Tottenham Hotspur – Everton (magyar idő szerint 13:45) DigiSport – ÉLŐ Szombaton ebédidőn veszi kezdetét a forduló nyitómérkőzése, az egykoron egyértelműen UEFA-kupás csapatok meccsének számító Tottenham Hotspur – Everton összecsapás. Szerdán a félidőben még úgy tűnt, a Spurs lehajtott fejjel készülhet a hétvégére, miután a Giuseppe Meazza stadionban 4-0-s hátrányban volt az Internazionaleval szemben. Azonban, köszönhetően Gareth Bale mesterhármasának, nem kellett vert hadként hazakullogniuk Angliába, a 4-3-as vereség ellenére. Nem véletlen, hogy a szakértők szerint a White Hart Lane-en rendezendő bajnokin is a walesi játékosra kell figyelni a legjobban. Felfelé szálló ágban várja a találkozót az Everton, ugyanis a harmatgyenge szezonkezdetet két egymás utáni győzelemmel feledtette, ráadásul legutóbb a Liverpool ellen. Az eredmények hozományaként a Stolverkosok egészen a 11. helyig kúsztak fel, egy esetleges hétvégi győzelemmel pedig egészen a hetedik helyig menetelhetnének David Moyes fiai. Chelsea – Wolverhampton Wanderers (magyar idő szerint 16:00) DigiSport – ÉLŐ A listavezető Chelsea a Wolves együttesét látja vendégül a Stamford Bridgen. A Kékek legutóbbi bajnokijukon döntetlent értek el a Villa Parkban, így előnyük az őket üldöző Manchester City előtt két pontosra olvadt. Azonban, mivel a City csak vasárnap játszik, így a Wolves elleni bajnoki jó lehetőség lehet Carlo Ancelotti legénységének, hogy egy győzelmen kívülre távolodjon riválisaitól. Nem ilyen jók a kilátások a Farkasoknál, akiknek nem számíthattak ilyen nehéz összecsapásra, a szezon nyitánya óta, azonban sorozatos vereségeiknek egy döntetlennel tudtak véget vetni az előző fordulóban. Hogy azért a kis sikernek elkönyvelhető döntetlenből ne merítsen akkora erőt Mick McCarthy csapata, ahhoz adalékként meg kell említeni, hogy a Chelsea nem kevesebb, mint 691 perce nem kapott gólt hazai pályán a Premier League-ben. West Bromwich Albion – Fulham (magyar idő szerint 16:00) Digisport – 22:45 – felvételről A bajnokság eddigi meglepetéscsapata, a West Bromwich Albion szeretné tovább folytatni csodás sorozatát az előző két szezon meglepetése, a Fulham ellen a The Hawthornsban. Az újonc együttes két gólos hátrányból állt fel az Old Traffordon az elmúlt hétvégén, amely értelmében az európai kupaindulást érő 6. helyet foglalják el a tabellán, ráadásul Roberto Di Matteo csapata hat mérkőzéssel ezelőtt távozhatott üres kézzel, úgy, hogy már jártak vendégként az Arsenalnál és a Manchester Unitednél is. A Fulham veretlenségi sorozat az előző fordulóban véget ért, miután egy vitatható döntésekkel teli mérkőzésen vereséget szenvedtek a Tottenham ellen. A Falusiak, akik az eddigi 8 fordulóban hat alkalommal döntetleneztek, most egy kicsit helyre tehetik eddig nem éppen fényes idegenbeli mérlegüket, ugyanis 22 legutóbbi Premier League-ben megvívott találkozójukból egyet se nyertek meg. Sunderland – Aston Villa (magyar idő szerint 16:00) Északkeletnek veszi az irányt az Aston Villa, hogy megmérkőzzön a soha nem könnyű meccset ígérő Stadium of Lightban a Sunderland ellen. A Villa legutóbb pontosztozkodásra késztette a bajnoki címvédő Chelsea-t, így pozitív előjellel reagáltak Gerard