Paulo Sousa: Bázel, EuroAirport

---

---

A Real Madrid elleni, ötödik BL-csoportmeccsre, tehát még a Liverpool elleni, utolsó őszi BL-csoportmeccs előtt utazott a FourFourTwo magazin főszerkesztője, Szöllősi György a svájci Bázelbe, hogy találkozzon az FC Basel portugál vezetőedzőjével, Paulo Sousával, akit persze nagyon is jól ismert itthonról, mint a Videoton edzőjét. Azóta Sousa Basele továbbjutott a csoportból, kiejtette a BL-ből a Liverpoolt, és a hazai 1-1 után a Porto ellen is erre készül a keddi, portói visszavágón. A FourFourTwo 2015. januári számában megjelent Sousa-riporttal vezetjük fel a keddi Porto-Basel BL-nyolcaddöntő visszavágóját.
Paulo Sousa: Bázel, EuroAirport
Egy hűvös svájci este a Szent Jakab Parkban a Real Madriddal és Paulo Sousával, akinek edzői pályája azóta is meredeken ível fölfelé, hogy két éve váratlanul elhagyta a Videotont
Szöveg: Szöllősi György

Paulo Sousa magyar kollégái áskálódásától és támadásaitól kísérve másfél év alatt többet ért el a Videotonnal, mint bármelyik hazai edző bármelyik magyar klubbal az elmúlt huszonöt évben: bejutott az Európa-liga csoportkörébe, ott helytállt, sőt olyan bravúrok fűződnek a nevéhez, mint a Sporting és a Gent legyőzése, a Slovan Bratislava és a Trabzonspor búcsúztatása. És győzött a Basel ellen is. Ma már e svájci klub sikeredzője, csapatával vezeti a bajnoki tabellát, és mire lapunk megjelenik, talán már a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjére készül. Ehhez csak az kell, hogy tanítványai ne kapjanak ki a visszavágón attól a Liverpooltól, amelyet az első meccsen, Bázelben már legyőztek. A magyar futball állóvizét felkavaró, de a mocsárból még idejében kievickélő Paulo Sousát mai állomáshelyén, Bázelben látogatta meg az FFT, tanúi lehettünk, amint Paulo lelkes tanítványai kis híján megtréfálták a BL-címvédő Real Madridot, amely azonban egy másik portugálnak, Cristiano Ronaldónak köszönhetően végül mégis megnyerte a meccset. Carlo Ancelotti szerint a csoport másik továbbjutója a Basel lesz, Európa egyik legtehetségesebb fiatal edzőjének, Paulo Sousának a csapata. Az utolsó csoportfordulóban kiderül. Mi továbbra is veled vagyunk, Paulo!
917-ben a kalandozó magyarok felégették Bázelt, de késői utódaik a társadalom hasznos tagjai lettek, főként az ötvenhatos emigránsok, míg legújabban nem a harcos férfiak, hanem a gyengéd magyar hölgyek kalandoznak errefelé: velük hirdetik a város bordélyházait. Természetesen az FC Basel hírnevét is öregbítették honfitársaink, játékosként megfordult itt a nagy Schaffer Alfréd és egészen rövid időre a nem kevésbé nagy Czibor Zoltán, Sárosi Béla és Vincze Jenő pedig edző volt itt az ’50-es-’60-as években, manapság azonban szinte elképzelhetetlen, hogy akár edzőt, akár játékost adjunk a magyart az utóbbi évtizedekben leköröző svájci futballnak. Illetve nem teljesen, mert Paulo Sousa a Videoton edzőjéből lett – egyidényes tel-avivi kitérővel, izraeli bajnoki címmel és újabb El-meneteléssel a háta mögött – az FC Basel szakvezetője. Ám hogy a magyar futball adta volna őt, az legfeljebb úgy igaz, hogy magyar kollégái kiközösítették, és nagy megkönnyebbüléssel vették tudomásul, amikor másfél viharos és sikeres év után Sousa elhagyta az OTP Bank Ligát. A Mezey György által vezetett edzőképző tanfolyamokon Varga István vezető instruktor arra kérte a növendékeket, hogy fogjanak össze Sousa ellen, Bognár György pedig közvetlenül Sousa El-menetelése előtt kijelentette, hogy „Nagyon komoly szakmai probléma van a Videotonnál. Sousa szakmai barbárságot követ el”. A később a hollandok elleni 1–8-cal történelmet író szövetségi kapitány, Egervári Sándor addig szapulta a sajtóban Paulo Sousát, amíg az egy véletlen repülőtéri találkozásukkor visszautasította a kézfogását, az ügyből nyilatkozatháború lett, és a válogatott edzője megint magas lóról reagált: „Mivel a magyar labdarúgó-válogatott előtt fontos feladatok állnak, értelmetlennek tartom, hogy az időmet és az energiámat Paulo Sousa szavainak megcáfolására fordítsam”.

