Máté Csaba (balra) és Pintér Ádám (Fotó: fradi.hu)
– Két nagyon szép évet töltöttem Pakson, csupa jó emlékem van a városról – mondta a Ferencváros másodedzője, Máté Csaba. – Figyelem is a mérkőzéseiket, mindig nekik szurkolok, ha nem ellenünk játszanak. Nem tudom, miért megy nekik most rosszabbul, de szurkolok nekik, hogy sikerüljön kimászniuk a gödörből. Természetesen még nem a mostani mérkőzésen, majd egy fordulóval később. A Paks nagyon szervezett együttes, igaz, talán mostanában több gólt kapnak, mint amennyit Csertői Aurél csapatai szoktak kapni. Nekünk is meg kell találni, hogyan tudunk gólokat szerezni ellenük. Sok pozitívum volt az elmúlt két mérkőzésünkön, ezért bízunk benne, hogy győzünk, és tudunk tapadni a Vasasra. A zöld-fehérek idén több olyan mérkőzést is játszottak, amelyen bár nyertek, mégis a több kapott gól miatt, nem lehetett teljesen elégedett Thomas Doll. Ezen javítana mindenképpen Pintér Ádám. – Minden mérkőzés nehéz, a Paks elleni is az lesz, de reméljük, legyőzzük a tolnaiakat. A jó sorozatunkat szeretnénk folytatni, most semmi más nem számít, csak a három pont. Szerencsére az elmúlt mérkőzéseken eggyel több gólt rúgtunk, mint az ellenfél, de az biztos, hogy a védekezésünkön javítani kell. Ha ez sikerül, jobb csapattá válunk. Minél hamarabb el akarjuk érni azt a szintet, amit tavaly. Ha így dolgozunk keményen hétről hétre, akkor ez össze is fog jönni.
(fradi.hu)