Houllier első bajnokságban elszenvedett vereségére. Azonban a francia menedzser nem dőlhet hátra elégedetten, ugyanis a csapatból hiányzik a tűz és a gólveszély, amelyet mutat eddigi 8 mérkőzésükön szerzett 9 találatuk. A Fekete Macskáknál lehet, hogy a Fulham döntetlen-specialista státuszára hajtanak, ugyanis legutóbbi öt bajnokijukból ötször is egy pontot zsebelhettek be, és náluk is elmondható, hogy a gólszerzés komoly problémákat jelent. Steve Bruce azonban mindössze egyszer volt kénytelen vesztes menedzserként nyilatkozni hazai mérkőzés után legutóbbi 14 Wear-parti mérkőzésből. Birmingham City – Blackpool (magyar idő szerint 16:00) Nyomás alatt lesz kénytelen játszani a Birmingham City, ugyanis Alex McLeish együttesénél az utóbbi időben elmaradtak az eredmények, és a következő fordulóban a Blackpool ellen mindenképpen győzelmet várnak az előző idény kellemes meglepetésétől. Utóbbi állítások alátámasztásaként a Kékeknek ez a második legrosszabb bajnoki rajtja, miután nyolc mérkőzésből hét pontot kasszíroztak össze. Még azzal se takarózhatnak Birminghamben, hogy legalább hazai veretlenségük megvan még, miután pár fordulóval ezelőtt már attól is „megszabadultak”, amit azóta nehezményeztek is szurkolóik. Ráadásul náluk is gólmeddőség ütötte fel fejét, miután legutóbbi három bajnokijukon nem tudtak a kapuba találni egy alkalommal se. A Blackpoolnál Ian Holloway menedzsernek csak is a pozitívumokat szabad levonnia a Manchester City elleni vereségből, amely nem lehetett nehéz feladat, ugyanis a Narancsosok csodálatosan küzdöttek dúsgazdag ellenfelük ellen. A klub negyedik idegenbeli győzelmére hajt. Wigan Athletic – Bolton Wanderers (magyar idő szerint 16:00) Nyugat-Anglia rangadóra készülhet szombaton, amikor a Wigan Athletic látja vendégül a DW Stadiumban a Bolton Wandererst. A Latics, annak ellenére, hogy két gólos előnyt adott el a Newcastle ellen, végre kiegyensúlyozott csapat képét mutatta, amely eredményeként Roberto Martinez gárdája mindössze egy vereséget szedett össze legutóbbi hat bajnokiján. Eközben a Bolton bezsebelte második győzelmét is idén, és jelenleg a bíztató 7. helyen tanyázik. Menedzserük, Owen Coyle bizakodhat a jó folytatásban, ugyanis Johan Elmander személyében megtalálta góllövő csatárát, aki négy idegenbeli bajnokin négy gólt szerzett eddig. West Ham United – Newcastle United (magyar idő szerint 18:30) A szombati játéknap zárásaként Londonba látogat a Newcastle United, ahol az Upton Parkban a West Ham United látja őket vendégül. A Kalapácsosok továbbra se tudtak elmozdulni a sereghajtó posztjáról, de csak gólarányuk miatt maradtak alul. Pozitívum, hogy Avram Grant úgy tűnik, kezdi összekapni csapatát a kezdeti gyengélkedést követően, amelyet jól mutat, hogy a legutóbbi négy fordulót vereség nélkül tudták le. A Szarkák továbbra is küzdenek a kiegyensúlyozatlanság problémájával, bár a legutóbbi Wigan elleni visszakapaszkodásukból erőt meríthetnek.
Lakner Péter
Premier League, 9. forduló, szombat – beharangozó
Bár a Premier League 9. fordulójának rangadóját a vasárnapi játéknapon játsszák, szombaton is lesznek csemegék az angol futball szerelmeseinek.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!