Nos, a válogatott előtt álló rendkívül fontos feladatokkal Egervári mesternek nem sikerült megbirkóznia, Sousa azonban történelmet írt, mint ahogy az is nagy presztízsgyőzelem volt számára, amikor egy év után ellenfélként tért vissza Magyarországra, hogy a Maccabi Tel-Avivval megerőltetés nélkül oda-vissza simán verje a magyar bajnok Győrt (2–0 Győrben, 2–1 Tel-Avivban), a kispadon a magyar válogatott későbbi (minden idők talán legszánalmasabb) szövetségi kapitányával, Pintér Attilával.
És amíg a magyar mesterek még mindig azt bizonygatták, hogy Sousa szakmai antitalentum, Ottmar Hitzfeld német edzőlegenda, svájci szövetségi kapitány és bázeli exfutballista vezetőedzőnek ajánlotta őt az elmúlt évtizedben nagyszerű európai középcsapattá fejlődő FC Baselhez. A 2008-as svájci-osztrák Eb-rendezés lendületével, de már 2001-re megújított, 42 ezer nézőt befogadni képes St. Jakob Parkban olyan csapat formálódott, amely 2003-ban bejutott a BL csoportkörébe, és onnan továbbjutott a második csoportkörbe az akkori, speciális lebonyolítás révén. 2004-ben az UEFA-kupa csoportkörében a Fradival is találkoztak a bázeliek, és a visszavágó nélküli körmérkőzés során 2–1-re legyőzték a budapesti zöld-fehéreket (Huszti Szabolcs és Szűcs Lajos is büntetőt hibázott!), akik egyébként 1975-ben itt, a St. Jakob Park helyén álló egykori St. Jakob Stadionban vívták a KEK-döntőt a Dinamo Kijevvel (0–3). Ennél is jelentősebb magyar vonatkozású mérkőzése a jelenlegi stadion elődjének az 1954-es világbajnokság 8:3-as magyar–német csoportmeccse az akkor még hatvanezres arénában, a stadion legnagyobb hatású mérkőzései pedig talán a 2008-as holland–orosz (1–3) Eb-negyeddöntő és a német–török (3–2) elődöntő.

Már rutinos szereplő az európai kupameccseken
Az elmúlt tíz évben amúgy még kétszer sikerült a BL csoportkörébe jutnia a Baselnek, amely 2009-ben a Barcelona ellen állt helyt hősiesen (1–1), most pedig a Real Madridot hozta el Svájcba, és ha továbbjut, a 2012-es nyolcaddöntővel holtversenyben máris minden idők legsikeresebb európai kupaszerelését produkálhatja Sousával. Hacsak nem tekintjük annak a két évvel ezelőtti El-menetelést, amikor éppen a Vidit megelőzve a csoportban, a Basel végül az elődöntőig jutott, és csak a Chelsea tudta megállítani.
Érdekes, hogy Sousa nemcsak a Videoton edzőjeként került szembe a Basel csapatával, hanem a Maccabi Tel-Avivval is, ráadásul egy idényen belül kétszer, mert a BL-selejtezőben és az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért is a svájciak állták útját Paulóéknak. Odahaza azonban egyszer sem kapott ki az izraeli bajnok, sőt egy drámai 3–3-ra is futotta ez erejéből. (A sorozatban megverték amúgy a Girondin Bordeaux-t és az Eintracht Frankfurtot is.) Talán a két év alatt vívott hat egymás elleni meccs győzte meg a bázeli vezetőket arról, hogy Paulo Sousa jó edző? Vagy már akkor kiszemelték, amikor a Videotonnal legyőzte a svájciakat?

