Van más címer is, amelyre lehet mutogatni (fotó: foxsports.com)
Neymart a tehetsége arra predesztinálja, hogy egyszer a világ legjobbja legyen, hat éve halljuk ezt, és a brazil csatár nem is vallott eddig szégyent, szépen, egyenletesen fejlődik.
De nem túlságosan egyenletesen?
Amint lejár az az immár nyolc éve tartó korszak, hogy csak Messi és Cristiano Ronaldo nyerhet Aranylabdát, nyilvánvaló, hogy egyelőre kizárólag Neymarról és Pogbáról képzelhető el, hogy örökössé válik, a Kakát (2007) követő első labdarúgóvá, aki a világ legjobbja lesz, miközben nem Messinek vagy Cristiano Ronaldónak hívják.
Csakhogy Messiben és CR7-ben lehet még simán három-négy jó év – van-e ennyi ideje Neymarnak?
Persze, fiatal még, meg minden, 24 éves, van még három-négy éve, hogy saját csúcsformájába kerüljön, de akkor is: nem látom rajta, hogy nagyon rángatná az istrángot, hogy a fogát összeszorítva, akadályt nem ismerve, mindent feláldozva arra törekedne, hogy ő legyen a legeslegjobb, máris, azonnal, senkit nem tisztelve.
Messi tavalyi sérülésekor játszott a legjobban a Barcelonában, akkor heteken át tarthatatlan volt, majd az argentin visszatérte után ismét szépen behúzódott a második helyre, visszafogta magát.
Talán ideje volna elmennie, talán ideje volna találnia egy csapatot, amelyben ő a vezér, ő a minden, amelyet ő építhet fel, amelyet ő jutatthat csúcsra (mint Maradona 1984-ben, amikor az örök lúzer Napolit választotta, majd juttatta a mennybe) – különben félő, hogy elszelelnek gyorsan az évek, és ahelyett, hogy Neymar a világ legjobbja, sőt valaha volt egyik legjobbja lenne, az új Pelé, megmarad olyan játékosnak, akire mindenki úgy emlékszik majd: jó volt, jó volt, de azért Hófehérke százszor jobb volt nála.
