Nem túlzás azt állítani, hogy a továbbjutás tétje rányomta a bélyegét a mérkőzésre, ennek mind a pozitív, mind a negatív hatásait érzékelni lehetett. A kemény, konstans játék és a kevés helyzet ellenére az Old Traffordon összegyűlt nézősereg remek hangulatot teremtett, érzékelhető volt a különbség a BL-negyeddöntő és a bajnoki rangadók összképe között.
Az első valamirevaló próbálkozás a 12. percben a hazaiak előtt adódott. Rooney tolódott ki a jobb szélre, majd adta be laposan a labdát a középen érkező Chicharitónak, aki hosszasan kicselezte magát a büntetőterületről. A mexikói támadó beadását Ramires mentette szögletre. Az ellentámadásból Torres gurított okosan Anelkához, aki 17 méterről a jobb kapufa mellé durrantott. Egy perc múlva már a félidő talán legnagyobb lehetőségét puskázta el Lampard. Malouda adott kiváló labdát az idén sokat lábadozó angol válogatottnak, aki 14 méterről van der Sar ölébe emelt. Lampard védő nélkül álldogált.
A 27. percben Rooney ugratta ki majdnem tökéletesen Chicharitót, a mexikói nem is habozott, négy méterről szép gólt lőtt, a történet egyetlen szépséghibája, hogy a sasszemű partjelző lest intett. Három perccel később van der Sar lendült akcióba. Anelka indult meg a jobboldalon, a kapujából kirontó holland pedig hihetetlen hidegvérrel becsúszva szerelte a Chelsea csatárát a tizenhatoson kívül.
Az első félidő lefújására már csak egy percet kellett volna várni, Chicharito azonban nem tekingetett az öltöző felé, ellentétben Anelkával. A visszazáró franciát csúnyán becsapta az odavágón is gólpasszt osztó Giggs, majd a walesi remekül lőtte be erőből a labdát középre. A hosszú oldalon Hernández fél méterről lőtt a léc alá. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a gól hasonló lesgyanús szituáció után esett, mint a korábban meg nem adott találat. (1-0)
A szünetben Torres helyére beállt Didier Drogba, aki az 56. percben jelezte először, hogy nem illett volna őt egy félidőn keresztül a padon jegelni. Az elefántcsontparti csatár ballal veszélyeztetett 25 méterről. A 68. percben Nani kellemetlenkedett a túloldalon, 20 méterről vette célba a jobb alsót, ám Cech tudott hárítani. Két perc telt el, nagyot fordult a világ. Ramires egy ostoba szabálytalanság miatt megkapta második sárga lapját, így mehetett is az öltözőbe. A United takaréklángra kapcsolt, ám egy Giggs-fejes még így is Cech kapuját kereste.
A 77. percben aztán érdekes irányt vettek a történések, Drogba ugyanis kiegyenlített. Essien adott mesteri labdát csapattársának, aki van der Sar lábai között lőtt gólt. (1-1)
A Chelsea-szurkolók már-már kezdtek hinni a csodában, ám Pak hamar az arcukra fagyasztotta a mosolyt, ugyanis a középkezdésből szinte azonnal visszaállította az egygólos különbséget. A hivatásos asszisztosztó Giggs passzolt a védő nélküli Pakhoz, aki Drogbához hasonlóan higgadtan oldotta meg a helyzetet. (2-1)
A Manchester United összességében megérdemelten tudhatja magáénak az elődöntős szereplést, hiszen szinte végig irányítva a visszavágót, 2-1 arányban győzedelmeskedett. Ellenfele a Schalke 04 – Internazionale párharc nyertese lesz.
Manchester United FC – Chelsea FC 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Hernández 44’, Pak 77’, illetve Drogba 77’
Helyszín: Old Trafford (Manchester)
Vezette: Olegário Benquerenca (portugál)
Keretek:
Manchester United FC (menedzser: Sir Alex Ferguson):
Kezdősor: Van der Sar – O'Shea, Ferdinand, Vidics, Evra – Nani, Carrick, Giggs, Pak – Rooney – Hernández
Cserék: Kuszczak, Brown, Berbatov, Smalling, Scholes, Valencia, Gibson
Chelsea FC (menedzser: Carlo Ancelotti):
Kezdősor: Cech – Ivanovics, Alex, Terry, Cole – Ramires, Essien, Lampard – Anelka, Torres, Malouda.
Cserék: Turnbull, Benajun, Drogba, Mikel, Zsirkov, Ferreira, Kalou
stumi
A nap másik negyeddöntő-visszavágóján a Barcelona Messi góljával idegenben aratott egygólos győzelmet a Sahtar Doneck ellen, így a katalánok is kettős győzelemmel jutottak tovább az elődöntőbe.
Sahtar Doneck – Barcelona 0-1
Gól: Messi, 43.