Németh Ferenc emlékére

„Na mi van, kisfiam?” – kérdezte a maga különleges stílusában naponta, ha a szokásos rohanásban összefutottunk a szerkesztőségben. Ami már egyfajta rangot jelentett, mert akárkivel nem áll szóba. Talán még a nevemet sem tudta, amikor egyszer, vagy tizenöt éve, Balatonlellére indultunk hajnalban, mert előző este futballszurkolók garázdálkodtak a településen, lövés is dördült, s erről kellett megrázó riportot készítenünk. Egyik első, nagyobb szabású munkám lehetett a Nemzeti Sportnál. Amikor visszaértünk a Visegrádi utcai szerkesztőségbe, azzal búcsúzott, hogy „Figyelj oda, kisfiam, jót írjál nekem!”, s aztán a másnapi elismerő biccentésből arra lehetett következtetni, hogy elégedett volt az anyaggal. Onnantól kezdve elfogadott, és „a kisfia” lettem, ami azért különösen nagy szó, mert mindenki tudja, a gyermekeit szerette mindennél, még a szakmájánál is jobban.
A teljes blogbejegyzést ide kattintva tudod elolvasni!