– Francesco egy barát, egy igazán nagy bajnok, épp azért voltam dühös rá, amikor hallottam, mit mondott a kamerák előtt. Rómában építettek egy csodálatos csapatot, és Totti ennek a csapatnak a vezére, de a hétvégi nyilatkozat nem méltó hozzá. Ha én lennék a Roma vezetője, és a kapitányom a hatodik forduló után egyenes adásban jelentené ki, hogy idén is tuti másodikak lesznek, akkor elgondolkoznék azon, vajon a legmegfelelőbb játékos viseli-e a karszalagot – mondta Nedved egy olasz televíziós csatárnának.
Mint ismeretes, a Juventus vasárnap 3-2-re legyőzte a Romát egy olyan meccsen, amelyen a játékvezető három büntetőt ítélt – ebből kettőt a Juvénak. Totti a lefújás után odáig ment, hogy azt mondta, pontosan tudják, hogy a Roma idén is csak második lehet a bajnokságban, mert a játékvezetők folyamatosan a Juventusnak kedveznek.
Nedved: Totti nem méltó csapatkapitánynak

Pavel Nedved, a Juventus cseh sportigazgatója szerint Totti nagyszerű játékos, de nem tudja, milyen érzés a legnagyobb klubokban játszani, ráadásul vasárnapi viselkedése nem teszi méltóvá arra, hogy a Roma csapatkapitánya legyen.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!