Izraelben is jó munkát végzett – ezt Győrben is láthatták…
„Akkor még biztosan nem, hiszen frissen kinevezett edzőjük volt, Murat Yakin személyében” – mondja kérdésemre maga Paulo Sousa, amint felszeleteli a pompás sült kolbászt a St. Jakob Park már csaknem teljesen kiürült VIP-előcsarnokban. Miután elvégezte a feladatát, megvívta a kispadon a Real Madrid elleni meccset, nyilatkozott a televízióknak, elköszönt a csapatától az öltözőben, és válaszolt az újságírók kérdésére az ilyenkor kötelező sajtótájékoztatón, nos, van ideje végre enni pár falatot és foglalkozni a vendégeivel. Mert Paulo mindig, minden részletre kínosan ügyel, ez az a precizitás és pedantéria, ami játékosként és edzőként, sőt a magánéletben is jellemzi. Ha interjút ad, nem probléma, milyen nyelven szólaljon meg, de minden egyes szót megfontol, végiggondol, majd ellenőriz. Mindent, de mindent, ami a futballal kapcsolatos, halálosan komolyan vesz. Nem is könnyed portugálnak, hanem feszes németnek tűnik ilyenkor. Talán nem véletlen, hogy fantasztikusan helytállt a Dortmundban játékosként, és hogy most is Svájcban, német nyelvterületen dolgozik, ami tényleg nem jellemző a mégoly sikeres portugál edzőkre. Olyan precíz és olyan elegáns, mint egy svájci óra. 44 éves, és tökéletesen fitt. „Futsz még?” – kérdezem azokra a szürreális jelenetekre emlékezve, amikor két spanyol segítőjével naponta rótta a kilométereket a Vidi edzése után Felcsút főutcáján. „Hát hogyne! – feleli. – Az oldalvonalak között, különböző tempóban, húszszor oda-vissza. Persze csakis az edzés után, mert a tréning közben a munkámra koncentrálok.”

Felcsúton gyakran látták futni, de biciklizni is szeret
Bázelben mindenki németül beszél, de ha szükséges, azonnal franciára váltanak az üzletekben, éttermekben. A város határában, az Euro Airporton száll le az ideérkező, ami valóban fantasztikus, európai fílinget jelent. Az útlevelet az égvilágon senki sem kéri Felcsúttól Bázelig, és bár a reptér tulajdonképpen Franciaország területén van (a hármas határon csak néhány kilométerre Németországtól is), néhány perc buszozás után úgy érünk Svájcba, Bázel villamosokkal zsúfolt és ettől még európaibb hangulatú adventi belvárosába, hogy az országhatárokból természetesen semmit sem veszünk észre.
A Hotel Les Trois Rois (Három Királyok Szálló) a világ egyik legrégibb hotele, már akkor is elmúlt százéves, amikor Napoleon szállt meg itt, azóta hírességek, világsztárok sora választotta, tekintélyes, régi falai körül most kordonok húzódnak, és hatalmas tömeg csoportosul. Budapestről érkezve hirtelen tüntetésre asszociálunk, ám nem nehéz rájönni, hogy ma a Real Madrid lakik itt, azért skandálják a szurkolói sálas tinédzserek, hogy „Ronaldo, Ronaldo!”. Egy gyors sms-váltás Emilio Butragueno nemzetközi igazgatóval, megerősíti, hogy valóban itt vannak, ők vannak itt. Az egyetlen tízszeres BL- (BEK-) győztes csapat, a címvédő, a világ leggazdagabb, legnagyobb, legsikeresebb klubja. Ebben az álmos, alig Szeged nagyságú városban, ahol az ember éppen úgy villamossal indul a meccsre, mint Diósgyőrben vagy Debrecenben, és amely kisváros mégis képes rendre megtölteni a helyi stadiont (amúgy minden turista ajándék bérletet kap a helyi tömegközlekedésre, amint becsekkol bármelyik bázeli szállodába). Ma például dugig teltek a lelátók, varázslatos hangulatot teremtenek a svájciak, akik közül csak pár tucatnyian ülnek be a madridisták szektorába afféle helyi divatdrukkerként. A többiek zászlóikkal piros-kékbe öltöztetik a nagyszerű, katlan hangulatú arénát. Hiszen a színük a becenevüknek megfelelően „Rotblau”, mint a Vidinek, és még inkább, mint a Barcának, tudniillik ugyanaz az ember, a Svájcból Katalóniába költöző Hans Gamper alapította az FCB-t is (FC Basel) 1893-ban, mint hat évre rá egy másik FCB-t (FC Barcelona). A svájci klub aztán negyven évig nem nyert semmit, azóta mégis az egyik legsikeresebb csapat lett az országban tizenhét bajnoki címével, 2001 óta pedig minden évben elindult valamelyik európai kupasorozatban. És nemcsak Gamper ment Bázelből Svájcba, hanem egy évszázaddal később például Ivan Rakitic is, aki hét és 19 éves kora között volt a Basel játékosa, ma pedig a Barcelona horvát válogatott támadó középpályása. Az utánpótlás-nevelés tudniillik, mint Svájcban mindenütt az utóbbi két évtizedben, fantasztikusan erős Bázelben is. Miközben például a nagyok csak a mezőnyben nőttek a Real Madrid fölé a BL-meccsen, addig az ifjúsági Bajnokok Ligája párhuzamos összecsapásán: FC Basel–Real Madrid 3–2!
De Sousa is joggal mondhatta a Realtól elszenvedett 1–0-s vereség után a sajtótájékoztatón, hogy nagyon büszke a csapatára, amely a meccs nagy részében uralta a játékot a világ legjobbja ellen. Hogy az edzőjére jellemző szervezettséggel találkozunk a bázeliek játékát figyelve, azon nem csodálkoztunk, de hogy képesek lesznek hatvan-hetven percen keresztül letámadni a világsztárokból álló ellenfelet, és folyamatosan veszélyt jelenteni a vendégek legjobbja (!), a kétségkívül ponto(ka)t mentő Keylor Navas kapujára, az igazán kellemes meglepetés volt. És a Basel agresszív, önfeláldozó és egymást kisegítő védői alig-alig hagyták kibontakozni a Madrid zseniális támadóit. Bár egyszer-egyszer Gareth Bale, Cristiano Ronaldo és Karim Benzema is megvillant, és ez végül elég is volt a győzelemhez, a Baselnek több kapu irányába leadott lövése volt, majdnem húsz, mint a vendégeknek. Hogy azt ne mondjam, büszkén húztuk ki magunkat a VIP-lelátón Sousa szerb-magyar ügynökével, Filipovics Vladannal, mint a hazai vezetőedző vendégei (a jegyeinket a recepción nehezen találták, mert Paulo csak annyit írt a borítékra: „Filip”). A szünetben a madridi vezetőkkel beszéljük meg, hogy Paulo legutóbb fellépett a Juve öregfiúkcsapatával a szokásos évenkénti jótékonysági meccsen a Bernabéuban. A hazaiaknál Emilio Butragueno is játszott, aki most – miközben kabátját a szünet néhány percére is akkurátusan vállfára akasztja – megállapítja, hogy a Basel nagy, kulturált európai klub, itt Paulo remekül érezheti magát.

Emilio Butragueno, a Real Madrid legendája és nemzetközi igazgatója Filipovics Vladan játékosügynökkel
Pedig éppen úgy, mint Magyarországon, már éppen kikezdték Sousát a sajtóban, amikor aztán egyszer csak beindult az „üzlet”. Egy nappal a Liverpool elleni BL-győzelem előtt a magyar sajtóorgánumok egy része is kéjesen idézte, hogy Sousa körül Svájcban „is” áll a bál, mert egyes sztárjátékosok nehezen viselik, hogy nem mindig játszanak. Nos, e pillanatban a Basel továbbjutásra áll a Real Madrid és a Liverpool BL-csoportjában, miközben a bajnoki tabellát is vezeti (a párhuzamos helytállással nálunk azért voltak gondjai a portugál edzőnek), sőt ötpontos előnyével az utolsó decemberi meccs eredményétől függetlenül már őszi első, miután legutóbbi négy meccsén magabiztos, 11–1-es gólkülönbséggel lépett túl, a Real-meccs utáni hétvégén megnyerve a második helyen álló FC Zürich elleni rangadót is.
„Melyik a kedvenc piros-kék csapatod?” – kezdem ezzel a bugyuta fordulattal a beszélgetést, miután nemcsak Paulóval, de az otthonról jól ismert segítőivel, Nacho Torrenóval és Manuel Cordeiróval is örültünk a viszontlátásnak. Paulo aztán szerencsére nem arra válaszol, amit kérdeztem, hanem arra, amire kíváncsi vagyok.

Székesfehérváron máig szeretettel gondolnak rá vissza – pláne, hogy Joan Carillóval (jobbra) is megy a csapatnak
„Szerintem a magyar futballnak nagy szüksége lenne olyan karakterű emberekre, mint én vagyok. Akik nem a szőnyeg alá söprik a problémákat, hanem megpróbálják megoldani azokat, akkor is, ha ezzel ellenségeket szereznek, akkor is, ha ez csak harc árán lehetséges. Szerintem egyébként lehetetlen, hogy ne legyen sikeres a magyar futball annyi fejlesztés után, ami mostanában történik ott” – mondja jól ismert mély orgánumán és szenvedélyesen Paulo Sousa, aki, bár hároméves szerződés kötötte Székesfehérvárra, és sikeres is volt, mégis lelépett másfél esztendő után. „Családi okokból”, ahogy a hivatalos magyarázat szólt, és való igaz, hogy Sousa felesége, a korábbi modell és televíziós Christina Möhler nemigen tudta elképzelni az életét a székesfehérvári Magyar Király Szállóban, mi több, Budapesten sem, tinédzser lányuk pedig akkor kezdett egy angol bentlakásos leánynevelő intézetben, és hogy Sousa a szurkolókkal, a támogatókkal és saját családjával szembeni tapintatból sohasem fog minderről beszélni, de jócskán lehettek szakmai és emberi okai is a távozásának. A Puskás Akadémia vezetői például nagyon örültek volna, ha Paulo Sousa marad, és a Videoton szakmai munkáján túl felépíti az akadémia teljes képzési rendszerét is, ő hajlott is erre, ám végül rájött, a 2012. őszi menetelésnél többet aligha érhet el a magyar futballban, ahhoz is ki kellett tennie a csapatból szinte minden magyar válogatott játékosát, mert sajnos tény, hogy a másodvonalbeli spanyoloktól és portugáloktól jobb, fegyelmezettebb játékot várhatott. Így aztán a bravúros El-eredmények után jó ütemben dobbantott, és sikerült neki az, ami itt évtizedek óta senkinek: edzőként ugródeszkának tudta használni a magyar futballt. Sokáig úgy tűnt, hogy New Yorkba költözik, a szakmai igazgató, Andy Roxbourgh vitte volna edzőnek a Red Bullhoz, de nem kapott olyan hosszú időre szóló szerződést, amellyel a munkaügyi hatóságok is megelégedtek volna, így végül meghiúsult a New York-i munka és a családegyesítés, mert Christina Izraelbe sem követte Sousát.
