérkőzésén rögtön rúgott egy mesterhármast. Ezt azért nem sokan mondhatják el magukról.
B. Z.: Hogy évekig a húgom szekrényének oldalán volt az egészalakos nagy posztere. Ökölbe szorított kézzel állt rajta és üvöltött. Ha ránéztem, az mindig erőt adott. Olyan jóképű volt, hogy még Madonna is felajánlkozott neki.

A legemlékezetesebb meccse
T. Z.:Az esetében elég nehéz a választás, ugyanis nem volt az a klasszikus értelemben sokoldalú játékos, az emlékezetes mozdulatok nagymestere, a góllövéshez értett igazán, ahhoz viszont nagyon. A Fiorentinában és a bajnok Romában is már-már gépies ütemben lövöldözte a gólokat, de őszinte leszek, bennem inkább a góljai maradnak meg, konkrétan egy feledhetetlen meccset most nem tudnék tőle kiemelni.
V. T.:– Igazán komoly címet sem válogatott-, sem klubszinten nem ért el, holott talán az egyetlen olyan játékos, aki két világbajnokságon is mesterhármast ért el: 1998-ban Jamaica, 1994-ben Görögország ellen. Nem megbántva a derék „reggae-futballistákat” de talán a helléneknek lőtt triplája nagyobb sportértékkel bír…
LTK:Mondjuk a Jamaica elleni mérkőzése a franciaországi Mondialon. Mégiscsak azzal lett világrekorder, rajta kívül a világ egyetlen futballistája sem szerzett mesterhármast két különböző világbajnokságon.

B. Z.:Nem akármilyenre sikerült a világbajnoki antréja: az 1994-es amerikai vb-n a görögök elleni 4-0 során mesterhármast szerzett, és bár az egyik gól tizenegyesből született, olyan lehengerlő magabiztosságú büntetőt is ritkán látni. Az egyébként is egy legendás meccs: Maradona utolsó vb-meccse és utolsó vb-gólja fűződik hozzá. Ha úgy tetszik, ezen a meccsen történt meg a stafétaváltás.
VIDEÓ ITT!
A kedvenc gólja
T. Z.:Legyen mondjuk a Roma színeiben a Laziónak lőtt gólja a 2002-2003-as olasz bajnoki idényből. Micsoda római derbik voltak azok!
V. T.:Batistutáról a fentieken kívül még az jut eszembe, hogy amikor Olaszországban játszott, az a kép marad meg leginkább, hogy az aktuális csapatának (fiorentinás, de még inkább a római időszakból) játékosai állandóan a nyakában lógnak egy-egy bombája után. A kedvenc gólom mégsem egy életerős lövés, hanem egy fineszes találat: az egyik olasz bajnokin, a Roma játékosaként a Parma ellen egy előre ívelt labdát kapásból, leheletfinom mozdulattal lőtt meg. Szegény kapusnak esélye sem volt a hárításra… (A videón 0:25-től)

LTK:Nem könnyű a választás, rengeteget lőtt. A Roma bajnokságának évében lőtt egy álomgólt a Parmának, Samuel felívelése után, kapásból. S hadd idézzek fel még egyet, amit 1996 körül a Benficának rúgott, ugyancsak kapásból. Nekem az Farkas Jancsi 1966-os vb-gólját juttatta az eszembe.
B. Z.: Mondhatnám, amikor a BL-ben az Arsenalnak nagyon éles szögből felvágta a ficakba vagy amikor a Milan ellen hintába ültette a nagy Baresit, de a kedvencem természetesen az a gól, amely biztossá tette a Roma bajnoki címét 2001-ben, a Parma ellen. A kommentátor "Bati-bati-bati…végtelen…Batigól" üvöltését nem lehet feledni.

Melyik csapatban tudtad volna elképzelni, amelyben soha nem játszott?
T. Z.:Meg nem tudom mondani miért, de valamiért kapásból az ugrott be, hogy Claudio „Piojo” Lópezzel félelmetes csatárkettőst alkottak volna a Valenciában!

Jól áll a fekete-fehér…
V. T.: Lehet, hogy kissé meglepő, de az 1990-2000 közötti olasz válogatottban! A játékstílusa tökéletesen beleillett az itáliai pontvadászatba, nem véletlen, hogy a legsikeresebb légiós éveit is a Serie A-ban töltötte. Ebből gondolom, hogy nem lógott volna ki a Maldini-Albertini-Robby Baggio tengelyből. Arról nem is beszélve, hogy Christian Vieri is kísértetiesen hasonló stílusban nyomta…
LTK:Európai klubpályafutása során a Fiorentinában és az AS Romában játszott, leszámítva egy félidényes kiruccanást az Interbe Mondhatni: csak, pedig nem voltak rossz csapatok. A stílusa alapján szívesen néztem volna a kilencvenes évek második felében bármelyik angol sztárcsapatban.
B. Z.: Nem beszéltünk össze Zolival, de én is a Valenciában, ő lehetett volna az új Mario Kempes. De a Napoliban is: ott meg argentinként Maradona-utód, hosszú hajúként Cavani-előd lehetett volna.
Pályafutása értékelése 10-es skálán
T. Z.:A válogatottal nem lett világbajnok, pedig akkor talán a mostaninál is erősebb csapata volt Argentínának. A Capello-féle Romával megnyerte a bajnokságot, de összességében elég kevés trófeát nyert klubszinten, ezért jóindulattal megszavaznék egy 8-ast.
V. T.: Szenzációs futballista volt, de kissé balszerencsés, hiszen komoly trófea nem jött össze karrierje alatt. De ettől még remek képességekkel megáldott klasszis volt: 10/8!
LTK:Eddig elég szigorú voltam ennél a kérdésnél, most lágyabb a szívem: legalább kilencest adok. De mit adhatnék egy csatárnak, aki egyedül szerzett két vb-n is mesterhármast, aki sokáig az argentin válogatott gólrekordere volt, mígnem Lionel Messi megelőzte, aki a Fiorentina bajnoki gólrekordere, pedig játszott egy-két „egészen jó” játékos lilában, Hamrintól Montuoriig, Antognonitól De Sistiig? Szóval kilences.
B. Z.: Klubszinten nem sok esélye volt igazán ngay trófeát nyernie, de én becsülöm benne, hogy a pénztárca helyett sokszor a szívére hallgatott és ott futballozott, ahol igazán jól érezte magát, holott őt is megtalálták szerződésajánlattal a legnagyobb csapatok. Egyedül a 2002-es csúnya vb-kudarcot vetem a szemére: azt az együttest vb-győzelemre kellett volna vezetnie, de még a csoportból sem sikerült továbbjutni. 10/9.

A korábbi részek
1. rész: Dennis Bergkamp
2. rész: Roberto Baggio
3.rész: Davor Suker