Petry közleményben tagad

A magyar válogatott egykori kapusát, Petry Zsoltot a múlt héten gyanúsították meg azzal, hogy eladta a nemzeti tizenegy Törökország elleni, 1995-ös idegenbeli Európa bajnoki selejtezőjét. A hálóőr az alábbi közleményt adta ki az üggyel kapcsolatban.

A magyar és a török sajtóban, a személyemhez kötődő rágalmakkal kapcsolatban megjelentekről a következő közleményt szeretném közzétenni, a magam részéről befejezve, de nem lezárva az egész sportpályafutásomat illetően méltatlan híreszteléseket.
Játékosként és edzőként ugyanis mind hazámban, Magyarországon, mind pedig külföldön is kivétel nélkül mindenhol elismerték teljesítményemet, munkámat, hiszen azt mindig a labdarúgás iránt érzett nagy szeretet, alázat és vonzalom vezérelte. Ezt most, hosszú évek eltelte után, egy aljas rágalom próbálja bemocskolni.
A vád azonban, ami velem kapcsolatban napvilágot látott, nemcsak az én nevemet, de a Török Labdarúgó Szövetség jóhírét is beárnyékolja. Hogy a vád mennyire alaptalan, azt talán a legjobban az bizonyítja, hogy sem a Török Labdarúgó Szövetséggel, sem velem szemben soha, semmilyen vizsgálat nem indult. Jellemző, hogy a sajtóban emlegetett bizottság tagjai is a török bajnokságban mutatott jó teljesítményeimre emlékeztek és nem a koholt vádakra reagáltak. Büszke vagyok rá, hogy 14 éves korom óta folyamatosan képviselhettem a legmagasabb szinten a hazámat. Hogy ezt megtehettem, azért köszönettel tartozom szüleimnek és azon edzőimnek, akik arra tanítottak, hogy siker csak kitartó, becsületes munkával érhető el. Hálás vagyok azoknak az embereknek, akik hozzásegítettek ahhoz, hogy címeres mezben a magyar Himnuszt hallgathattam és énekelhettem. Ez mindig olyan erőt adott, amitől a magyar válogatotthoz méltó teljesítményt tudtam nyújtani. Sohasem követtem el olyan aljas cselekedetet, amivel a nemzeti színeket, a hazámat, a szurkolókat, a szeretteimet és a saját becsületemet bemocskoltam volna! Megköszönöm mindazoknak, akik most nyilatkozataikban kiálltak mellettem, s hitelesítették ezt az állításomat.
Zárszóként, ragaszkodva a puszta tényekhez, még az igazsághoz tartozik, hogy egykori klubomtól nem elküldtek, mint azt az engem minden alap nélkül vádoló hajdani elnök állítja, hanem a FIFA éppen a Genclerbirligi szerződésszegése miatt tett szabadon igazolhatóvá. Ezen bizonyíték a FIFA-nál a mai napig megtalálható.
Petry Zsolt egykori 38-szoros magyar válogatott kapus, a Hoffenheim és az A-válogatott jelenlegi kapusedzője

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában