Pogba: Real Madrid!

Legalábbis ha a francia középpályáson múlik, akkor így lesz.


Egyre több esély van rá, hogy Pogba végül a Real Madrid játékosa lesz


A madridi AS keddi címlapsztorijában arról számolt be, hogy Paul Pogba még mindig a Real Madrid hívására vár, és most úgy tűnik, csakis a madridi klubon múlik az, hogy a francia középpályás végül hol folytatja pályafutását. A Juventus klasszisa jelenleg az Egyesült Államokban, egészen pontosan Miamiban tölti a vakációját, miközben folyamatosan értesül a feltételezett átigazolásával kapcsolatos fejleményekről. Néhány héttel ezelőtt még biztos befutónak tűnt a Manchester United, az angol klub azonban láthatóan nagyon halogatja az üzletet, amit talán most már a csapat új menedzsere, José Mourinho is megunt. És tudjuk, hogy mi van akkor, ha Mou igazán megun valamit… Pogba álláspontja továbbra is egyértelmű: ha rajta múlik, akkor a Real Madrid játékosa lesz. Hogy miért gondolja így, azt nem igazán kell részletezni, Zinedine Zidane személye önmagában elég a meggyőzéshez. A spanyol lapok mindenesetre úgy tudják, a Real Madridnál sokan kételkednek Pogba képességeiben, egyedül Zidane az, aki ragaszkodna honfitársához – márpedig ha ő valamit nagyon akar, akkor azt általában eléri.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában