Sok lesz ez már, spori!
Amikor valamelyik nagycsapat megmagyarázhatatlan vereséget szenved, gyakran előkerül az az edzői reformötlet, hogy be kell vezetni a negyedik csere lehetőségét.
Most éppen José Mourinho dobta be, miután a Chelsea kikapott otthon 2-1-re a Crystal Palace-tól, de korábban a játékosok érdekvédelmi szövetsége, a FIFPro is kezdeményezte már az IFAB-nál, a szabályalkotó testületnél, azzal érvelve, hogy a játékosok 86 százaléka támogatja az ötletet, és még Joachim Löw német szövetségi kapitányt is az ügy mellé állították.
Kik nyernének ezzel a szabálymódosítással a legtöbbet?
Naná, hogy a nagycsapatok – amelyeknek a kispadján is világsztárok ülnek, és a fáradó klasszis helyére beküldött újabb klasszis révén fenntartható lenne a minőség, csere esetén is, miközben a kisebb vagy közepes együttesek annak is örülni szoktak, ha egy tisztességes kezdőcsapatot ki tudnak állítani.
A kisebb csapatok „aszimmetrikus hadviselése", az erőnléttel való taktikázás, az erre épülő stratégia érdekesebbé és színesebbé teszi a futballt – ne induljunk el abba az irányba, hogy hamarosan már sorokat cseréljenek majd a nagycsapatok, mint a jégkorongban.
Sőt, még azt is megkockáztatom, hogy a háromnál is kevesebb csere kis lépés lehetne az erőviszonyok kiegyenlítése irányába, hiszen talán a sztárok sem szerződnének olyan csapatba, ahol már sok másik sztár is van, mert a kevés cserelehetőség miatt és a csapaton belüli nagy verseny miatt kevesebb játéklehetőséggel számolhatnának.
Nem kell negyedik cserelehetőség, és már harmadik sem kellett volna.
