Manchester United (8.) – Tottenham (17.) (Manchester, Old Trafford, 2011. augusztus 22. 21:00 tv: Digi Sport ÉLŐ) Az Old Traffordra látogató csapatok ritkán bízhatnak a győzelemben, s a Tottenham számára is elsősorban a reménykedés maradt, hogy megszakad egy évtizede tartó rossz sorozata a Manchester United ellen. A Spurs ugyanis minden sorozatot figyelembe véve 24 mérkőzés (20 bajnoki, 2 FA-kupa- és 2 Ligakupa-meccs) óta nyeretlen a MU ellen. A Tottenham legutóbb 2001 májusában nyert a Vörös Ördögök ellen, igaz akkor a White Hart Lane-en; az Old Traffordról 22 éve, 1989 decemberében tudta utoljára elcsenni a három pontot Gary Lineker góljának köszönhetően. Az „Álmok Színházában” a ManU az előző szezonban verhetetlen volt, 19 meccséből csak egyet adott döntetlenre, a többit behúzta.
Amiért most mégis bizakodhat Harry Redknapp csapata, hogy a United védelméből hiányzik a világklasszis Rio Ferdinand – Nemanja Vidics védőpáros, s bizony a nyáron igazolt fiatal kapusnak, David de Geának is szoknia kell még a PL – és egyáltalán az új közeg – légkörét. Az első fordulóban a MU West Brom elleni meccsét befejező védőötös – de Gea, Fabio, Phil Jones, Smalling, Jonny Evans – átlagéletkora 20 év és 193 nap volt, ami bizony arról árulkodik, hogy ez a csapatrész még valamelyest híján van a tapasztalatnak; de Gea, Phil Jones és Fabio például még meg sem született, amikor a Spurs utolsó győzelmét aratta az Old Traffordon. A Tottenham támadói pedig félelmetes formát mutattak csapatuk eddigi egyetlen szezonbeli tétmeccsén, amikor az Európa-ligában a Paksot búcsúztató Heartsnak gurítottak egy laza ötöst idegenben.
Amint azt már említettem, a Ferdinand-Vidics tengely hiányában bizony kissé tapasztalatlan lesz a Manchester United védelme, de azért nem annyira, mint a West Brom ellen, az első fordulóbeli meccset kihagyó Patrice Evra ugyanis visszatérhet, s elfoglalhatja helyét a balhátvéd posztján. A Tottenham ellen várhatóan Phil Jones és Jonny Evans kap majd lehetőséget Sir Alex Fergusontól a védelem tengelyében. Darren Fletcher (vírusos betegség), Antonio Valencia (bokasérülés) és Javier Hernandez (agyrázkódás) visszatérésére már nem sokat kell várnia Sir Alexnek, de Spurs ellen még nem számíthat rájuk. Michael Owen ezúttal a hátával bajlódik, Rafael pedig még tíz hétig nem áll rendelkezésre, mivel kificamodott vállát műteni kellett.
Harry Redknapp szerint a Chelsea által körüludvarolt Luka Modric nem játszik a MU ellen sem, pedig korábban arról szóltak a hírek, hogy pályára léphet az Old Traffordon, miután csapata Hearts elleni El meccsét kisebb ágyéksérülés miatt kihagyta. Tom Huddlestone visszatérhet bokasérülése után, de a Spurs középpályájáról hiányozni fog Sandro és Wilson Palacios egyaránt térd-, Steven Pienaar ágyék-, Jermaine Jenas pedig Achilles-sérülés miatt. Redknappnek sem áll rendelkezésére minden védője, Ledley Kingnek és Alan Huttonnak ugyanis a térdével van problémája, míg William Gallas vádli sérüléssel bajlódik. Peter Crouch bokáját pedig a csapat orvosi stábja még megvizsgálja a meccs előtt, s az eredménytől függően dől el, hogy pályára léphet-e adott esetben a hórihorgas csatár.
Keretek: Manchester United: De Gea, Lindegaard, Smalling, Ferdinand, Jones, Evra, Evans, Fabio, Nani, Park, Cleverley, Anderson, Carrick, Giggs, Young, Rooney, Berbatov, Welbeck, Diouf, Macheda. Tottenham: Gomes, Friedel, Cudicini, Bale, Kaboul, Bassong, Dawson, Corluka, Walker, Assou-Ekotto, Huddlestone, Lennon, Van der Vaart, Modric, Kranjcar, Rose, Livermore, Townsend, Bentley, Pavljucsenko, Crouch, Defoe.
A szombati játéknap összefoglalója ITT, a vasárnapi meccsek összefoglalója ITT!
Premier League 2. forduló, 2011. augusztus 20-22.:
Manchester United – Tottenham: 2011. augusztus 22. 21:00 (tv: Digi Sport ÉLŐ)
Korábban játszották:
Sunderland – Newcastle United 0-1 Gólszerző: R. Taylor (62.) Kiállítva: P. Bardsley (89. – Sunderland)
Arsenal – Liverpool 0-2 G.: A. Ramsey (78. – öngól), L. Suarez (90.) Kiállítva: E. Frimpong (70. – Arsenal)
Aston Villa – Blackburn Rovers 3-1 G.: G. Agbonlahor (12.), E. Heskey (25.), D. Bent (67.), illetve M. G. Pedersen (52.)
Everton – QPR 0-1 G.: T. Smith (31.)
Swansea City – Wigan 0-0
Chelsea – West Bromwich 2-1 G.: N. Anelka (53.), F. Malouda (83.), ill. S. Long (4.)
Norwich City – Stoke City 1-1 G.: R. De Laet (37.), ill. K. Jones (94.) Kiállítva: L. Barnett (63. – Norwich)
Wolverhampton – Fulham 2-0 G.: K. Doyle (42.), M. Jarvis (45+1.)
Bolton – Manchester City 2-3 G.: I. Klasnic (39.), K. Davies (63.), ill. D. Silva (26.), G. Barry (37.), E. Dzeko (47.)
(premierleague.com, bbc.co.uk)
Atkári Krisztián
PL: A MU ellen elkezdődik a Spurs szezonja is


A Premier League (PL) csapatai közül utolsóként a mezőnyből bemutatkozik a Tottenham Hotspur is a 2011-2012-es szezonban. Mint ismert, az első fordulóból elhalasztásra került a Spurs Everton elleni meccse a londoni zavargások miatt, így viszont egy kőkemény manchesteri túrával kezdi a szezont Harry Redknapp csapata. Mind Redknappnek, mind Sir Alex Fergusonnak vannak bőven sérültjei, de az összecsapás esélyese így is a Manchester United.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!