Rakétával lőtték fejbe az orosz kapust, a meccs még folytatódhatott – egy ideig

A kézilabdázok már az elmúlt évtizedekben megérezhették, milyen Podgoricában meccset játszani, most a futballisták és az UEFA vezetői is tapasztalhatták. Montenegróban nem biztos, hogy a meccs miatt mennek ki a stadionba a nézők.


Alaposan megváltozott a világ.
A más területen oly szigorú UEFA vezetősége – az orosz TASSZ hírügynökség beszámolója szerint Gianni Infantino és Michel Platini – a szünetben arra utasította Aytekin játékvezetőt, hogy annak ellenére folytatódjon a Montenegró-Oroszország Európa-bajnoki selejtező, hogy azt már a második percben meg kellett szakítani.
Ráadásul nem is akár miért, hiszen a hazaiak szektorából egy pirotechnikai tárggyal dobták meg Igor Akinfejevet, aki a földre rogyott az esetet követően. Sőt, a kapust le is cserélték, agyrázkódás gyanújával szállították kórházba.


A 67. percben a másik kapus, a hazánkban a Pécs kapuját védő Vukasin Poleksic lett főszeplő azzal, hogy kivédte Sirokov büntetőjét. A hazai szurkolók ismét dobálózásba kezdtek, ezért a játékvezető immár végérvényesen úgy döntött, lefújja a találkozót.
A büntető 2:51-től látható a videón

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában