Egymással szemben… (Fotó: fociclub.hu)
Egyre kacifántosabb a Fradi-Paintsil ügy.
Ismert: a zöld-fehérek légiósa nem érkezett vissza időben Magyarországra, a hírek szerint maláriás lett, mindeközben a belga Genk is felvette a kapcsolatot a játékos menedzsmentjével.
A középpályás menedzsere, Emmanuel Gyasi közölte: hivatalos közleményt küldtek a zöld-fehéreknek a játékos egészségügyi állapotáról, de a magyar klub mindezen dokumentumokról nem hajlandó tudomást szerezni.
Az ügynök azt is hozzátette: „mindez tiszteletlenség a játékossal és korábbi klubjával, a Tema Youth SC-vel szemben is. Fenyegetik őt, miközben tudják, hogy nincs jól. Több tiszteletet vártam volna a klubtól, főleg azok után, hogy Joseph bezsebelte az év legszebb gólját szerző játékosnak járó díjat úgy, hogy csak három hónapja van Magyarországon. Ha nem is éreznek együtt vele, legalább nem kellene őt fenyegetni."
Ghánai hírforrások azt is megemlítik: Paintsil korábbi klubjánál attól tartanak: ha a 19 éves tehetség visszatér Magyarországra, rasszista fenyegetések is érhetik őt.
Mindez már sok volt a Ferencváros vezérigazgatójának, Orosz Pálnak, aki a klub honlapján a következőket mondta el az esettel kapcsolatban:
„Felháborító, hogy a ilyen dolgokkal vádolnak minket, nem értjük, hogy milyen tiszteletlenséget követtünk el. Az pedig, hogy rasszizmusról beszélünk a Ferencvárosban, röhej, ezt visszautasítjuk! Meg lehet kérdezni a játékosokat is, soha nem volt téma, hogy kinek milyen a bőrszíne, vagy milyen valláshoz tartozik. Egészen biztos vagyok abban, hogy ezeket nem Paintsil találja ki, ismerem őt, ő egy olyan karakter, aki nem mondana ilyet, őt mozgatják és nem jó irányba." „Akik ezt teszik, az a céljuk, hogy felbontsák a szerződését, de ez semmiféleképpen nem tesszük meg. Jelen pillanatban a legnagyobb probléma, hogy nem tudjuk: Josiph hol van, pedig neki érvényes munkaszerződése van a Ferencvárossal, ami alapján el kellett volna kezdenie dolgozni a többiekkel együtt. Nem jelent meg, küldtek egy papírt, miszerint maláriás, ezt egy ghánai kórház állította ki. Azóta semmiféle információnk nincs arról, hogy mi történik vele. Felvettük már a kapcsolatot a ghánai magyar nagykövettel is, Szabó András úrral, valamint azzal a sportjogi irodával, ami a Fradi nemzetközi ügyeit intézi. Mivel azt sem tudjuk, hol van a játékos, így el kell gondolkodnunk a pótlásáról…”
Orosz Pál: Rasszizmus? Röhej!
A Ferencváros vezérigazgatója felháborodottan reagált a vádakra.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!