Egy kis 1970-es Népstadion-utánérzés – a péntek délutáni edzésen a Dárdai-legények (fotó: FFT/Bodnár Zalán)
Helsinki a XX. század második felében rendre visszatérő, fontos helyszíne volt a magyar politika-, sport- és kultúrtörténetnek. Az 1952-es helsinki olimpián 16 aranyérmet szerzett a magyar csapat, ez mindmáig a legeredményesebb szereplésünk a játékokon, nem mellesleg pedig ekkor nyert először a futballcsapatunk is, méghozzá az Aranycsapat, amely erről a diadalról kapta a nevét is. 1975-ben a finn fővárosban írta alá Kádár János is a hidegháborús enyhülés egyik korszakos jelentőségű szándéknyilatkozatát, a helsinki egyezményt, az EBEÉ kongresszusának végén. A magyar mozgóképes történetéből is kitörölhetetlen a város, Helsinkibe igyekeznek a Csinibaba című kultuszfilm hősei, a VIT-re. És aztán megint a foci: mivel 1986 óta nem szerepeltünk világversenyen, ebben az időszakban a legnagyobb sikerünk az volt, hogy 1997-ben kiharcoltunk a pótselejtezős szereplés jogát. Hol máshol, mint Helsinkiben, az utolsó pillanatokban szerzett, a komédia fogalmát kimerítő öngóllal, amely után a tv-kommentátor, Faragó Richard új sajtótörténelmi fejezetet nyitva üvöltötte a világba az örömünket.
Június 13-án, szombaton írhatunk újra történelmet Helsinkiben? Nem fogjuk megtudni még jó ideig. Akár nyerünk, akár veszítünk, szombat este még semmit nem fogunk tudni. Csak sejteni. De ha nyerünk, az több, mint sejtés lesz, hogy készülhetünk újra egy pótselejtezőre – legrosszabb esetben. A táv felénél négy ponttal vagyunk jobbak a finneknél a harmadik helyért folyó versenyben, ha nyerünk, akkor ez hétre nő, vagyis behozhatatlannak tetszik. Sőt, akkor már elkezdhetünk merészebbet is álmodni, hiszen a mi meccsünkkel egy időben az előttünk álló két csapat, Észak-Írország és Románia is egymással meccsel, valamelyik együttes, ha nem mindkettő, pontokat fog hullajtani. Akkor még a második, biztos Eb-szereplést jelentő hely reménye is felcsillanhat előttünk.
Dárdai kapitány is elmondta néhány napja, hogy a görögök elleni hazai pontszerzésnek csak akkor lesz értéke, hogy Helsinkiben győzünk. A kapitány azt mondta, személyesen tapasztalhattuk, hogy a csoportellenfelek közül játékban még mindig Görögország a legerősebb, hiába szerénykedik két pontjával a csoport utolsó helyén. Ha nem nyerünk Finnországban, könnyen lehet, hogy magunkra húzzuk a görögöket is. Ezért Dárdai még azt is kimondta, amit nem szokás: a győzelemért megyünk Finnországba.
A helsinki mérkőzés tehát vízválasztó lesz. Talán azért is, mert lehet, hogy ez lesz Dárdai kapitány utolsó meccs a válogatott élén, amennyiben a Hertha véget vet a kettős szerepkörnek. De remélhetőleg inkább azért, mert ezen a meccsen teremthetjük meg annak a lehetőségét, hogy olyan helyzetből várjuk a folytatást, amelyet már tényleg csak mi magunknak tudunk elrontani.
Ha Öcsi bácsiék szelleme 63 év után még itt kísért esetleg az ódon falak között, a műanyag szék nélküli helsinki Olimpiai Stadionban, akkor bármi lehetséges. Abban az olimpiai döntőben Jugoszláviát győztük le – amely már régebben szétesett, mintsem megjelentek volna a műanyag székek a világ futballstadionjaiban.
A stadion, amelyben ott lebzsel a történelem
Bodnár Zalán Helsinki