Ahogyan most sem él Svájcban, de sokkal több időt tölt a férjével, mint annak idején Magyarországon, lám, ezúttal is itt van velünk a pályára néző VIP Lounge-ban, és izraeli barátjuk gyerekeivel bolondozik jókedvűen. És máris nem a hűvös Svájcban, hanem délen érezzük magunkat, Nacho udvariasan körbekérdezi, kinek milyen italt hozzon, közös tányérból csipegetünk, és egy nagy család vagyunk az asztal körül, mert ez is Paulo. Ahogyan a Vidinél is igazi családi program volt az ő idejében (is) a meccs utáni vacsora, jöttek a különféle bőrszínű, nemzetiségű és nyelvű feleségek, gyerekek, barátnők, s akik akkor részesei lehettek ennek az érzésnek, azok máig tartják egymással a kapcsolatot, és Sousa sem feledkezik meg róluk. Ahogyan most az izraeli étteremtulajdonos elkísérte őt Baselbe, úgy sokan jártak hozzá ki Tel-Avivba a volt stábjából, ő a szerb Nikola Mitrovicsot vitte magával a Vidi keretéből, és a stábja részben most is ugyanaz, mint Fehérváron, ahol viszont az ő egykori pályaedzője, Joan Carrillo már a főnök, ugyancsak a tabella élén zárva az őszt. „Örülök, hogy Joan sikeres, és teljesülnek az álmai – mondja barátjáról és volt kollégájáról Paulo. – Mindig is vezetőedző akart lenni, és most elindult ezen a pályán, nem is akárhogyan. Mi először az Espanyolnál találkoztunk, akkor én még játszottam, ő pedig a szakmai stáb tagja volt. Hívtam aztán dolgozni Angliába, de akkor még nem tartott velem. Először a Videotonnál lett a munkatársam.”
Paulo, aki nemcsak edzőt, de jószerével egy kipróbált játékoskeretet is hagyományozott a Vidire, nem kerüli meg a kérdésemet, amikor azt tudakolom, ha valakit elhozhatna Bázelbe, a BL-csoportkörbe a Videotontól, ki lenne az. „Azt hiszem, Kokó [Kovács István – Sz. Gy.] olyasvalamit tud, ami megkülönbözteti őt az átlagtól, és bár az alkata nem elég erős, de talán itt is helytállna” – mondja, és neki elhiszem, mert ő az, aki a két korábbi Puskás-akadémistát, Szolnoki Rolandot és Gyurcsó Ádámot folyamatosan és sikerrel tudta játszatni az Európa-ligában is, képes volt jegyzett európai klubok ellen beépíteni a csapatba, míg például Mezey Györgynél, egy évvel korábban epizódszerep sem jutott nekik.

Mindketten kétszeres BEK/BL-győztesek játékosként – de Carlo Ancelotti már edzőként is
A magyar kapitányságra rá sem kérdezek, mert a fülembe cseng Csányi Sándor MLSZ-elnök nyilatkozata arról, hogy nem szerepel a jelöltjei között Sousa. Akivel a hírek szerint azóta biztosan nem ápol kiváló kapcsolatot, hogy a portugál edző nem vette át csapatával a Szuperkupát 2012 nyarán a szövetség vezetőjétől, hanem beparancsolta a csapatát az öltözőbe a szakadó esőből, hogy aztán a kellemetlen helyzetben Garancsi István klubtulajdonos kézbesítse a trófeát az együttesnek az öltözőfolyosón. Kétségtelen, hogy Sousa – talán vele született természete, talán a játékos-pályafutásából fakadó önbizalma miatt – sohasem félt az ütközésektől, ha valami bántotta az igazságérzetét. Éppen ezért állt háborúban a magyar játékvezetőkkel, és ezért ütközött össze a szó szoros értelmében a sajtóval is Magyarországon, amikor egy bulimeccsnek induló FFT–Nemzeti Sport találkozón vendégjátékosként tettlegességig fajuló konfliktusba került az NS fiatal munkatársával. A kemény és önfejű portugál népszerűsége példátlan módon még azt is túlélte, hogy az egyetlen sportnapilap hónapokig nem volt hajlandó szóba állni vele, és hogy végül a Székesfehérvári Törvényszéken bocsánatot kényszerült kérni Borbola Bencétől, akit összecsapásuk során lefejelt.

A Dortmunddal 1997-ben nyert BL-t
Amúgy mi sem gondolnánk, hogy ő lenne a legalkalmasabb szövetségi kapitánynak, mert Sousa igazi ereje a naponkénti szisztematikus munkában van, a fegyelem a Vidinél is odáig terjedt annak idején, hogy egyes védőjátékosok esetében már az is hibának számított, ha az illető nem azon két ember valamelyikének passzolt labdaszerzés után, akikkel kapcsolatban a vezetőedző ezt előzőleg engedélyezte. De ha kapitánynak nem is kérnénk fel, azért azt örömmel vennénk, ha a tanácsaival, előadásaival segítené a magyar futball szakmai megújulását, ahogyan erről szó is volt távozásakor, de ahogyan ezt az illetékesek közül természetesen senki sem gondolta igazán komolyan. Ezért ha a magyar edzőképzésben nem is, az UEFA szimpóziumain rendszeres előadónak számít a nyelveket beszélő, intelligens, játékosként hatalmas nevet és kapcsolati tőkét szerző portugál tréner.
Paulo Sousa pályafutása során először nálunk kapott munkát élvonalbeli egyesületnél, hiszen hiába nyert játékosként BL-t a Juventusszal és a Dortmunddal, futballozott egy sor sztárklubnál, edzőként korábban „csak” angol másodosztályú csapatoknál kísérletezhetett, a Queens Parknál (itt Buzsáky Ákos is a játékosa volt), a Swansea-nál, ahol egy teljes idényt töltött, és csaknem elérte a rájátszást érő 7. helyet, majd a Leicester Citynél, ahová a Swansea-sikerek miatt nevezték ki, de ahonnan mégis hamar elküldték. Akkor jött a Mezeyvel friss bajnok Vidi, amely a Sturm Graz ellen még könnyűnek találtatott (bár a hazai meccset Sousa már megnyerte), de egy év múlva, kicserélt kerettel, szinte ingyen hozott, de a portugál edző nevéért megmozduló légiósokkal és pár magyar labdarúgóval hazai klubtól régóta nem látott sorozatba kezdett. Magyar kollégái akkor még leszólták a stílusát, a filozófiáját, a tudását, a csapata játékát, pedig Paulo Sousa mai együttese immár a Liverpoollal és a Real Madriddal vív szoros tétmeccseket. Egyszerűen csak visszatért oda, ahová való, az európai elitfutball világába, ahonnan mi már régen kikoptunk. „Beszéltél Cristianóval? Jól ismered őt? Hiszen már nem lehettetek együtt válogatottak…” – kérdeztem Sousát a meccset eldöntő honfitársáról. „Viszont a játékosom volt az ifjúsági válogatottban, zseniális futballista. Igen, a lefújás után dumáltunk. Azt mondta, Carlo [Ancelotti – Sz. Gy.] nagyon dicsérte a csapatunkat, és sokra értékeli a győzelmet ellenünk.” A Real játékosként és edzőként is BL-győztes mestere úgy gondolta a meccs után, hogy szerinte a Basel közelebb áll a nyol­cad­dön­tő­höz, mint a Liverpool, amely közben 2–2-t játszott a bolgár Ludogorec ellen. December 9-én, lapzártánk után eldőlt a kérdés, mindenesetre azzal búcsúztam vendéglátónktól, hogy a magyar FFT Sousa-sztorijának jót tenne, ha kihúznák egy iksszel az Anfield Roadon (Sousa pedig tudatos építkezése végén szerintünk hamarosan a Premier League-ben dolgozna, ahova mindig is vágyott). Erre szerényen széttárta a karját, de bizakodva biccentett, lekísért minket az irodájához a már kihalt stadionban, és taxit hívott nekünk. Feleslegesen, mert Bázelben csütörtök hajnali fél kettőkor még járt a villamos.

Igazolvány Teljes név Paulo Manuel Carvalho de Sousa Született 1970. augusztus 30., Viseu (Portugália) Magassága 177 cm Klubjai játékosként 1989–93 Benfica (portugál) 87 mérkőzés (1 gól); 1993–94 Sporting Lisszabon (portugál) 31 (2); 1994–96 Juventus (olasz) 54 (1);1996–97 Borussia Dortmund (német) 27 (1); 1998–2000 Internazionale (olasz) 31 (0); 2000 Parma (olasz) 8 (0) – kölcsönben; 2000–01 Panathinaikosz (görög) 10 (1); 2002 RCD Espanyol (spanyol) 9 (0) Válogatott 1991–2002 Portugália 52 (0) Sikerei játékosként Eb-bronzérmes (2000); klubvilágkupa-győztes (1997); 2x BL-győztes (1996, 1997); portugál bajnok (1991); Portugál Kupa-győztes (1993); olasz bajnok (1995); Olasz Kupa-győztes (1995); olasz Szuperkupa-győztes (1995); német Szuperkupa-győztes (1996); U20-as világbajnok (1989) Klubjai edzőként 2005–08 Portugália U16; 2008–09 Queens Park Rangers (angol); 2009–10 Swansea City (walesi); 2010 Leicester City (angol); 2011–13 Videoton; 2013–14 Maccabi Tel-Aviv (izraeli); 2014– Basel (svájci) Sikerei edzőként izraeli bajnok (2014); magyar Szuperkupa-győztes (2011, 2012); magyar Ligakupa-győztes (2012) Nemzetközi kupamérkőzései edzőként 2011. július 13., Sturm Graz–Videoton 2–0 (Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör) 2011. július 20., Videoton–Sturm Graz 3–2 (Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör) 2012. július 19., Slovan Bratislava–Videoton 1–1 (Európa-liga, 2. selejtezőkör) 2012. július 26., Videoton–Slovan Bratislava 0–0 (Európa-liga, 2. selejtezőkör) 2012. augusztus 2., Videoton–KAA Gent 1–0 (Európa-liga, 3. selejtezőkör) 2012. augusztus 9., KAA Gent–Videoton 0–3 (Európa-liga, 3. selejtezőkör) 2012. augusztus 23., Trabzonspor–Videoton 0–0 (Európa-liga, rájátszás) 2012. augusztus 30., Videoton–Trabzonspor 0–0, 11-esekkel: 4–2 (Európa-liga, rájátszás) 2012. szeptember 20., KRC Genk–Videoton 3–0 (Európa-liga, csoportkör) 2012. október 4., Videoton–Sporting Lisboa 3–0 (Európa-liga, csoportkör) 2012. október 25., Videoton–FC Basel 2–1 (Európa-liga, csoportkör) 2012. november 8., FC Basel–Videoton 1–0 (Európa-liga, csoportkör) 2012. november 22., Videoton–KRC Genk 0–1 (Európa-liga, csoportkör) 2012. december 7., Sporting Lisboa–Videoton 2–1 (Európa-liga, csoportkör) 2013. július 17., Győri ETO–Maccabi Tel-Aviv 0–2 (Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör) 2013. július 23., Maccabi Tel-Aviv–Győri ETO 2–1 (Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör) 2013. július 30., FC Basel–Maccabi Tel-Aviv 1–0 (Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör) 2013. augusztus 6., Maccabi Tel-Aviv–FC Basel 3–3 (Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör) 2013. szeptember 19., Maccabi Tel-Aviv–APOEL Nicosia 0–0 (Európa liga, csoportkör) 2013. október 3., Girondins Bordeaux–Maccabi Tel-Aviv 2–1 (Európa-liga, csoportkör) 2013. október 24., Eintracht Frankfurt–Maccabi Tel-Aviv 2–0 (Európa-liga, csoportkör) 2013. november 7., Maccabi Tel-Aviv–Eintracht Frankfurt 4–2 (Európa-liga, csoportkör) 2013. november 28., APOEL Nicosia–Maccabi-Tel-Aviv 0–0 (Európa-liga, csoportkör) 2013. december 12., Maccabi Tel-Aviv–Girondins Bordeaux 1–0 (Európa-liga, csoportkör) 2014. február 20., Maccabi Tel-Aviv–FC Basel 0–0 (Európa-liga, 2. kör) 2014. február 27., FC Basel–Maccabi Tel-Aviv 3–0 (Európa-liga, 2. kör) 2014. szeptember 16., Real Madrid–FC Basel 5–1 (Bajnokok Ligája, csoportkör) 2014. október 1., FC Basel–Liverpool 1–0 (Bajnokok Ligája, csoportkör) 2014. október 22., Ludogorec Razgrad–FC Basel 1–0 (Bajnokok Ligája, csoportkör) 2014. november 4., FC Basel–Ludogorec Razgrad 4–0 (Bajnokok Ligája, csoportkör) 2014. november 26., FC Basel–Real Madrid 0–1 (Bajnokok Ligája, csoportkör) 2014. december 9., Liverpool–FC Basel ??? (Bajnokok Ligája, csoportkör)
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. januári számában.)