A "Manszúrsejk City" annyit költ, amennyit akar
Mivel az európai klubfutballban – különösen a Bosman-szabály életbe lépése óta – a topligák vezető klubjai és a többiek között jelentős, már-már áthidalhatatlan pénzügyi szakadék tátong, amely révén kialakult egy olyan, 6-12 csapatból álló elit kör, amelynek tagjai anyagilag egyszerűen megközelíthetetlenek, és könnyedén újjátermelik saját vagyonukat, örömmel fogadtuk néhány éve a hírt, miszerint az UEFA bevezeti az úgynevezett Financial Fair Play-szabályt, amelynek célja a féktelen költekezés visszafogása, és a vagyoni különbségek csökkentése lesz.
Az ugyanis nem csupán a kiscsapatoknak esik rosszul, hogy anyagi lehetőségeik hiányában képtelenek olyan játékoskereteket összeállítani, amelyeket eséllyel harcba lehet küldeni a legnagyobbak ellen, hanem az egész futballbizniszt üzemeltetőknek – vagyis a nézőknek is. Hiszen már nem csupán az egyes bajnokságok fulladnak unalomba azáltal, hogy országonként csak egy-két élcsapat van versenyben a bajnoki címért, de már a Bajnokok Ligája is, ahol elvileg ott van a kontinens összes erős csapata. Ám ehhez képest a csoportmeccsek a negyedik körtől már többnyire tétnélküli bohóckodások, a nyolcaddöntőkben pedig rendszerint az első meccs első félidejére eldől minden. A negyeddöntőkben kezdődik csupán az igazi küzdelem – ahová csak a leggazdagabb klubok bejáratosak, újra és újra ugyanazok, akik egymással lejátsszák újra és újra az egyre érdektelenebb összecsapásaikat. Még a közelmúltbeli nagycsapatoknak – Ajax, Porto, Milan, Roma, Benfica, stb. – sincs esélyük közéjük beverekedni magukat.
Amikor 2010 végén, 2011 elején először lehetett hallani az UEFA Financial Fair Play tervéről, mindenki izgatottan várta a változásokat, mert azt hihettük – és eleinte úgy is kommunikálták –, hogy a szabály célja az lesz: a Real Madrid, a Barcelona, a Chelsea, a City, a Manchester United ne költhesse nyakló nélkül a pénzt, világválogatottakat összevásárolva, másoknak senkit és semmit nem hagyva.
Aztán, mikor kicsit részletesebben feltárták, miről lesz szó, már kezdtünk gyanakodni. Kiderült ugyanis, hogy a nagy klubok továbbra is költhetnek bőven, de csak annyit, amennyi bevételt termelnek – jegyeladásokból, marketingtermékekből, mezeladásból, UEFA-pénzdíjakból, stb.
Kezdetben arra gondoltunk, hogy akkor mostantól a könyvelőké lesz a főszerep, majd a klubok szépen úgy trükköznek a könyveléssel, ahogy nem szégyellnek. De még erre sem volt szükség, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy a nagycsapatok továbbra is teljes biztonságban vannak, véletlenül sem kell visszafogni a kiadásukat.
