A Championship egyetlen vasárnap lejátszott találkozója arról volt hivatott dönteni, hogy a West Brom lépést tud-e tartani a tegnap egyaránt diadalmaskodó Newcastle United és Nottingham Forest csapatával. Az első félidő játékát uraló birminghamiek szereztek vezetést Dorrans révén a 24. percben. A WBA jobbszélsője egy kiugratást követően bombázott a hálóba 16-ról a kapufa segítségével. 0-1 ! Az előny tudatában egy kicsit kiengedtek a vendégek, a Bristol pedig számos helyzetet alakított ki Carson kapuja előtt. A védelem–Tamassal az élen–nem állt a helyzet magaslatán, de a City játékosai a megingásokat még nem tudták kihasználni az első játékrészben. Az Albion támadásaiban mindig benne volt a gól ugyan, de a befejezéssel hadilábon állt a csapat. A második félidőre egy teljesen más felfogású Bristol futott ki, rögtön magáoz ragadva a mérkőzés irányítását, több veszélyes kontrát vezetett.
Haynes semlegesítése megoldhatatlan feladatnak tűnt a vendégek számára, a hazai szélső elfutásaival rendre veszélyhelyzetet alakított ki a WBA kapuja előtt. Az 55. perc hozta meg az egyenlítést, Chris Iwelumo a Carey karjáról levágodó labdát küldte a hálóba úgy, hogy lövésébe Carson csak beleérni tudott. 1-1 ! A City lendületben maradt a gólt követően és ennek eredményeként–na meg Haynes sikeres beadásának következményeként–Lee Johnson meg is szerezte a vezetést a hazaiaknak az 59. percben. 2-1 ! A 66. percben maga Haynes növelhette volna meg a vendéglátók előnyét, de Carson a helyén volt. Az utolsó 20 percre rákapcsolt a West Brom, de a vezetés tudatában egyre magabiztosabban futballozó Bristol játákosai remekül állták a sarat. Az Albion vereségével hat pontos hátrányba került a Newcastle-lel szemben, míg a Bristol City feljött a tabella 12. helyére.
Nem tudott felzárkózni a WBA
A Bristol győzelmével a harmadik helyre csúszott vissza a West Bromwich Albion.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!