Orbán Viktor, a Puskás Akadémia alapítója (Fotó: puskasakademia.hu)
„A magam részéről azt szorgalmazom, hogy minden felelős pozíciót betöltő ember, ha van ideje és ereje, vállaljon szerepet a magyar futballban képességei és lehetőségei szerint – szól az akadémia új sajtófőnökének, a híradós Takács Bence Ervinnek adott interjú fő üzenete, amely az MLSZ-elnöki címért áprilisban újabb öt évre ringbe szálló Csányi Sándor mellett is állást foglal, hiszen így folytatódik: – Ezért is vagyok elkötelezett támogatója Csányi elnök úrnak, aki a súlytalansággal küzdő magyar labdarúgásnak a saját személyes tekintélyét és súlyát adta kölcsön azért, hogy komolyan lehessen venni a Magyar Labdarúgó-szövetséget, amíg ismét ki nem jutunk a nemzetközi porondra klub- és válogatott szinten. Én pedig szeretnék az a miniszterelnök lenni Európában, aki a legtöbbet tette a hazája labdarúgásáért. De még nem vagyok az. Donald Tusk még előttem jár. Tusk úrnak, korábbi lengyel kollégámnak, aki most az Európai Tanács elnöke, előnye van, hiszen „grundprogramot” vitt véghez, ezer lakótelepi kispályát építtetett (egészen pontosan 2012 pályát, rímelve az ukrán-lengyel Európa-bajnokság évszámára – a szerk.), nem is szólva az Eb-ről és a hozzá kapcsolódó stadionépítésekről. De hát egy szezonvégi hajrá sokat segíthet még rajtam…” Majd finoman nem csak a pénzembereknek, a magyar futballt jobbára elkerülő mecénásoknak, de az úgynevezett futballszakmának és a sportmédiának is odaszúr Orbán Viktor: „Szóval ezt a kérdést, »mit tehetek én?« kellene föltenniük a milliárdosoknak, a bankároknak, az üzletembereknek is. Mindenkinek, még az edzőknek és az újságíróknak is. Mindenki rengeteg okosat mond a magyar futballról, leginkább persze arról, hogy a másiknak mit kellene csinálnia. Holott inkább az a kérdés, hogy személy szerint ki és mit tud többet és jobbat tenni a magyar futballért.” Következik egy új bejelentésnek, hangsúlyáthelyezésnek is tekinthető fordulat: „Most egyébként a munkám után még megmaradó energiáimat Budapest labdarúgására fordítom. Nyilvánvalónak látszik, hogy Budapest nélkül nincs, nem is lesz sikeres magyar labdarúgás. A Fradi-város még csak félig kész, a Vasassal most tárgyalok az új létesítményeikről, és az sem tántorít el, hogy minden Vasas elleni meccsünkön ordenáré módon elküldenek valami melegebb éghajlatra. A Honvéd ügye célegyenesben, az Újpest új utánpótlásközpontja papíron már megvan, és Deutsch Tamásnak is nagy ívű tervei vannak az MTK-val. Csepelt is fel kellene támasztani, szóval meló, az van.” A Puskás-örökség kettős természetéről szólva így beszélt a miniszterelnök, a Puskás Akadémia alapítója: „Egyrészt itt van egy szakmai és szellemi örökség, egy játéktudás és filozófia, sőt futballkultúra, amit a Puskás Akadémián igyekszünk a jövő generációinak bemutatni. Amit ha jól adunk át, akkor ismét sikeresek leszünk. Másrészt van egy tárgyi hagyaték is, amit a felépülő Puskás Intézetben mutatunk majd be, és amihez minden jogot és felhatalmazást Erzsike nénitől megkaptunk. Most Szöllősi György barátunk gondozza. Gyűjtünk mindent, ami az Aranycsapathoz kapcsolódik. Célunk itt sem kevesebb, minthogy a ritka filmeken, tárgyi emlékeken keresztül egy olyan szellemi központot építsünk fel, ahol konferenciákat rendeznek, ahol a tanórák keretein belül iskolás gyerekek megérthetik, miért olyan fontos a magyaroknak a labdarúgás. Ahol megérthetik, mit jelentett az Aranycsapat és az arra épülő többi nagy nemzedék. Ahol megérthetik azt is, miért nem vicc, hogy Albert Flórián nevét csak felállva szabad kimondani.” A Puskás Akadémia profi csapatának és az abban játszóknak a szerepéről is részletesen beszélt az akadémia alapítója a rendhagyó módon, a sűrű politikai naptár – és talán az akadémián lezajlott személyi változások – miatt magára ezúttal másfél évet várató futball-évértékelő interjúban, amely teljes egészében itt olvasható.
