Markovits László, a Vasas Sport Club ügyvezető elnök nyilatkozata:
"Mikor az MLSZ és az MTK vezetői megkerestek minket az időpont változtatás ügyében, a Vasas Futball Kft. vezetése és jómagam fontosnak tartottuk, hogy lehetőségeinkhez mérten próbáljunk eleget tenni a kérésnek. A megállapodáshoz – a kérés késői időpontja miatt – szükség volt a szakmai stáb pozitív hozzáállására is, hiszen egy előre megtervezett szakmai programon az edzők általában nem szívesen változtatnak. A Vasas vezetése a szakmai ellenérvek ellenére úgy gondolta, hogy fontos gesztust gyakorolnia ebben a kérdésben, hiszen az ilyen esetek segítik a klubok összetartását, és reményeink szerint a jövőben hozzájárulhatnak a különböző szurkolótáborok egymás közötti toleránsabb és empatikusabb viselkedéséhez"
(vasasc.hu)
NB I: új időpontban az MTK – Vasas
Az időpont változást az MTK vezetése kezdeményezte tekintettel a pénteken kezdődő Jom Kippur -ez az ünnep talán a legnagyobb a zsidó kultúrában- vallási ünnepre. A Vasas hozzájárult a módosításhoz, a két klub vezetése a szakmai stábokkal való egyeztetés után közös megegyezéssel a csütörtöki játéknapban állapodott meg.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!