Óriási játékvezetői tévedéseknek köszönhetően nyert az Austria Wien

Az Austria Wien vasárnap nagy lépést tett az európai kupaküzdelmekben való részvétel felé. A 29. forduló záró találkozóján a fővárosiak vitatható körülmények között 1–0-ás győzelmet arattak közvetlen riválisuk, a Puntigamer Sturm Graz felett. A graziak szervezett játéka tehát nem járt pontszerzéssel, így a stájerországiak már nyolc pont hátrányban vannak a lila-fehérekkel szemben.

A Sturm jobban játszott, mint ellenfele, de egy játékvezetői döntés mindent a feje tetejére állított a mérkőzésen. Egy szögletet követően a labda a hazaiak védőjétől, Manuel Ortlechnertől Tomas Junhoz került, aki kapura küldte a játékszert, de a vendégek kapusa hárítani tudott. A lövést követően Roland Linz jutott ismétlési lehetőséghez: a játékos maga is érezte, hogy méteres lesen áll, ezért csak habozva küldte kapura a labdát. A Sturm védelme, Christian Gratzei kapussal az élen, teljesen megállt és várta, hogy Dietmar Drabek a nyilvánvaló lesállás miatt a sípjába fúj, azonban ő Linz lövése után jelzett csak, de mindenki megdöbbenésére nem szabadrúgást a vendégek, hanem gólt a hazaiak javára. A tévedést súlyosbítja, hogy Linz már a gólját megelőzően, az ötösön belül lesen állva zavarta a kapust, így a bírónak több másodperce is volt arra, hogy észrevegye a legalább három méteres lesállást. Ráadásul, mint fentebb írtuk, Linz nem közvetlenül lőtt kapura, közte és Ortlechner között Tomas Jun volt a köztes állomás, akinek lövését hárította még a kapus, de éppen azért nem tudta megfogni a labdát, mert Linz támadta őt az ötösön belül. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a játékvezetőnek egyáltalán nem segített partjelzője, Bernhard Zauner sem, aki teljesen egyvonalban állt a történésekkel, mégsem jelzett.
Miközben a játékvezetők által ismét megsegített Austria továbbra is csak három pont hátrányban van a második helyezett Rapid Wien mögött és így akár az ezüstéremre is esélyes, addig úgy tűnik, hogy a graziak nemzetközi kupaálmaikat csak a hazai kupa megnyerésével tudják realizálni. (A kupa elődöntőjében a graziak a Rieddel találkoznak.) A stájerországiak a legutóbbi négy, lila-fehérek ellen vívott meccsükön csupán egyszer tudtak pontot szerezni, a másik három találkozó mindegyikén 1–0-ás fővárosi győzelem született. Az Austria egyébként híve a minimális, 1–0-ás győzelmeknek: legutóbbi négy mérkőzésükön zsinórban ez az eredmény született, az egész szezont figyelembe véve pedig kilenc alkalommal diadalmaskodtak ilyen arányban.
A fővárosiaknál visszatért a kezdőcsapatba Matthias Hattnerberger, miután rendezte nézeteltérését Karl Daxbacher vezetőedzővel. A Sturmba is visszatért egy régi nagy hiányzó: az osztrák válogatott tagja és a stájerországiak kapitánya, Mario Kienzl még augusztusban szenvedett keresztszalag-szakadást, és ez volt az első alkalom, hogy az eset óta bajnoki találkozón pályára lépett. A tökéletes visszatérés csak hajszálon múlt: a 24. percben, második kapura lövését követően, a belső kapufáról pattant ki a labda.
A Sturm óvatos kezdés után egyértelműen uralta a játékot. Igazi csapatjátékot produkáltak a fekete-fehérek, gólt azonban nem sikerült lőniük. Nagy helyzetet hagyott ki Andreas Hölzl, aki Jakob Jantscher beadását követően az ötösön belül jutott lehetőséghez a 39. percben. Ezt megelőzően, még a 36. percben kellett nagyot védenie az Austria kapusának, Heinz Lindnernek, akkor Jantscher volt, aki kapura küldte a labdát. A lila-fehérek az első félidőben nem sokat mutattak, egyedül a 34. percben próbálkozott Linz, de ekkor is csak lesgólig jutott, igaz ezt még nem adták meg.
A második félidő elején aztán a már részletesen vázolt módon vezetéshez jutott az Austria (1–0). Ezt követően nagy rohamokba kezdtek a vendégek. A Sturm fiatal sztárja, Daniel Beichler Jantscher passzát követően közvetlen közelről lőtte a kapu fölé a labdát az 52. percben, majd Jantscher bedobását követően ezt megismételte a 61. percben. A fővárosiak legnagyobb lehetőségét Zlatko Junuzovic hagyta ki, aki a 71. percben, Milenko Acimovic zseniális passzát követően a kapusba lőtte a labdát. Bár Jun még próbálkozhatott egyszer, az ő lövését is hárította Gratzei. Elmondható, hogy a jogtalanul megadott találaton kívül, ez volt az Austria egyetlen veszélyes támadása a meccsen.
A fővárosiak a legutóbbi 36 hazai meccsükön mindössze két alkalommal szenvedtek vereséget. A Sturm viszont legutóbbi hat mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni (a Kapfenberg ellen 3–0-ra). A graziak negyedik helyét nem fenyegeti veszély, hiszen 11 pont előnyük van az őket követő bécsújhelyiekkel szemben, de ez még nem jelent számukra az Európa-ligában való indulásra feljogosító helyezést, főleg annak tudatában, hogy a három nagy egyesület (Salzburg, Rapid, Austria) mindegyike búcsúzott már a kupaküzdelmektől. FK Austria Wien–SK Puntigamer Sturm Graz 1–0 (0–0) Bécs, Horr Stadion, 10.200 néző FK Austria Wien: Lindner, Standfest, Dragovic, Ortlechner, Leovac, Klein (Baumgartlinger, 81.), Hattenberger, Junuzovic (Sulimani, 89.), Acimovic, Linz, Schumacher (Jun, 46.) SK Puntigamer Sturm Graz: Gratzei, Lamotte (Haas, 75.), Feldhofer, Schildenfeld, Kandelaki, Hölzl, Kienzl (Muratovic, 71.), Hlinka, Jantscher, Beichler (Salmutter, 86.), Kienast Gól: Linz 48. Vezette: Dietmar Drabek
Az osztrák bajnokság pénteki és szombati eredményei: SV Josko Ried–SK Rapid Wien 1–3 (1–2) SV Mattersburg–Kapfenberger SV Superfund 3–1 (1–1) SK Austria Kelag Kärnten–Red Bull Salzburg 0–2 (0–1) LASK Linz–SC Magna Wr. Neustadt 1–1 (0–1)
(Simkó Balázs bundesliga.at nyomán)

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában