Sipos Jenő bízik a magyar pályázat sikerében
„Három csoportmérkőzésre, és egy nyolcad- vagy negyeddöntőre nyújtottuk be a pályázatot, reméljük sikerrel. Nagyon alapos előkészítő munka folyt” – nyilatkozta Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője a Sport TV Mai helyzet című műsorában. „Ha sikerrel járunk, a megújult új Puskás Stadionban lesznek a mérkőzések, ami nem csak a magyar labdarúgásnak, de az egész országnak nagy kihívás és nagy esemény. Nagyon sok szurkoló érkezhet külföldről, akik nem csak a labdarúgó-mérkőzéseket tekinthetik meg, hanem megismerkedhetnek az ország nevezetességeivel, esetleg vendéglátó egységeivel is” – sorolta a szóvivő, hogy milyen előnnyel járhat Budapestnek és az egész országnak, ha ezt a négy Eb-meccset elhozzák hazánkba. A korábbi rendszerhez képest valamivel kisebb, de így is nagyon komoly elvárásoknak kell megfelelni a szállásokat illetően, de biztonsági és rendezési szempontból is. „Más ez a fajta lebonyolítás, mint amikor egy vagy két ország rendezett Eb-t vagy vb-t, de reális, elérhető cél Magyarország számára, hogy 2020-ban Eb-mérkőzések legyenek az országban.” „Jó esélyeink vannak, de elkiabálni semmit nem lehet. Voltak olyan országok, akik ilyen-olyan okokból visszaléptek, és mi bízunk abban, hogy az alapos, mindenre kiterjedő előkészítő-munkának köszönhetően ez a pályázat sikeres lesz, és lesznek itt mérkőzések” – árulta el az esélyekről Sipos Jenő, aki elmondta, folyamatos kapcsolatban vannak az UEFA-val, de nagyon várják a szeptember közepén esedékes döntést. A mérkőzéseknek az új Puskás Ferenc-stadion adna otthont. „A kiírás szerint 2018-ban kell átadni a megújult Puskás-stadiont, ami a legutóbbi információm szerint a stadion a stadionban projekt keretében épül meg. 65 ezres lesz, és a felépülése után otthont adhat majd esetlegesen európai kupadöntőknek és nagyon komoly válogatott tornáknak is.”
