Öt igazolás, amely megváltoztatta volna a futballtörténelmet

---

1. Alferdo Di Stéfano. A Real Madrid kétszeres aranylabdás sztárja július 7-én hunyt el 88 évesen. 396 meccsen 307 gólt szerzett a spanyol fővárosi csapatban, amivel nyolc bajnoki címet szerzett, és ötször nyerte meg a Bajnokok Ligája jogelődjének számító Bajnokcsapatok Európa Kupáját. De Puskás Ferenc legendás csatártársát eredetileg a Barcelona akarta leigazolni, mikor Argentínából átjött Európába, 1953-ban még egy előszezonbeli edzőmeccset is játszott a katalán klubnál. Azonban közben a Realnál is regisztrálták a játékost, ezért a spanyol szövetség úgy döntött, hogy egy évet itt játszhat, egy évet ott. Az első évében olyan gyenge volt a Realnál, hogy a Barca inkább lemondott róla. Mint kiderült, nem jól tette…

2. Paul Gascoigne. Az angol futball fenegyerekét valószínűleg egyetlen ember regulázhatta volna meg: Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere. Az 1987/88-es szezon végén a középpályás telefonon a skót trénernek már száz százalékra elígérkezett az Old Traffordra, de nem akart a papírmunkával foglalkozni, amíg elmegy szabadságra. Aztán amikor visszajött, hirtelen a Tottenham Hotspur játékosa lett, mert a londoniak vettek egy házat a szüleinek. Ez az angol futball egyik nagy "mi lett volna ha…"-sztorija.

3. Eric Cantona. A francia csatár képességeit senki sem kérdőjelezte meg a pályán, de nem volt könnyű ember, nehéz volt kijönni vele. 1992-re ez odáig fajult, hogy 26 évesen abba akarta hagyni a labdarúgást. Trevor Francis, a Sheffield Wednesday menedzsere viszont át akarta csábítani Angliába, ott is edzett, de mivel éppen olyan hangulata volt, inkább gyorsan a Leeds Unitedhez igazolt. Ahol bajnok lett, felfigyelt rá a Manchester United, a többit pedig már történelem: megszületett Erik Király.

4. Michael Essien. 1999-ben a 17 éves középpályás próbajátéka remekül sikerült, az angol Burnley-nél. A klub csak azért nem igazolta le, mert gálánsnak semmiképpen sem mondható játékospolitikája nem engedte: 60 fontot (!!!) voltak hajlandóak fizetni hetente egy ilyen korú újoncnak. Ezért aztán a ghánai játékos kinevette őket, és persze nem írt alá semmit, inkább legenda lett a Chelsea-nél, ahová pár éves franciaországi kerülő után igazolt.

5. Michael Laudrup. A nyolcvanas- és kilencvenes évek egyik legjobb középpályása olaszországban, majd Spanyolországban futott be szédületes karriert. De majdnem minden másképp alakult… A játékos később maga mesélte, hogy 1983-ban, 19 évesen ő már úgy jött el a tárgyalásokról az Anfield Roadról, hogy az üzlet megköttetett, és három évig a Liverpool FC játékosa lesz. Aztán az angolok két hét múlva közölték, hogy egy évvel meg akarják hosszabbítani a szerződést, négy évre, de nem akarnak érte többet fizetni. Laudrup csalódott volt, de később valószínűleg kárpótolta őt az élet a Juventusnál (olasz bajnoki cím, Interkontinentális Kupa-győzelem), a Barcelonánál (négy spanyol bajnoki cím, egy kupagyőzelem, egy BEK-győzelem), és a Real Madridnál (egy spanyol bajnoki cím).