Siófok – Debrecen 0-0
Mihalecz István (Sport TV-nek):
– Emberelőnyben is elég lassan váltottunk védekezésből támadásba. Az egy ponttal összességében elégedettek lehetünk, bár a kiállítás után nyerhettünk volna. Az egy pont a szervezett védekező játékunknak köszönhető, a három pont elmaradás pedig a gyenge támadójáték következménye.
Kondás Elemér (dvsc.hu-nak):
– Bebizonyosodott, hogy a Siófok szervezett csapat, hiszen kevés lehetőséget tudtunk kialakítani. Az első félidőben volt inkább több olyan szituáció, hogy ha jobban megoldjuk, akkor helyzet lehetett volna belőle. Inkább mezőnyjáték folyt a pályán, úgy érzem, az eredmény reális.
Újpest – Pécs 4-1
Zoran Szpisljak (Újpest):
– Az első félidőben jól játszottunk, lehetett volna több gólos is a különbség, de a futballban felesleges a kihagyott helyzetekről beszélni, csak az értékesített helyzetekről… A második játékrészben a Pécs gólja megfogta a csapatot, 20-25 percig nem ellenfelünk volt fölényben, és szerencsénk volt, hogy nem kaptunk több gólt. Az utolsó 20 percben végül újra megtaláltuk a ritmust és eldöntöttük a mérkőzést. Ezért dolgoztunk az elmúlt hetekben. A győzelem mindig jól esik és sokat jelent egy csapatnak, játékosaim önbizalmát is biztosan növelte a három pont megszerzése, de továbbra is kemény kell dolgoznunk és mérkőzésről mérkőzésre javulnunk.
Mészáros Ferenc (Pécs):
– Gratulálok az Újpestnek, mert megérdemelten győzött. Az első félidőben kritikán aluli volt a teljesítményünk, legalább ötöt kellett volna cserélnem, ha lehetőségem lett volna rá. A második félidőben egyértelműen javult a játékunk. Bár sima vereségnek tűnik a 4-1 a végeredmény alapján, de ha a második játékrészt nézem, akkor azt mondhatom, hogy nem volt az. Még egyszer gratulálok az Újpestnek.
(ujpestfc.hu)
Videoton – Haladás 1-0
Paulo Sousa (Videoton):
– Magával a mérkõzéssel, a játék képével nem lehetek elégedett, ugyanakkor a gyõzelemnek nagyon örülök. Kijött a csapat gyõzni akarása a kilencvenedik percben, egy nagyon jó Haladást gyõztünk le.
Aczél Zoltán (Haladás):
– Nagyon csalódott vagyok, hiszen nem érdemtelenül szereztünk volna pontot. Az utolsó 10-15 perc játékáért nagyon bosszús vagyok, hiszen ahelyett, hogy járattuk volna a labdát, támadásokat vezetünk, magunkra húztuk az ellenfelet. Ilyet nem lehet megcsinálni Székesfehérváron, de máshol sem. Az elsõ félidõben három-négy ziccerünk volt és a másodikban is jól futballoztunk – leszámítva az említett 10-15 percet. Magunkat végeztük ki.
(haladas.hu)
Kecskemét – Vasas 1-1
Tomiszlav Szivics (Kecskemét):
– Nehéz meccsre számítottam, és az is lett. Tudtam, hogy a Vasas fegyelmezett csapat, amely védekezni fog, és várja a lehetőséget a kontrára. Az első félidőben a labdabirtoklás aránya 80-20% volt nekünk, de ennek ellenére csak egy gólt tudtunk szerezni. Sok problémánk van, nekem is és a csapatnak is, és kérem Rózsa urat, hogy találjon valaki mást a kispadra. Nem akarok többet így dolgozni, mert nem bírok tovább minden szerdán és szombaton tizennégy ember ellen harcolni. A mai olyan látványos volt, hogy repülőgépről lehetett látni, hogy melyik oldalra fújkál a bíró. Ez durva, ez így sok. Pici klub vagyunk, és hiába dolgozunk maximálisan. Szerdán a Liga Kupában, majd szombaton az edzőmeccsen, amikor nem is volt tét, ugyanúgy ellenünk fújtak. Nem tudom, az ellenőrök mit csinálnak, de végül engem büntetnek meg. Ezek szerint ez az üzenet, hogy nekem itt nincsen helyem. Bocsánat, akkor én nem is zavarok. Nem szeretnék a további részletekről beszélni, és nem akarok olyan helyzetbe kerülni, hogy berohangáljak a pályára.
Marijan Vlak (Vasas):
– A közönség érdekes és izgalmas, nagy iramú mérkőzést láthatott. Nagyon jó csapat vendégei voltunk ma este. A lehetőségei mindkét csapatnak megvoltak, a mérkőzés eldőlhetett volna erre is, arra is; így azt gondolom, hogy végül reális eredmény született. Én elsősorban saját csapatomnak szeretnék gratulálni, amely nagy akarással és harcossággal megszerezte azt a pontot, amely nagyon sokat jelent számunkra.
(fcvasas.com)
Kaposvár – Győr 0-0
Pápa – Honvéd 3-1
Véber György (Pápa):
– Tudtuk, hogy a két csapat más-más stílusban játszik. Mindkét csapat a saját játékával rukkolt elő, csak a Honvéd sokkal jobban alkalmazta az övét. Az első félidőben hátrányba kerültünk, ami miatt a folytatásban óvatosnak kellett lennünk. Nem rohanhattunk előre, a szünetben türelemjátékot kértem a csapattól, és szerencsére sikerült egyenlítenünk, majd a vezetést is hamar megszereztük. Ezt követően már uraltuk a meccset, és megérdemelten győztünk.
Supka Attila (Honvéd):
– Két különböző félidőt láthattunk. Az elsőben nagyszerűen játszottunk, megvalósult, amit elterveztünk, sikerült gólt szereznünk, majd utána voltak lehetőségeink, amikkel eldönthettük volna a mérkőzést a javunkra. Sajnos ez nem sikerült, a második félidőben érthetetlen módon visszaálltunk. A második félidő alapján megérdemelten nyert a Lombard.
(nb1.hu)
Paks – Disógyőr 1-1
Ferencváros – Zalaegerszeg 2-0
Détári Lajos (a Ferencváros szakmai igazgatója):
– Két hetet tudtunk a csapattal dolgozni, ezalatt egymásra találtak a játékosok és a stáb. Azt gondolom, hogy nagyon elszántan játszottunk, és megérdemelten nyertünk. Sokat visszakaptunk abból, amit edzésen gyakoroltunk, ez mindenképp pozitívum. Gratuláltam a játékosaimnak és azt kértem tőlük, holnaptól már nézzenek előre, mert a következő fordulóban az ETO ellen is nagyon nehéz meccs vár ránk.
Prukner László (a ZTE vezetőedzője):
– Egy nagyon nehéz helyzetben lévő csapatot vettem át, négy nap alatt nem lehet csodát tenni. Az első félidőben a két csapat jelenlegi helyzetének megfelelő volt a játék, vagyis főleg a küzdelem dominált. Volt időszak az első félidőben, amikor a Fradit ki tudtuk zökkenteni a játékából, feljebb toltuk a védekezést, ekkor nem éreztem azt, hogy 2-0 lesz a vége. A kiállítás után a játékosok már nem hitték el, hogy pontot vagy pontokat szerezhetnek. Két gólt kaptunk figyelmetlenségből, ez a játékosok pillanatnyi mentális állapotából fakadt. Szeretném megköszönni a drukkereknek a pozitív fogadtatást, gratulálok a Ferencvárosnak!
(ftc.hu)