Akiknek viszont félnivalójuk van: a feltörekvő, a legfelső elithez csatlakozni kívánó középcsapatok. Nekik befellegzett. Az UEFA Financial Fair Play ugyanis a gyakorlatban cseppet sem szűkíti az elithez tartozó és a középcsapatok közötti szakadékot, hanem éppen hogy tágítja. A legjobb példa erre, hogy a felügyelő szerv eddig csupán két klubot marasztalt el, amelyek súlyos büntetésre számíthatnak: az AS Romát és az Intert… Mert noha azok jóval, de jóval kevesebb pénzt költenek játékosokra, mint a Real, a Barca, a City és a hasonszőrűek, ám nincs is hozzájuk hasonlóan nagy bevételük, így ennyire sem lenne joguk…
Csakhogy ez így egy ördögi kör, egy pénzügyi és szakmai csapdahelyzet. Nézzük a folyamatot a végletekig leegyszerűsítve! A Manchester City elad Ázsiában 50 millió Agüero, David Silva vagy Dzeko feliratú mezt, ebből bevétele van. Az Ettihad Stadion minden meccsen tele van, jó magasak a jegyárak, ebből is bevétele van. A Premier League köt egy óriási tv-s szerződést, amelyből juttat a csapatoknak is bőven, ebből is bevétele van. Minden évben bejut a BL-be, onnan is bevétele van. Aztán minél sikeresebb a csapat, annál több márka akarja magát hozzá társítani, és egyre több a szponzor, ezzel is több a bevétel. De mind az öt bevétele abból adódik, hogy van Agüerója, Silvája, Dzekója, akiket megvett nagy pénzért, akikbe befektetett. Aki miatt kimennek a nézők. Akik miatt bajnoki címek és BL-szereplés van. Honnan volt Agüeróra, Silvára, Dzekóra pénz? Manszúr sejktől. A tulajdonostól. Ugyanez a folyamat még szemléletesebb lenne a Real Madriddal, illetve Cristiano Ronaldóval, Bale-lel, James Rodríguezzel, hiszen ők még nagyobb húzónevek, de ott viszont még azt sem tudjuk, a pénz honnan van (a spanyol királytól? a spanyol állami bankoktól?…). A City, a Chelsea és a PSG legalább nyilvánvaló: színtiszta olajpénz.
Nézzük ezzel szemben az Intert. Nem ad el 50 millió Palacio-, Podolski- és Icardi-mezt Ázsiában, mert nem érdekli az ázsiaiakat Palacio, Podolski és Icardi. Van egy 85 ezres stadionja, de nem megy ki 85 ezer ember, mert nem érdekli őket Palacio, és egyébként sem a klubé a stadion, hanem a városé. A csapat nem jut be a BL-be, mert nincs Agüerója, Silvája és Dzekója, így onnan sem jön bevétel. Egyre rosszabbak az eredmények, így egyre kevesebb a szponzor. Az Inter tulajdonosa is szeretne egy Agüerót, egy Silvát, egy Dzekót magának (nem beszélve CR7-ről, Bale-ről, Jamesről…), hogy többen legyenek a stadionban, és több mezt adjanak el Ázsiában, és minden évben ott legyenek a BL-ben, és egyre több legyen a szponzor. Az Inter tulajdonosának, az indonéz úriembernek is van annyi pénze, mint Manszúr sejknek, de – és ez a lényeg! – ő nem vehet Agüerót, mert nincs annyi bevétele. Mivel azonban nem vehet Agüerót, soha nem lesz annyi bevétele. Így termeli újjá magát a gazdagság, és ugyanígy a középszerűség is. Vagyis: ha most Manszúr sejk eladná a Cityt, és megvenné az Intert helyette, nem tudna semmit tenni, mert amíg nincs bevétel, nem vehet játékost, de amíg nincs játékos, nem lesz bevétel…
Egyetlen módon tehetne valamit: áthágja a szabályokat, és vállalja a büntetést. De még nem tudjuk, milyen vétségért milyen súlyú büntetés jár. Pénzbírság? Ideiglenes kitiltás az átigazolási piacról? Kitiltás az európai kupákból? Márpedig előbb-utóbb ez fenyegeti nemcsak az Intert, nem csak a Romát, de minden csapatot, amely ki akar törni a középszerűségből. És akkor máris szöget üt a fejünkbe az a gondolat, hogy miért is jött létre ez a szabály egyáltalán? Csak nem azért, hogy az UEFA sarcot tudjon szedni a tehetős, ám nem a szűk elithez tartozó kluboktól? Hogy az UEFA gazdagodjon? De még ha ez nem is így van, az akkor is igaz: a Financial Fair Play jelenlegi formájában nem csupán nem jó semmire, de még rettentően káros is. Önmaga csúfondáros paródiája.
Bodnár Zalán
