Tóth-Zele József az interjút követően (Fotó: AS)
Az Eger épp az NB II-ben szerepelt, amikor Budapesten kitört a forradalom. Tóth-Zele József 19 éves volt, így egészen fiatalkori emlékei vannak azokról az időkről: „Az embereknek elege lett az elnyomásból. Én Egerben voltam, még nem volt televízió, így a rádióban hallottam meg, hogy nagyon rossz dolgokat mondanak az állítólagos „lázadókról.” Kíváncsi voltam, vonatra ültem és elindultam Budapestre, hogy saját szememmel is megnézzem a helyzetet. Érkezésemkor aztán hamar rájöttem, hogy nem csak egy kölyök csoportosulásról van szó.” Akkor sok labdarúgó döntött úgy, hogy elhagyja az országot és külföldre igazol: „Magyarországon a Honvéd volt a legjobb csapat, ők pedig Bilbaóban tartózkodtak. Senki nem tért vissza, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán és Puskás Ferenc sem. A magyar ifjúsági válogatott ugyancsak külföldön, Bécsben maradt. A magyar futball jelene és jövője ezekben a napokban elhagyta az országot, s amikor a kommunista vezetők rájöttek, hogy a három legjobb játékos közül senki nem tért vissza, azt mondták: »Senki nem él egyedül a futballból!« Nagyon szomorú a történet, mert akkor már semmi nem volt olyan, mint előtte” – idézte fel. „Én az egyik barátommal jöttem át a határon, nagy nehézségek árán érkeztünk meg egy bécsi menekülttáborba. Kiürítettek egy középiskolát miattunk, egy osztályterembe kerültünk, és egy hétig hetvennégyen aludtunk együtt. Szerencsénkre jött egy ausztrál-magyar milliomos, aki szeretett volna verbuválni egy válogatottat a magyar disszidensekből. Úgy volt, hogy az egyik szerdán el is indulunk Ausztráliába, hétfőn azonban az ausztrál azzal a hírrel fogadott minket: »Uraim, Puskás aláírt a Madridhoz, Kocsis és Czibor a Barcelonához, így Önökre nincs szükség.« – derült ki az interjúból. És vajon szerveztek labdarúgó-mérkőzéseket a menekülttáborban is? – hangzott az AS újságírójának következő kérdése: „Hogyne. És őrületesen sok megfigyelő érkezett új játékosok után kutatni, főleg az ifjúsági válogatottból. Én is találkoztam egy franciával, aki elvitt engem Grenoble-ba. Utána a párizsi Red Star csapatához kerültem, akkor hívott az Atlético Madrid. Ide sajnos már eleve úgy érkeztem, hogy sérült volt a jobb bokám, és nem tudtam belőle felépülni.” A kényszerű visszavonulás után Tóth-Zele József nem fordult el a labdarúgástól, sikeres utánpótlás-edzőként maradt kapcsolatban a sportággal, és milyen jól tette, mert mint kiderült az interjúból, így szerepet játszott a Real Madrid egyik későbbi legendájának, José Antonio Camachónak a felfedezésében: „Elvégeztem egy edzői tanfolyamot. Itt is négyen voltunk magyarok: Puskás, Kocsis, a taktikai professzor Kubala és én. A kurzus végén kötelező volt irányítani valamelyik ifjúsági csapatot, én így kerültem a Moscardóhoz, ahol játszottak a Real Madrid és az Atlético fiataljai. Egyszer pont a Real Madrid jött játszani a mi pályánkra, azt a csapatot akkor José Santamaría, később pedig Luis Molowny irányította. Mondjuk úgy, hozzá voltak szokva, hogy átlépnek az ellenfeleken, mi azonban nulla nullát játszottunk velük, a másik meccsen pedig egy egyet! Santamaría ezután azzal jött oda hozzám: »José, jössz velünk?« Azt válaszoltam, hogy »repülök, amikor akarod!« Az interjú második részében már Puskás Ferenc volt a téma: „Már egészen fiatalon találkoztam vele, de a barátságunk Madridban fogant meg. A két család között közeli, negyvenhat éves barátság állt fent.” Tóth-Zele Józsefnek arról is vannak emlékei, hogy Puskás hogyan került a Real Madridhoz: „Olaszországban tartózkodott Kocsissal együtt, majdnem aláírt egy ottani nagy klubhoz. Aztán megérkezett Santiago Bernabéu elnök titkára, Östreicher Emil, aki annyit mondott: »Ugyan sok fölös kiló van rajta, de így is a világ egyik legnagyszerűbb labdarúgója.« És ennek hatására végül leigazolta a Madrid.” Nem maradhatott ki a kérdés, hogy Puskás milyen módszerekkel próbálta meg kezelni akkori súlyproblémáit: „Puskás elárulta nekem, hogy rendszeresen műanyag fóliát tekert maga köré, így egy-két hónap alatt azonnal tizenhárom kilótól szabadult meg. Bernabéu mindig azt mondta neki, hogy »a felesleged a te gondod.« Pancho nagyon jó ember volt, egyszer elmesélte, hogy feleségével ültek egy teraszon egy pohár sörrel és narancslével. Aztán Bernabéu felhívta őt. »Elnök úr, esküszöm, hogy a sör a feleségemé volt!« – magyarázkodott Puskás, Bernabéu erre pedig csak annyit mondott: »Mindegy, akkor is kifizeted a bírságot, mert a Madridban nem elég jónak lenni, annak is kell látszódni.« Puskás kivételes személyisége természetesen Tóth-Zele Józsefet is magával ragadta: „Nem tudtam úgy bemenni egy étterembe, hogy közben ne vendégelje meg a körülötte ülőket. Egyszerűen igényelte a közönséget, egy kicsit olyan volt, mint egy színész. Bernabéu azt mondta róla, hogy »Puskásnak csak egy hibája van, mi odaadjuk neki a pénzt, ami azonban kifolyik a keze közül.«
Az AS által készített eredeti interjútide kattintva tudod elolvasni!
T. Z.
