Korábban Franc Beckenbauert vagy épp Pelét is megválasztották egy adott világbajnokság legjobb fiatal játékosának, idén ezt az elismerést Pogba kapta. – Nagy megtiszteltetés, hogy ilyen illusztris társaságba kerültem, de komolyon mondom, nem érzem úgy, hogy kilógnék a sorból. Sőt, az a célom, hogy mind Beckenbauert, mind Pelét, mind az összes nagyszerű játékost túlszárnyaljam. Persze tudom, hogy sok, nálam jobb játékos futballozik, de mindent megteszek azért, hogy fejlődjek. Egyetlen ellenfelem van csak: én magam.
Pogba arról is beszélt, tisztában van azzal, hogy túl sok kockázatot vállal pályán, és azt is tudja, nem mindig koncentrál 90 percen keresztül. – A középpályások érnek legtöbbször labdához, nekünk kell diktálni a meccs ritmusát. Engem egyébként nem zavar, hogy a Juventusban és a francia válogatottban is folyamatos nyomás alatt kell játszani. Ez a profi futball, és én utálok veszíteni. Trófeákat és díjakat akarok nyerni, mindig újabb célokat és kihívásokat tűzök ki magam elé, mert csak így fejlődhetek. És mint korábban mondtam, én a legjobb akarok lenni.
Pogba: A legjobb akarok lenni

Mint arról korábban beszámoltunk, bár az elmúlt időben a Real Madrid, a Manchester United és a PSG is élénken érdeklődött Paul Pogba iránt, a francia válogatott középpályás további három évre kötelezte el magát a Juventushoz. A fiatal játékos most azt is elmondta, mindenkit túl akar szárnyalni.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!