Arsenal – Manchester City (magyar idő szerint 20:45) DigiSport – ÉLŐ Megszerezheti a második helyet az Arsenal, ha ma este legyűri az éppen ezt a pozíciót birtokoló Manchester Cityt, azonban ez nem ígérkezik majd sétagaloppnak, miután a Kékek sorozatban három győzelmet is arattak, és ott loholnak városi riválisuk, a Manchester United nyomában. Az Ágyúsok lehengerlő győzelemmel hangoltak a Birmingham City ellen erre a rangadóra, emellett mellettük szólhat, hogy a két csapat őszi összecsapásán súlyos vereséget mértek Roberto Mancini alakulatára. Everton – Tottenham Hotspur (magyar idő szerint 21:00) Előnyt kovácsolt a Chelsea bukdácsolásaiból a Tottenham, amely immáron a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyen tanyázik, és nyilván minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy ezt az értékes pozíciót megőrizzék. Harry Redknapp fiai, akik elképzelhető, hogy egy David Beckham nevű világsztárral lesznek többen pár nap múlva, most a Goodison Parkba látogatnak majd az Evertonhoz, akiknek minden erejüket össze kell szedniük, ha szeretnék megállítani mélyrepülésüket a tabella alsó fertálya irányába. Wolverhampton Wanderers – Chelsea(magyar idő szerint 20:45) Legutóbbi nyolc bajnokijából mindösszesen egyet tudott megnyerni a bajnoki címvédő Chelsea, és immáron kilenc pontra leszakadtak a listavezető Manchester Unitedtől. Carlo Ancelottinak minél előbb a szerencse forgandóságáért kell fohászkodnia, ha szeretné megúszni Roman Abramovics távozásra való felszólítását, így a mostani fordulóban csakis a három pont lesz elfogadható a londoni Kékeknél. Hogy ez ne legyen olyan könnyű számukra, arról a Wolves fog gondoskodni, akik hazai pályán, a Molineux-ban soha nem adják könnyen a bőrüket, ám az Újévben eddig nem sok minden jött össze nekik, és jelenleg sereghajtók. Aston Villa – Sunderland(magyar idő szerint 20:45) Hét mérkőzésen elszenvedett öt vereségével mindössze egy ponttal kerüli el a kiesőzónát az Aston Villa, és ha nem saját szájízük szerint alakulnak a mai eredmények, akkor szerdán este könnyen az utolsó három között találhatja magát Gerard Houllier együttese, amely egyben a francia menedzser jövőjére is döntő hatással lehet. Az egyetlen pozitívum a birminghamiek számára az lehet, hogy esti ellenfelük, a Sunderland mindösszesen egyszer tudott győzni idén idegenben. Newcastle United – West Ham United(magyar idő szerint 20:45) A Villa botlását vélhetőleg rögtön kihasználná a West Ham, amely a hónapokon keresztüli szenvedést követően új erőre kapott 2011-re. A Kalapácsosok legutóbbi négy mérkőzésükön veretlenek maradtak, ezzel is levéve egy kicsit a terhet Avram Grant menedzser válláról. Annyi bizonyos, hogy mai ellenfelük, a Newcastle jó sorozatuk megtörésére fog törekedni hazai pályán, miután Alan Pardew együttese szeretné megszilárdítani helyét a tabella első felében. Blackburn Rovers – Liverpool(magyar idő szerint 21:00) Kicsit felszabadulhatott a nyomás alól Roy Hodgson, amikor szombaton a Liverpool győzni tudott a Bolton ellen, ám még sok hasonló eredményre lesz szüksége, ha szeretné visszanyerni a szkeptikus szurkolósereg bizalmát. Erre jobb alkalomként nem is kínálkozhatna egy Ewood Parkba való látogatás, ugyanis a Blackburn mindösszesen egy mérkőzését tudta megnyerni legutóbbi ót találkozójából, és leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy vajon szenzációt jelentő módon meg tudják-e szerezni Ronaldinhót. Bolton Wanderers – Wigan Athletic(magyar idő szerint 21:00) Igazi észak-nyugati derbit rendeznek majd Bolton városában, amikor a Bolton és a Wigan néz majd egymással farkasszemet. A hazaiaknak fontos lehet ez a mérkőzés, ha életben akarják tartani európai kupaálmaikat, ugyanis az egymásután elszenvedett két vereségükkel visszacsúsztak a számukra még mindig kecsegtető hetedik helyre. Ezzel szemben a Wigan a tabellán hátulról a második helyet foglalja, miután az elmúlt hét fordulóban mindössze egyszer tudták csak begyüjteni a három pontot, így össze kell kapniuk magukat, ha jövőre nem szeretnének a Championshipben vitézkedni.
Lakner Péter
Premier League-beharangozó: január 5.
Szerdán hét mérkőzéssel folytatódik a Premier League 22., hétközi fordulója, amely rangadót is tartogat a szurkolók számára.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!