Bár csapata értékes pontokat hullajtott el a Sunderland elleni 1–1 alkalmával, O’Neill szerint még van esélyük elcsípni a negyedik helyet. Ugyancsak hibázott tegnap a Man City, akik meglepetésre hazai pályán szenvedtek vereséget az Evertontól. Ennek a két eredménynek legjobban a Tottenham híve örülhettek, csapatuk így már két ponttal előzi meg a kisebbik manchesteri csapatot, és néggyel a Liverpool-Aston Villa duót.
Persze a Spurs szurkolói sem dőlhetnek hátra karosszékeikben, hiszen még a Manchester Uniteddel és a Chelsea-vel is meg kell küzdeniük a bajnokság hajrájában. Így aztán valóban elmondható, a négy csapat közül még bárki odaérhet a negyedik helyre.
– Nem tudtuk megszerezni a kritikus második gólt a Sunderland ellen – mondta Martin O’neill. – Az öltözőben nagyon csalódottak voltunk, de szerencsére a Man City veresége miatt még mindig versenyben vagyunk. A Tottenhamnél örülhetnek, hogy pontokat hullajtottunk, de mindenkinek hátra van még néhány igazán nehéz mérkőzése. Nagyon szoros lesz a befutó, és biztosan lesz még egy-két csavar a történetben, mire eldől a negyedik helyezett személye.
Kádár Pál (premierleague.com)
O'Neill: szoros befutó lesz
Martin O’Neill, az Aston Villa menedzsere szerint még bárki odaérhet a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyre.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!