Pavón, Alfonso: Debrecenbe kéne menni!

Szendrei „Pepe” – azok után, hogy az Újpesti Dózsa kapusaként ott lehetett a mexikói világbajnokságon, de még véletlenül sem az oroszok elleni 0-6-os meccsen védett, hanem egyetlen győzelmünk, a Kanada elleni 2-0 alkalmával… – az 1987-1988-as idényt a Málaga csapatánál töltötte, majd 1988 és 1992 között a Cádiznál emelkedett legendai státusba. És ahogy Jesús Martínez, a Joma spanyol cég marketingigazgatója említette, idestova 23. éve képviseli a márkát hazánkban.
A Joma most a Hajdúság felét terjeszkedik, s a debreceni, Hatvan utcai üzlet megnyitója alkalmából küldte el a cég két legendás képviselőjét, Francisco Pavónt és a 38-szoros válogatott Alfonsót. Előbbi még csak 33 éves, nyugodtan játszhatna, azaz… „Dehogy játszhatnék nyugodtan, 2011-ben befejeztem, most edzőnek készülök, és közben játszom a Real Madrid öregfiúkban, s rendszeresen kijárok a csapat meccseire is a Bernabéuba” – mondta a hatalmas termetű középhátvéd a FourFourTwo-nak. – Melyik meccsen voltál kint legutóbb? – A legutóbbin. Vagyis a Barcelona elleni Király Kupa-elődöntőn.
– Fura meccs volt… – Fura… A Madrid keveset támadott, szinte végig a Barcánál volt a labda, de kihagyta a helyzeteket.
– Mit szólsz ahhoz, hogy Messi kezdi elveszíteni a fejét? Beszólt Karankának, Albiolnak, odaköpött a madridi kispad felé. Eddig példakép volt, most viszont… – Nincs viszont. Számomra most is példakép, hatalmas játékos. Nem ismerjük a körülményeke, nem tudjuk, mi történt a pályán, mit mondtak egymásnak a játékosok. Én Messiretováb bra is felnézek, annak ellenére, hogy két fejjel alacsonyabb nála, és én madridista vagyok, ő meg barcás.
– Oké, ezt jó hallani egy madridi legenda szájából. – Nem vagyok én legenda, habár 106 mérkőzésen játszottam a csapatban, olyan óriásokkal együtt, mint Zidane, Roberto Carlos, Ronaldo, Figo, Raúl, Hierro, Beckham.

– Még élénken emlékszünk a „Zidanes y Pavones” néven futó projektre, a kétezres évek elején. Kinek az ötlete volt? – Vicente Del Bosquéé. Ő volt a Madrid edzője, amikor 2001-ben bekerültem az egybe, és két éven keresztül remekül működött a stratégia. Ennek az volt a lényege, hogy a „galaktikusok” – Zidane-ék – mellé a „canterából”, az ifiből, illetve a tartalékcsapatból felhozott fiatalokat építsék be, mint például engem. És a spanyol sportsajtó Zinedine-ről és rólam nevezte el ezt a projektet „Zidane-ok és Pavónok”, vagyis „Zidanes y Pavones”-nek.
– Működött? Tényleg működött? – Hát nem? 2002-ben Glasgow-ban megnyertük a Bajnokok Ligáját, 2001-ben és 2003-ban a bajnokságot, 2001-ben a spanyol, 2002-ben az UEFA Szuperkupát, és ugyanabban az évben az Interkontinentális Kupát, és emellett Del Bosque mind a négy idényében bejutottunk legalább BL elődöntőjébe. Mi volt ez, ha nem siker?
– Mikor kezdődtek a bajok? – Amikor Del Bosquét – a kedvenc edzőmet – 2003-ban kirúgták. Azóta nem talál magára igazán a Madrid. De az a két év, 2001 és 2003 között a csapatnak és nekem is a fénykort jelentette. Nosztalgiával gondolok vissza azokra az évekre.

– És a Mourinho-éra? Tíz-húsz év távlatából hogyan fog visszatekinteni az utókor ezekre az évekre? – Mint a zűrzavar, a feszültség éveire.
– Érdekes, hogy egy madridista mondja ezt. – Ez az igazság. Nem vitatom Mourinho érdemeit, nagyságát, de amit az ő keze alatt játszik a Madrid, az nem a csapat ősi, eredeti stílusa, amit mi is játszottunk. A mi időkben folyton nálunk volt a labda, most az a lényeg, hogy minél gyorsabban eljussunk az ellenfél kapujához. Spanyolul ezt úgy mondjuk, hogy „verticalidad”. Vertikális, azaz függőleges, felfelé, az ellenfél kapuja felé irányuló stílus. Nem vitatom, hihetetlenül racionális, hatásos ez a harcmodor, de nem az én világom. És a közönség sem értékeli.
– 2011 novemberében váratlanul visszavonultál. 31 éves voltál, miért hagytad abba? – Berágtam, besokalltam. A West Ham kínált szerződést, eredetileg a szezon végéig, tehát 2012 júniusáig. Sérült volt a centerhalfjuk, kellettem nekik. Aztán amikor megérkeztem Londonba, csupán egy két és fél hónapos szerződést tett elém Sam Allerdyce, a menedzser, ennyi idő alatt épült volna fel a védőjük, akinek a helyére hoztak. Azt mondtam, szórakozzanak az öreganyjukkal. És befejeztem.
– Nem bántad meg? – Nem én. Játszom a Madrid öregfiúkban, kijárok a meccseinkre, és remélem, hogy jó edző lesz belőlem. No meg segítem a Jomát is, ennek köszönhetően jöhettem el most Debrecenbe…
Az Alfonsóval készült interjút is hamarosan közöljük.
Ch. Gáll András